Meghalt a Navalnijt kezelő egyik omszki orvos

2021. február 4. – 22:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Tragikusan hirtelen, 55 éves korában meghalt Szergej Maximisin, az omszki sürgősségi kórház főorvos-helyettese” – áll a kórház által kiadott közleményben, a halál pontos okát nem közölték. Maximisin egyike volt azoknak az orvosoknak, aki először kezelték a tavaly novicsokkal megmérgezett orosz ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt, írja a CNN.

Navalnijt tavaly augusztus 20-án szállították az 1. számú omszki sürgősségi kórházba, miután – feltehetően az FSZB tisztjei – idegmérget helyeztek el az alsónadrágján, a Tomszkból Moszkvába tartó repülőúton pedig rosszul lett. A gép Omszkban szakította meg az útját, Navalnij így került a helyi kórházba. Maximisin a kórház egyik legtapasztaltabb orvosa volt, ennek ellenére nem vett részt a Navalnij kezeléséről tartott kórházi sajtótájékoztatókon.

Navalnijt akkor mesterséges kómába helyezték, majd néhány nappal később egy berlini klinikára szállították, ahol öt hónap alatt épült fel a mérgezésből. Állítása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására akartak végezni vele, a Kreml ezt azonban többször is tagadta. Miután januárban visszatért Moszkvába, már a repülőtéren őrizetbe vették, azóta pedig gyorsított eljárásban három és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Navalnij főtanácsadója, Leonyid Volkov a CNN-nek megerősítette, hogy Maximisin felelt Navalnij kezeléséért, konkrétan ő helyezte kómába. „Mindenkinél többet tudott Alekszej állapotáról. Oroszországban nem ritka, hogy az ilyen korú orvosok hirtelen meghalnak, ezért kétlem, hogy bármiféle vizsgálatot indítanának a halála kapcsán” – mondta Volkov.

Az omszki régió egészségügyi minisztere azt mondta, Maximisin 28 évig dolgozott a kórházban, és több ezer ember életét mentette meg. „Nagyon fog hiányozni Dr. Maximisin, túl korán távozott, ezért különösen fájdalmas a halála” – mondta Alekszandr Murakhovszkij.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!