Több republikánus politikus is kiállt Trump ellen, vannak, akik az elnök elmozdítását követelik

2021. január 7. – 07:29

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai események után (percről-percre közvetítésünk ezen a linken érhető el) számos mérsékelt republikánus politikus is felszólalt az elnök ellen, de olyan kevésbé mérsékelt politikusok is csatlakoztak hozzájuk, akik az elmúlt négy évben kifejezetten Trump-közelinek voltak mondhatók. George W. Bush, az USA 43. elnöke és Mitt Romney korábbi elnökjelölt is élesen kritizálta a Trump-párti agresszorokat és magát az elnököt.

Szerdán egy több ezres, Trump által szervezett tüntetést követően – melyen maga az elnök, legidősebb fia és ügyvédje is lázító beszédeket mondott –, több száz Trump-párti tüntető betört a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol az elektori szavazatok hivatalos megszámlálása, ezzel Joe Biden győzelmének hitelesítése zajlott. Tüntetők dulakodtak a rendőrökkel, ablakokat törtek be és törvényhozók irodáit is felforgatták. A capitoliumi rendőrök egy nőt meglőttek az épületben, aki belehalt a sérüléseibe. Rajta kívül további három ember vesztette életét a Capitolium ostroma közben.

Hosszú hallgatás után Trump egy, a közösségi oldalakra feltöltött videóban szólt a tüntetőkhöz, hogy lenyugtassa őket, de abban is arról beszélt, hogy a demokraták elcsalták a választást. Majd egy következő Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy az, hogy hívei betörtek a Capitoliumba az elcsalt választások következménye, a tüntetőknek pedig azt üzente, hogy örökké emlékezzenek erre a napra.

George W. Bush a sajtóhoz eljuttatott közleményében a Capitoliumba betörő Trump-párti tüntetőkkel kapcsolatban úgy fogalmazott,

„a választások eredményét banánköztársaságokban szokták ilyen módon megkérdőjelezni”.

A korábbi elnök nyilatkozatában azt írta, hogy el van szörnyedve attól a felelőtlen viselkedéstől, amit néhány politikai vezető a novemberi választás óta tanúsít, utalva Trumpra, aki a mai napig nem volt hajlandó elismerni a szavazás eredményét, és nap mint nap az elcsalt választásról szónokol.

Mitt Romney mérsékelt utahi szenátor közleményében „az Egyesült Államok elnöke által szított zendülésnek” nevezte a szerdai történéseket. A 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje úgy fogalmazott, „akik továbbra is támogatják Trump a legitim és demokratikus választás eredményének megfordításáért folytatott veszélyes játszmáját, mindörökké cinkosokká válnak az amerikai demokrácia elleni példanélküli támadásban”.

A Capitolium megtisztítása után újra összeülő szenátusban korábbi támogatói közül Lindsey Graham és Marco Rubio szenátorok is kritikát fogalmaztak meg. Graham főleg Trump csalásvádjait bírálta beszédében. A dél-karolinai szenátor arról beszélt, hogy „ami sok, az sok”, és kijelentette, hogy Bident és Harrist törvényesen választották meg, és iktatják majd be január 20-án.

Floridai szenátortársa úgy fogalmazott, hogy a szerdai zavargásoknál „Vlagyimir Putyin se találhatott volna ki jobbat”. A capitoliumi események Rubio szerint azt a képet mutatják a világ felé, hogy az USA-ban teljes a káosz.

„A politika őrültté tett minket. Mindenki elveszítette az eszét ebben az országban.”

A zavargások után több republikánus szenátor is elállt az elektori szavazatok megszámlálásának akadályoztatásától, amit Trump kért tőlük. Ettől még Arizona után Pennsylvaniánál újból megakasztották az eredmények hitelesítését egy időre.

Az elnök szavai által is szított erőszak miatt, és azután, hogy Trump messze nem tett meg mindent hívei leállítására, sajtóinformációk szerint több kormánytag és fehér házi tisztviselő is fontolgatja a lemondását. A first lady kabinetfőnöke, Stephanie Grisham, aki korábban a Fehér Ház szóvivőjeként is dolgozott, már meg is tette ezt, szerdán azonnali hatállyal beadta a felmondását a zavargásokat követően.

Őt Sarah Matthews, a Fehér Ház sajtófőnök-helyettese követte. Rajtuk kívül a CNN értesülései szerint többek között Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, helyettese, Matt Pottinger, valamint Chris Liddell, Trump kabinetfőnök-helyettese is fontolgatja az azonnali távozást.

A Fehér Házban ráadásul sajtóinformációk szerint Trump esetleges elmozdítása is szóba került elnöksége vége előtt két héttel.

Ez a 25. alkotmánykiegészítés aktiválásával történhetne meg. Az 1967-ben elfogadott kiegészítés 4. szekciója ugyanis kimondja, hogy az Egyesült Államok elnöke elmozdítható hivatalából, amennyiben nem képes feladatai ellátására. Ehhez azonban az alelnök és a kabinet vezető tagjai többségének beleegyezésére van szükség. Ha pedig az elnök hivatalosan is ellenkezne a saját elmozdítása ellen, akkor a kongresszus elé kerül az ügy, ahol mindkét házában kétharmados többségre van szükség az elnök eltávolításához.

A képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata tagjai a zavargások után felszólították Mike Pence alelnököt a 25. alkotmánykiegészítés 4. szekciójának aktiválására, hozzájuk pedig többek között Vermont republikánus kormányzója is csatlakozott. Fehér házi források szerint a következő napokban esetlegesen kitörő lázongásoktól félve Trump kormányzatában és republikánus politikusok között is felmerült ez a lehetőség, azonban az nem egyértelmű a különböző források alapján, hogy ezek az informális egyeztetések milyen magas szinten zajlottak.

Mike Pence alelnök napközben Trumppal ellentétben egyértelműen kiállt a Capitoliumba betörő tüntetők ellen, a szenátus újrakezdődő ülésének elején pedig példa nélküli erőszakról és vandalizmusról beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!