Szijjártóék most a Hongkong miatti EU-s nyilatkozatot vétózták meg, Németországnak elege van

2021. június 4. – 17:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország megvétózta az EU Kínával szemben, a hongkongi szabadságjogok megsértése miatt tervezett közös nyilatkozatát – állítják német külügyi források. Nem ez az első alkalom, amikor a magyar külügy egyedüliként fellépve ilyen módon akadályozza meg az EU közös akcióját. Három hete a gázai konfliktussal ugyanez történt, korábban pedig, szintén Kína érdekében blokkolta az EU-s fellépést Magyarország.

Hongkongban most a 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri vérengzés 25. évfordulójának megemlékezéseit tiltották be a kínai hatóságok, még egy köztéri gyertyagyújtásért is öt évre börtönbe lehet kerülni.

Illegális megemlékezések Hongkongban. Fotó: MTI/AP/Kin Cheung
Illegális megemlékezések Hongkongban. Fotó: MTI/AP/Kin Cheung

Az 1989-es Tienanmen téri események a kínai kommunista diktatúra elleni tiltakozások legfőbb emlékezési helyei. Idáig egyedül Hongkongban lehetett valamennyire kiállni az áldozatok mellett, idén azonban ez az egyre inkább Pekingből vezérelt volt brit gyarmaton sem lehetséges.

Az Európai Unió a hongkongi elnyomás ellen tiltakozva kívánt közös nyilatkozatot tenni. A tervezett közös nyilatkozat azonban meghiúsult, és ennek német külügyi források szerint egyetlen oka volt, a magyar vétó. A magyar külügy fellépéséről a német külügyi államtitkár posztjából lehet tudni. Miguel Berger pénteken ezt twittelte:

„Magyarország ismét megvétózott egy EU-s állásfoglalást Hongkongról. Három héttel ezelőtt a Közel-Keletről. A közös kül- és biztonságpolitika nem működhet, ha vétópolitikán alapszik. Komoly vitára van szükség, hogy hogyan kezeljük az ellenvéleményeket, a minősített többség lehetőségét sem kizárva”.

A sorozatos magyar vétók miatt a német külügy tehát akár az uniós külpolitika eddigi rendszerét is átalakítaná, hogy egyetlen tagállam ne blokkolhassa az EU-t. Jelenleg teljes egyetértésre van szükség a közös nyilatkozatokhoz, Berger javaslata alapján azonban a jövőben elképzelhető, hogy egy-két ellenző dacára például kétharmados többséggel is el lehetne fogadni az uniós állásfoglalásokat.

A magyar külügy idén tavasszal már kétszer megvétózta az EU-s fellépést: egyszer a kínai nemzetbiztonsági törvény kapcsán, egyszer pedig Hongkong önállóságának további csorbítása ellen tiltakozott volna az Európai Unió. Szijjártó Péter külügyminiszter ezt akkor azzal indokolta, hogy a Kínával kapcsolatos uniós nyilatkozatoknak nincs semmi gyakorlati következménye. A magyar lépést a német külügyminiszter élesen elítélte.

Szijjártó Péter és Vang Ji kínai külügyminiszter a május 31-i tárgyalásaik után Gujjangban. Forrás: a kínai külügyminisztérium honlapja.
Szijjártó Péter és Vang Ji kínai külügyminiszter a május 31-i tárgyalásaik után Gujjangban. Forrás: a kínai külügyminisztérium honlapja.

Magyarország szintén megakadályozta azokat az EU-s törekvéseket, melyek az ujgur kisebbség elnyomása miatt szabtak volna ki szankciókat kínai tisztviselőkre. Erre most éppen a kínai kommunista párt hivatalos propagandalapja, az angol nyelvű Global Times emlékeztet szerkesztőségi cikkében. A Fudan Egyetem tervezett kampuszánál a Pekinget hergelő budapesti utcaelnevezések kapcsán írt anyagban, amellett, hogy Karácsony Gergelyt bohócozzák, azt hangsúlyozzák, hogy egyébként kiválóak a kínai-magyar kapcsolatok. A kínai pártlap szerint a sinopharmos együttműködés és a magyarországi beruházások mellett ezt a magyar külpolitika is bizonyítja, amely az „érzékeny kérdésekben” kitűnik Kína-barát attitűdjével az Európai Unión belül.

Szijjártó Péter éppen ezen a héten járt utoljára Kínában, ahol a kínai külügyminiszterrel is megbeszéléseket folytatott. Szijjártó a tárgyalásokon a kínai külügy beszámolója alapján egyértelműsítette, hogy Magyarország minden olyan lépést meg fog akadályozni az EU-ban, amelyek rosszat tennének a kapcsolatoknak. A magyar külügyminiszter szerint Kína sem szól bele soha az európai országok belügyeibe, „Magyarország ellenez minden olyan megnyilatkozást és lépést, amelyek gyengítenék az európai-kínai kapcsolatokat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!