Lukasenko: Az EU válasza egy Belarusz elleni „hibrid háború” része

2021. május 26. – 12:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Európai Unió válasza egy Belarusz elleni »hibrid háború«️ része” – jelentette ki Alexandr Lukasenko az Associated Press szerint.

Lukasenko most reagált először a szombati légi incidens körül kialakult botrányra, és arra a keddi hírre, hogy az EU, egyéb szankciók mellett kitiltja a légteréből és a repülőtereiről a belarusz légitársaságok gépeit.

A belarusz államfő az ország törvényhozóihoz intézett beszédében hazugságnak minősítette azokat a híreket, miszerint vadászgéppel kényszerítették volna leszállásra Minszkben a Ryanair gépét szombaton. Lukasenko azt is leszögezte, hogy szerinte teljesen jogszerűen, a nemzetközi előírásoknak megfelelően járt el, amikor bombafenyegetésre hivatkozva kényszerleszállásra szólították fel a belarusz légtérben lévő, Litvániába tartó gépet. Az MTI szerint Lukasenko arról is beszélt, hogy a bombafenyegetés a Hamásztól jött, Svájcból, a palesztin szervezet ezt azonban nevetségesnek nevezte. Emellett megismételte azt a korábbi állítását, hogy a repülőgép személyzete maga döntött úgy, hogy leszáll Minszkben.

„A külső és belső rosszakaróink módszert váltottak, hogy támadják az államunkat” – mondta Lukasenko. „Számos vörös vonalat léptek át, valamint az ész és a morál határait is. Ez már nem csak információs háború, hanem modern, hibrid háború, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy egy égető konfliktus kialakulását megakadályozzuk” – tette hozzá az államfő.

Az AP szerint Lukasenko azt is kilátásba helyezte, hogy Belarusz válaszul enyhíteni fog a határellenőrzésen, és átengedi a nyugati határon az illegális bevándorlókat illetve a drog-kereskedelmet.

Manfred Weber, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának vezetője szerint Moszkva is felelős lehet a leszállásra kényszerített Ryanair-járat ügyében – írta meg az MTI. Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnöke egy szerdai német lapinterjúban kiemelte: „határozottan nem” gondolja, hogy a Kreml csupán tétlen szemlélője volt a történteknek. A német politikus hozzátette: a minszki eset megmutatja, hogy a moszkvai vezetés nem együttműködni akar Európával, hanem „tudatosan a konfliktust célzó irányvonalat” követ.

Ugyanakkor Lukasenko szerdán meghívta Minszkbe Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt a fehéroroszországi helyzet megvitatására. „Mindkettejüket méltón fogom fogadni, minden problémát megvitathatunk” – fogalmazott Lukasenko. Biden hétfőn „a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének” és „gyalázatos incidensnek” nevezte a történteket.

Mint megírtuk, vasárnap a belarusz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a belarusz légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre. A gépen volt Raman Prataszevics ellenzéki újságíró, az országban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a leszállás után barátnőjével együtt őrizetbe vettek. Később kiderült, hogy a gépen utazott a belarusz KGB négy embere is. A lépés komoly nemzetközi felháborodást váltott ki, az elfogott újságíró szabadon bocsátását követeli többek között az USA, míg Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egyenesen állami terrorizmusnak nevezte azt, amit Lukasenko elnök művelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!