Húsvéti járványadatok: 106 beteg halt meg, 4978 új fertőzöttet találtak

2022. április 19. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégi adatközlés már a harmadik hullám végétől kezdve hétfőre tolódott a napi tájékoztatás helyett, akkor egyben adják ki a pénteki, szombati és vasárnapi adatokat. Ezúttal húsvét miatt már pénteken sem közöltek adatokat, és hétfőn sem frissült a hivatalos statisztika, így kedden ötnapnyi tömbösített adat jelent meg egyszerre.

A koronavírusról tájékoztató oldal adatai szerint a beoltottak száma 6 405 123 fő, közülük 6 190 793 fő a második, 3 856 637 fő a harmadik, 279 067 fő pedig már a negyedik oltását is felvette. Múlt hét csütörtök óta 4978 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 884 458 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt öt napban 106 beteg halt meg, így az elhunytak száma 45 971 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 77 710 főre csökkent. Jelenleg 1560 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.

Az alábbi felsorolásban szereplő számok a napi átlagot tartalmazzák, ezért ezek nem pontos, hanem átlagolt értékek.

  • Új fertőzöttek számának napi átlaga: 996 (a múlt csütörtökön közölt napi adatokhoz képest -1558)
  • Új tesztek számának napi átlaga: 6140 (a legutóbb közölt adatokhoz képest -5081)
  • Új halálos áldozatok számának napi átlaga: 21 (a legutóbb közölt adatokhoz képest -6)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: kb. 1600 (a legutóbb közölt adatokhoz képest kb. -48)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 49 (a legutóbb közölt adatokhoz képest -1)
  • Az első dózissal oltottak száma: 6 405 123 (a legutóbb közölt adatokhoz képest +436)
  • A második dózissal is beoltottak száma: 6 190 793 (a legutóbb közölt adatokhoz képest +483)
  • A harmadik dózissal is beoltottak száma: 3 856 637 (a legutóbb közölt adatokhoz képest + 1862)

A múlt hétvégén összesen 4657 új fertőzöttet találtak, és 60 beteg halt meg három nap alatt.

Az Országos Mentőszolgálat keddtől nem végez koronavírusteszteket, helyettük a háziorvosoknak kellene házhoz menni akkor, ha valaki olyat kellene tesztelni, aki nem tud elmenni egy központi tesztelőhelyre. Erről a háziorvosokat a múlt hét végén értesítették.

1,2 millióval többen haltak meg a koronavírus-járvány első két évében az EU-ban, mint előtte. Az Eurostat adatai szerint 2020 márciusa és 2021 februárja között több nagy többletmortalitással járó Covid-hullám érte el Európát. Az első szakaszban, 2020 márciusa és májusa között több mint 25 százalékkal többen haltak meg az uniós tagállamokban, mint 2016–2019 azonos időszakaiban. Több országban jelentősen nőtt a többlethalálozás aránya, így például Spanyolországban 81 százalékkal, Belgiumban 73 százalékkal, Hollandiában 54 százalékkal, Olaszországban pedig 50 százalékkal többen haltak meg, mint az előző években.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja részletes grafikonjainkat >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!