Varga Judit: A németek a szakadék széléről vezették vissza Európát

2020. december 11. – 10:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem tett mást a lengyel és a magyar miniszterelnök, mint hogy kitartóan, a legutolsó pillanatig őrizték a status quót, a józan észt és az európai szerződéseket” – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az állami rádiónak adott péntek reggeli interjújában. Mint mondta, a német elnökségnek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy „nem lépték át a Rubicont”, és konstruktív szerepüknek köszönhetően „ügyesen vezették vissza a szakadék széléről Európát”.

„A magyar delegáció legkisebb pici szobájában voltak nagy európai tagállamok vezetői, és mind-mind a magyar miniszterelnök kezében lévő papírt vizsgálták”, amely a Tanács konklúziójáról szólt, mondta Varga a Kossuth rádióban.

„Ez a papír, ez a konklúzió magáért beszél. Nagyon sok garancia van lefektetve ebben a konklúzióban, amelyek biztosítékot adnak arra, hogy megőrizzük a status quót, a szuverenitásunkat, és hogy senki ne zsarolhasson költségvetési eszközökkel egyetlen tagországot – köztük Magyarországot – sem, hogy ideológiai kérdésekben feladja az álláspontját.”

Az igazságügyi miniszter szerint rengeteg pénzről szólnak az európai uniós források, melyeket főleg modernizációs célokra költenének majd el, ez pedig „mind egy nagy magyar harc eredménye” volt.

Varga szerint a magyar–lengyel tandem megőrizte a hitelességét is Európában, ugyanis „egyedül a magyar és a lengyel fél emlékeztetett mindenkit a tárgyalások során arra, hogy itt vannak uniós szerződések, amelyek bizonyos kérdésekben egyhangúságot írnak elő – például ha az európai értékekről van szó, köztük a jogállamiságról”.

>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>

Emellett Orbánék megerősítették az európai szolidaritást is, hiszen szinte minden akadály elhárult az elől, hogy oda is eljusson a segítség, ahol a legnagyobb szükség van rá. Bár a miniszter hozzátette, „még az Európai Parlament térfelén fog pattanni egy labda a jövő héten”, de ezek után már csak rajtuk múlik, hogy eljusson a segítség a leginkább rászoruló országokba – az Európai Parlamentnek pedig „történelmi felelőssége lesz ezügyben”.

Az interjúban a miniszter még a türelem megőrzéséről is beszélt a tárgyalások során, ezzel kapcsolatban utalt a hazai ellenzékre is: „Remélem, hogy egyszer a magyar ellenzék is rájön, Brüsszelben is a magyar érdekeket kell képviselni.”

Az Európai Tanácsban csütörtök este fogadták el az uniós költségvetést, a német–lengyel–magyar paktumnak köszönhetően pedig sem Orbán Viktor, sem Mateusz Morawiecki nem élt az általuk belengetett vétóval. A megállapodásról ebben a cikkünkben írtunk részletesen, a költségvetés elfogadásával kapcsolatos reakciókat pedig itt foglaltuk össze. A kompromisszummal elégedett Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke – Soros György viszont véleménycikkben bírálta a megállapodást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!