Nem kerültek adásba a Szájer elfogásáról készült felvételek a belga tévéműsorban

2021. március 26. – 00:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön este ment a VTM belga tévében az a rendőrös dokumentumműsor, aminek az ötperces előzetesében az látszott, ahogy Szájer Józsefet decemberben az emlékezetes brüsszeli ereszcsatornás szökési próbálkozása után kikérdezték a rendőrök, a végső műsorba azonban ez a rész már egyáltalán nem került bele, noha a csatorna honlapján a műsornál a nyitókép még mindig ez a jelenet.

A csatorna munkatársai hónapokig járták a brüsszeli utcákat a rendőrökkel, és filmezték a munkájukat, így lehettek ott akkor is, amikor Szájert a falhoz állítva kikérdezték a rendőrök. A Flikken BXL (Brüsszeli zsaruk) második részének egy előzetese szerdán napközben került ki több belga honlapra is.

Szerda estére azonban három olyan helyről is eltűnt a videó, ahol napközben láttuk, az egyik helyen egy vágott változat maradt fenn, amiben Szájer kikérdezése már nem szerepelt.

Az Euronews értesülései szerint a brüsszeli ügyészség szedethette le a VTM tévé honlapjáról az előzetes videót. Szerintük a felvételek flamand narrációjában elhangzott Szájer neve, ezzel sérülhetnek a személyes adatokhoz fűződő jogai. A videóanyagot, amelyben a volt EP-képviselő arca kitakarva szerepelt, az Euronews szerint nem kifogásolta az ügyészség, így a tévétársaság új narrációval akár ismét közzétehette volna a felvételeket.

Azonban a végső műsorban sem volt már benne ez a többperces jelenet. Az a rész megmaradt az előzetes videóból, amikor a stáb a házibuli színhelyéül szolgáló lakásban forgatott. Mutatták, ahogy többen elhagyták a lakást, másvalaki alsónadrágban és egy szíjakból álló, „slut” (kb.: ringyó) feliratú felsőrészben integetett.

Az előzetes videóhoz képest a műsorban volt egy plusz rész, amiben az látható, ahogy a rendőrök a helyszínre tartanak. Többek között arról beszélnek, hogy majd biztos fellépőknek fogják gondolni őket.

A műsorból az első rész 51:49 perc hosszú volt, míg a második 47:41 perces volt.

Mint írtuk, november végén Szájer József is ott volt egy brüsszeli lakásban tartott melegorgián, amelynek résztvevői megsértették a koronavírus miatt elrendelt gyülekezési korlátozásokat. A helyszínen intézkedő rendőrök elől Szájer egy ereszcsatornán lemászva próbált meg elmenekülni. A belga ügyészség korábbi közleménye szerint drogot is találtak a táskájában, amiről Szájer utóbb egy közleményben azt állította: nem tudja, hogyan került hozzá a kábítószer. A Telexnek Brüsszelben sikerült megtalálnia és interjút készítenie a szexparti szervezőjével.

A mandátumáról lemondott fideszes európai parlamenti képviselő szerdán este közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a belga ügyészség a 2020. november 27-i gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyét megvizsgálta, és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid-19-korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizetett.

Szájer szerint a mandátumáról és párttagságáról való gyors lemondással vállalta a politikai felelősséget, azért mindenkit megkövetett, és a képviselői pozícióról való lemondással megszűnt nyilvános közszereplői státusza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!