Miért jobb hely Belarusz, mint az Egyesült Államok? A legilletékesebb válaszolta meg!
2021. január 11. – 18:44
Ha van egy ország, amely élén egy olyan politikus áll, akinek szívügye egy adott sportág, az messzire elmegy, hogy annak minden lehetséges támogatást megadjon. Főleg akkor, ha az adott országban a kormányzati hatalomnak erős belpolitikai túlsúlya van, minimális ellenzéki kontrollal, és nem nagyon izgatják a nemzetközi kritikák sem.
Tökéletes példa erre Belarusz. Az elnök, Alexandr Lukasenko, akit legutóbb augusztusban választottak újra – igaz, azóta a fehérorosz ellenzék folyamatosan tüntet az elnök távozását és új választások kiírását követelve –, a diktatórikus politikai módszerei mellett a jégkorong iránt rajongásáról is közismert, rendszeresen jégre is lép, tavaly márciusban például abból a célból is játszott nyilvánosan, hogy bebizonyítsa: az országában nyoma sincs a koronavírusnak (a 2014-es szocsi téli olimpián pedig Putyin együtt is jégre léptek).
Az országa egyszer, 2014-ben már rendezett világbajnokságot és Lettországgal társrendezőként ők rendezték volna a 2020-as vb-t is. Ami a koronavírus miatt erre az évre csúszott – hiába volt a már említett kampánycélú hokizása –, csakhogy azóta változott a politikai helyzet: mint írtuk, Lukasenko ellen lassan fél éve vannak tüntetések, amik gyakran torkolltak rendőri erőszakba, ellenzékiek bebörtönözésébe; a túlkapásokra jellemző, hogy még tiltakozó hóember ügyében is indult eljárás.
Az elmúlt hónapokban ezért a nemzetközi hokiszövetségre komoly nyomás nehezedett, hogy elvegye a világbajnokság társrendezői jogát Minszktől, a lettek például azt mondták, hogy ők visszalépnek a rendezéstől, ha a fehéroroszok maradnak rendezők. René Fasel, a nemzetközi jégkorong-szövetség (IIHF) elnöke ezért most elutazott Belaruszba, hogy „a helyszínen tájékozódjon”, és természetesen Lukasenkóval tárgyalt.
A belarusz elnök ezen a megbeszélésen egyetlen mondattal elrugaszkodott a jégről, és nagypolitikai dimenzióba szökellt, amikor azt mondta az MTI tudósítása szerint, hogy „a minszki hokiarénák készen állnak a tornára,
országa pedig biztonságos, olyan jelenetek, amelyek a múlt héten Washingtonban a Capitolium megrohamozásakor történtek, náluk nem fordulnak elő.”
És megjegyezte, hogy persze ha a szövetség „nem tudja kezelni néhány ország bizonyos politikai nyomását, akkor az azt jelenti, hogy nem lesz vb Fehéroroszországban”.
Hogy Fasel mit gondolt erről a verbális bodicsekről, azt nem tudjuk, nyilvánosan annyit mondott: „Fehéroroszországban tavaly nyár óta megváltoztak a körülmények. Azért vagyunk itt, hogy kezeljük a helyzetet, és konstruktív megoldásokat találjunk”. Erre még nagyjából két hét van, az IIHF a tervek szerint január végéig dönt a világbajnokság idei megrendezésének feltételeiről, így a helyszínről.
Egyébként a fehéroroszokkal nemcsak „bizonyos államoknak” van problémájuk: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság november végén hivatalos eljárást indított az amúgy Lukasenko vezette belarusz nemzeti olimpiai bizottság ellen, a rendőri erőszak miatt pedig az Európai Unió úgy határozott, hogy szankciókkal sújtja azokat, akik felelősek a brutalitásért.