Trump igazságügyi minisztere szerint sem történt választási csalás

2020. december 1. – 21:13

Másolás

Vágólapra másolva

William Barr, Donald Trump igazságügyi minisztere szerint nem tártak fel olyan, széleskörű választási csalásra utaló bizonyítékokat, amely megváltoztatná a 2020-as amerikai elnökválasztás végeredményét, írja az AP hírügynökség.

Trump korábban többször állította, hogy választási csalás történt, és sokáig nem volt hajlandó elismerni a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét. Barr az AP-nek adott interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok ügyészei és az FBI ügynökei is azon dolgoztak, hogy feltárják a választás tisztaságával kapcsolatos panaszokat és információkat, de nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek megváltoztatnák a választás eredményét.

Barr Trump egyik legfőbb szövetségese, a választások előtt ő is hangot adott azon félelmeinek, hogy a járvány miatt többen fogják választani a levélszavazási formát, amely esetleg lehetőséget adhat valamilyen csalásra. A választás után Trump ügyvédje, New York volt polgármestere, Rudy Giuliani arról beszélt, hogy amerikai nagyvárosokban, ahol demokrata párti városvezetők irányítanak, azért aratott nagy arányú győzelmet Joe Biden, mert szerinte csaltak a választásokon. Giuliani bizonyítékot ugyan nem mutatott be, de kijelentette: az amerikaiak „Donald Trumpot választották meg, nem Joe Bident választották meg.” A Trump jogászcsapatához csatlakozó volt szövetségi ügyész, Sidney Powell még ennél is meredekebb állításokat tett.

Ezzel szemben Barr azt mondta, hogy csak olyan szabálytalanságokat találtak, amelyek minden választáson előfordulnak: problémák az aláírásokkal, a borítékokkal és a postán feladott szavatokkal. Barr a választások előtt engedélyezte, hogy az eddigi eljárásrenddel szakítva már az eredmények tagállami hitelesítése előtt szövetségi ügyészek is vizsgálódhassanak feltételezett választási visszaélések ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!