Ha a buszon kell a maszk, a taxiban miért nem?

2021. december 7. – 16:58

Másolás

Vágólapra másolva

A taxi nem tartozik a tömegközlekedési eszközök közé, ennek értelmében a taxiban a maszk viselése nem kötelező – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Telex kérdésére.

A BKK azt írja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, többször módosított kormányrendelet maszkviselési szabályokat meghatározó 1. fejezete szerint csak a tömegközlekedési eszközökön utazók és dolgozók (kivéve a zárt térben dolgozó járművezető) számára teszi kötelezővé a maszk viselését.

Ahogyan arról korábban már írtunk, a hétfőn rögzített járványügyi adatok szerint 224-en haltak meg egyetlen nap alatt. A negyedik hullámban még egyszer sem közöltek ilyen magas számot a napi elhunytak esetében. Ennél több halálos áldozatról legutóbb április 16-án érkezett hír. Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón kategorikusan kijelentette, hogy nem lesznek a környező országhoz hasonló korlátozások. A miniszter azt is elmondta, nincs politikai akadálya a negyedik oltásnak, amennyiben azt az orvosi szakvélemények is javasolni fogják.

A koronavírus szennyvízben mért örökítőanyaga eközben a legtöbb mérési ponton stagnáló tendenciát mutatott a múlt heti értékek alapján, Pécsen, Szolnokon, Nyíregyházán és Kaposváron, valamint a Budapestet övező agglomerációkban azonban emelkedik, míg két városban, Győrben és Nyíregyházán már nem az emelkedett, hanem a magas tartományba esik. A fertőzés alakulását a hivatkozott szennyvízértékek kb. 8-10 nappal jelzik előre.

A bő másfél-két hete nagy riadalmat keltő omikron variáns még nem jelent meg hivatalosan Magyarországon, de a világ számos más tudósaihoz hasonlóan magyar kutatók is foglalkoznak vele. Egy friss vizsgálatban például arra keresték a választ, hogy miért fertőzhet erősebben a Covid-19 omikron variánsa az eredeti vuhani változatnál. Arra jutottak, hogy az omikron esetében több kölcsönhatás tud kialakulni az újabb módosulások miatt. Arról, hogy az omikronnal szemben védelmet nyújthatnak-e a vakcinák, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!