Többen visszakoztak, de Pennsylvaniánál megint megakasztották a hitelesítést a republikánusok

2021. január 07. – 06:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy taps kísérte a kongresszus két házának összevont ülésén, hogy az előzetes terveikkel szemben a szerdai történések miatt Georgia, Michigan és Nevada esetében sem álltak ki republikánus szenátorok az elektori eredményeket megkérdőjelező képviselők mellé. Így folytatódott az elektorok összesítése, egészen Pennsylvaniáig, ahol viszont Josh Hawley szenátor támogatásáról biztosította a beadványt.

Ez azt jelenti, hogy megint legfeljebb két-két óra vitára elvonult a képviselőház és a szenátus is. Az eredmények megtámadása eleve kudarcra volt ítélve, hiszen egy állam elektori szavazatait csak akkor lehet elvetni, ha mindkét ház többsége erről dönt, a képviselőházban pedig többségben vannak a demokraták. Azonban a még republikánus többségű szenátusban is szinte mindenki a hitelesítés mellett van: Arizona esetében csak hatan szavaztak az elektori eredmények ellen. Így valamikor magyar idő szerint kora délelőtt szentesíthetik végül Joe Biden 306-232 elektoros győzelmét.

Fotó: Erin Schaff / Pool / Reuters
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!