A magyar vitamin, amelyről azt állítják, hogy covidosokat kezelnek vele a járványkórházban, amely nem is üzemel

Legfontosabb

2021. december 01. – 07:10

A magyar vitamin, amelyről azt állítják, hogy covidosokat kezelnek vele a járványkórházban, amely nem is üzemel
A 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén 2020 áprilisában – Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Több lap is megírta, hogy a kiskunhalasi járványkórházban jelenleg is része a covidos betegek kezelésének egy magyar „tüdővitamin”. A sztorival azonban több probléma is van: a kiskunhalasi járványkórház május óta zárva van, de amikor épp működött, akkor sem adtak a betegeknek az Air7 nevű vitaminkészítményből, amiről egyébként semmi nem igazolja, hogy különösebb hatása lenne a tüdőre. A cég a saját oldalán nem állítja, hogy az étrend-kiegészítője gyógyító hatású, de a közleményein alapuló cikkek ezt sugallják, ami jogilag is problémás lehet. Szerintük a járványkórházzal jó viszonyt ápolnak, a kórház orvosa szerint ezek után ez már nem olyan biztos.

Érdekes ellentmondásra hívta fel a figyelmet a Pirulakalauz nevű szakmai blogon Csupor Dezső gyógyszerész, gyógynövénykutató egy múlt heti cikkben: több lapban is megjelent, hogy egy magyar cég a saját maga által „a tüdő vitaminjának” hívott étrend-kiegészítőjét a covidos betegek kezelésében is használják a kiskunhalasi járványkórházban. A történetnek több furcsa eleme is van, ezért részletesebben utánajártunk, a céget és a kórházat is megkeresve, hogy mi igaz belőle. Mint kiderült, nem sok.

A járványkórház, amely nem is üzemel

A vitaminkészítmény neve Air7, ebből az Air, azaz az angol levegő szó a tüdő funkciójára, a légzésre utal, a 7 pedig arra, hogy a készítmény hétféle hatóanyagot tartalmaz: B₆-, C-, D-, E-vitamint, rutint, koenzim Q10-et, Cordyceps sinensis kivonatot és Boswellia-Serratát.

Az Air7-ről a nagyobb híroldalak közül az Origo és az Index számolt be, előbbi többször is írt róla. Először arról, hogy tavaly szeptemberben a gyógyszertárakba került; majd márciusban arról, hogy adományoztak belőle az Országos Mentőszolgálatnak; végül november 17-én arról, hogy a kiskunhalasi járványkórházban is alkalmazzák.

Főleg ez a legutóbbi cikk az érdekes, amely ezzel a címmel jelent meg: „Magyar tüdővitaminnal kezelik a betegeket a kiskunhalasi járványkórházban”. A cikk szerint „a kiskunhalasi járványkórházba is egyre több súlyos állapotú beteget szállítanak, az egészségügyi dolgozók pedig emberfeletti munkát végeznek annak érdekében, hogy emberéleteket mentsenek. [...] Ebben van segítségükre egy magyar fejlesztésű tüdővitamin, amit a terápia kiegészítéseként alkalmaznak, köszönhetően a gyártónak, amely a napokban nagy mennyiségben adományozott az intézménynek.”

Az Index csak a járványkórházas sztorit írta meg november 15-én. „A terápiákat most kiegészíthetik egy magyar fejlesztésű tüdővitaminnal, az Air7-tel, a gyártó ugyanis most egy nagyobb adagot ajándékozott belőle a kiskunhalasi intézménynek” – írták, hozzátéve, hogy „a centrumkórházakba, illetve a nyáron bezárt, majd ősszel újranyitott kiskunhalasi járványkórházba egyre több koronavírusos beteget szállítanak”.

Mindez azért különös, mert a kiskunhalasi járványkórház fél éve zárva van, amiről egyik cikk sem vesz tudomást, sőt a második még meg is jegyzi, hogy ősszel újra kinyitották, pedig ez nem igaz.

A kifejezetten a járvány miatt, konténerekből épített kiskunhalasi mobil járványkórházat tavaly október 1-jén nyitották meg, hogy ellássa a dél-alföldi régió covidos betegeit. Idén május 31-én azonban bezárták, miután a harmadik hullám lecsengésével csökkent a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren. Bár már akkor jelezte a kormány, hogy szükség esetén újranyitják, ez azóta sem történt meg: november 17-én Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, november 18-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, november 19-én pedig Orbán Viktor miniszterelnök is azt mondta, a negyedik hullám felívelése ellenére ezt egyelőre továbbra sem tartják indokoltnak.

A járványkórházas sztori a Figyelőn is megjelent, a fentieknél valamivel korábban, november 5-én. Ezt az Air7 mögött álló cég, a Siren7 Kft. (amely egyébként nem azonos az ugyanilyen nevű vadriasztóval) még aznap a saját Facebook-oldalán is megosztotta. A bejegyzés alatt egy kommentelő is feltette a kérdést, hogy egyáltalán működik-e a járványkórház. Az oldal szintén kommentben válaszolt: „Igen, működik, mivel nagyon sok COVID vírussal fertőzött beteget ápolnak ott. :(”

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Nettó kitaláció

Felmerülhetne, hogy ha most, a zárva tartó kórházban értelemszerűen nem is adnak a betegeknek Air7 vitaminkészítményt, korábban esetleg valóban adhattak, vagy esetleg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházzal keverte össze a gyártó a járványkórházat. Erről a Pirulakalauz csak annyit írt, hogy a kórházból származó értesüléseik szerint covidos beteg soha nem kapott ott ilyen készítményt.

Mindenesetre írtunk a Siren7-nek, hogy a cikkek miért írnak jelen időben egy hónapok óta zárva tartó kórházról, illetve hogy úgy tudjuk, korábban sem használták a betegek terápiájában a készítményüket, ezért segítsenek tisztázni, hogy pontosan melyik kórház és mikor kapott belőle. A cég válaszával azonban nem jutottunk sokkal messzebbre: „Korábban is adományoztunk már a járványkórháznak, és ezt most ősszel is megtettük” – írták, hozzátéve, hogy sikerült jó kapcsolatba kerülniük a kórházzal.

Megkerestük a jelenleg is zavartalanul működő Kiskunhalasi Semmelweis Kórházat is, hogy a járványkórházban része volt-e valaha a kezelésnek az Air7, de nem kaptunk választ. Sikerült azonban beszélnünk egy orvossal, aki a járványkórházban is dolgozott, amikor az épp működött.

„Ez egy teljes hazugság, ami megjelent az összes újságban, nettó kitaláció, minket erről soha senki nem kérdezett meg. Soha nem adtuk betegnek. Ami adományt adtak, azt szívesen elfogadtuk, de a dolgozóknak osztottuk szét. Nem fogunk a betegeknek olyasmit adni, ami eltér a terápiás protokolltól”

– mondta a névtelenséget kérő orvos.

„A covidos betegeket a nemzeti protokoll és a kiskunhalasi kórház protokollja szerint gyógyítjuk, az Air7 ebben nincs benne” – tette hozzá, jelezve, hogy a protokollnak a készítmény összetevőiből csak a nagy dózisú D-vitamin a része, abból kétszer 3000 nemzetközi egységet adnak a betegeknek. (Ez egyébként az Air7-ben található napi mennyiség hatszorosa.)

Arra is rákérdeztünk, hogy valóban jó viszonyuk van-e a céggel. „Ezek után nem biztos, hogy jó viszonyunk lesz. Egy teljesen hamis információt kezdtek el terjeszteni” – mondta az orvos. Magáról a „tüdővitaminról” azt gondolja, hogy „ez abszolút egy jól tervezett reklámfogás, nagyon jó a pr-juk. Így lehet eladni valamit Covid-járvány idején, hogy tüdővitamin. De ilyen nincs egyébként.”

Használ-e a tüdőnek a tüdővitamin?

Attól még, hogy a járványkórházban – illetve semmilyen kórházban – nem használják a covidos betegek kezelésére, vitaminkészítményként akár még hasznos is lehet az Air7. A számos hasonló multivitaminnal szemben azonban erről azt állítja a gyártó, hogy kifejezetten a tüdőre való, ezért érdemes megnézni, ennek mennyi alapja lehet.

Arról, hogy mi bizonyítja a készítmény hasznát a tüdő erősítésében, a honlapon semmilyen információ nem található. A gyakran ismételt kérdések között szerepel egy olyan, hogy mikor érdemes szedni, az erre adott válaszból kiderül, hogy a gyártó szerint az Air7 „az emberi szervezet, különösen a tüdő vitalitásáért fontos alapvető vitaminokat tartalmazza. Ha sokat betegeskedik, vagy túl van egy nagyobb betegségen, akkor segít regenerálódni a szervezetnek és feltölteni a vitaminháztartását.” (Érdekesség, hogy ugyanitt 18–99 év között ajánlják, míg egy novemberi Facebook-bejegyzésben, amellyel a gyerekek részére reklámozzák, azt írják, 8 éves kortól adható.)

Ezen kívül a mentősöknek felajánlott adományról szóló blogbejegyzésben olvasható még néhány részlet: „A készítményt úgy alkották meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. Az ACE-vitaminok mellett tartalmaz Q10 koenzimet, mely segíti a vér oxigénellátását, és erősíti az immunrendszert. Fontos összetevője a Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonata, mivel ez az összes esszenciális aminosavat tartalmazza, és többek közt például fokozza az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, mely sejtjeink legfontosabb energiaforrása. Ezenfelül még és B₆- és D₃-vitamint, valamint rutint tartalmaz.”

Bár a novemberi hírről nem találtunk olyan sajtóközleményt, amelyet a Telex is megkapott, néhány korábbi közlemény hozzánk is megérkezett. Ezekből látszik, hogy mit kommunikál még a cég. „A piacra kerülés óta eltelt hónapokban számos felhasználói visszajelzést kapott a gyártó. Az Air7-et szedők közül sokan arról számoltak be, hogy míg korábban nehézségeik voltak a légzésnél, a készítmény alkalmazása óta ezek szinte elmúltak. Több olyan betegtől is érkezett visszajelzés, akik COVID–19 pozitívak lettek. Ők kivétel nélkül arról írnak, hogy könnyen és gyorsan átestek a víruson” – írták tavaly decemberben. „Az Air7-ben mindezen vitaminok megfelelő mennyiségben megtalálhatók, valamint a gyógynövény eredetű összetevői révén a készítmény fokozza az immunitást, gátolja a vírus mRNS termelődését, ezáltal utalva annak lehetőségére, [hogy] a COVID–19 és más vírusfertőzések megelőzésében is sikerrel alkalmazható” – olvasható egy márciusi közleményben.

Az állítólagos jótékony hatásról a Pirulakalauz gyógyszerész-gyógynövénykutató szerzője ezt írja:

„Tényleg a tüdő vitaminja-e az Air7? Annyiban mindenképpen, hogy a benne található vitaminok minden sejtünk, így a tüdőnk sejtjei számára is létfontosságúak – viszont a szakirodalom szerint egyiknek sincs olyan specifikus, célzott hatása, amely kifejezetten a tüdő működését támogatná.”

A vitaminok melletti összetevők – a Boswellia serrata (a gyulladáscsökkentő hatású tömjén), a Cordyceps sinensis (az immunrendszerre ható hernyógomba) és a rutin (az ereket védő flavonoid) – tüdőre kifejtett hatását pedig nem vizsgálták embereken – teszi hozzá a cikk.

Az kétségtelen, hogy a vitaminhiányos szervezet fogékonyabbá tehet különféle betegségekre, így a Covid–19-re is. A legtöbbféle vitaminhiány azonban kiegyensúlyozott táplálkozással elkerülhető. Egyedül a D-vitamin nem vihető be megfelelő mennyiségben pusztán a táplálkozással, így ennek a külön szedése valóban indokolt, és segíthet a megbetegedés kockázatának a csökkentésében. Az azonban még a D-vitaminról sem bizonyított, hogy ha nincs belőle kifejezetten hiány, akkor a pluszban szedése segítené a covidos betegek felgyógyulását – teszi hozzá a Pirulakalauz cikke.

A Covid–19 és a D-vitamin

Nem tartozik szorosan a cikk fő témájához, de érdemes rövid kitérőt tenni a D-vitamin miatt. A járvány kezdetén sokan nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy a D-vitamin pótlásával jelentősen csökkenthető a koronavírus-fertőzés, illetve fertőződés esetén a betegség súlyossága. Később azonban, ahogy a nagyobb, alaposabb vizsgálatok elkezdtek megjelenni, inkább az körvonalazódott, hogy nincs bizonyíték erre az összefüggésre, és a kezdeti kórházi megfigyelések eredményeit más tényezők befolyásolhatták. Erre jutott egy januári, egy májusi, egy júniusi és egy júliusi tanulmány is, miközben több tavalyi, ennek ellentmondó vizsgálatról is kiderült, hogy módszertani problémák lehettek velük.

Takács István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának igazgatója a főszervezője volt egy tavaszi szakmai konferenciának, amely a megfelelő D-vitamin-fogyasztásra vonatkozó új ajánlásokat volt hivatott meghatározni. Márciusban azt mondta, felnőtteknek általánosságban napi 2000 nemzetközi egység bevitele javasolt a téli hónapokban, ennél többre csak vitaminhiányos állapotban vagy speciális körülmények között lehet szükség. Ilyen speciális körülmény a koronavírus-fertőzés: ennek ideje alatt napi 4000–6000 nemzetközi egység javasolt a hiány pótlására, de csak tíz napon keresztül. Fontos ugyanis, hogy a D-vitamin túladagolható, ezért több tízezres egységben tartósan szedni káros is lehet, és még a covidosoknak sem érdemes ennél huzamosabb ideig adni Takács szerint.

Jogilag is necces állítások

A Siren7 Kft.-től azt is megkérdeztük, hogy mivel az ilyen vitaminkészítmények inkább megelőző jelleggel, az esetleges vitaminhiány pótlása útján, a megbetegedési kockázat csökkentésével járulhatnak hozzá az azokat szedők egészségéhez, covidos betegek esetében pontosan milyen célból és milyen módon javasolják az Air7 alkalmazását. Erre a kérdésünkre azonban nem kaptunk választ.

Az mindenesetre már a fentebbi idézetekben is feltűnhetett, hogy bár kifejezett gyógyhatást a cég a kommunikációjában nem tulajdonít a készítményének, helyenként azért egészen közel sodródik ehhez. Ez azért figyelemre méltó, mert az étrend-kiegészítőkről, mint ami az Air7 is, nem állítható, hogy gyógyhatásúak lennének, ha mégis ilyen történik, azt a Gazdasági Versenyhivatal büntetéssel szankcionálhatja. Erről az étrend-kiegészítőkről szóló minisztériumi rendelet 6. § (2) pontja rendelkezik:

„Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni.”

Ez azért is érdekes, mert elvileg már a betegség megelőzése is no-go zóna, és a konkrét állítás mellett már az utalás is tiltott. Az ilyen készítmények reklámozásánál ezért nagyon meg kell válogatni a szavakat.

Ez több fenti példában sem sikerült maradéktalanul, például amikor a márciusi közleményben azt írták az Air7-ről, hogy „a gyógynövény eredetű összetevői révén a készítmény fokozza az immunitást, gátolja a vírus mRNS termelődését, ezáltal utalva annak lehetőségére, [hogy] a COVID–19 és más vírusfertőzések megelőzésében is sikerrel alkalmazható”.

De érdemes újra elővenni az Origo novemberi, járványkórházas cikkét is: „A legjobb persze el sem kapni a vírust, aminek első és legfontosabb eszközei a hatékony védőoltások. Ugyanakkor, ha már megtörtént a baj, cselekedni kell. A kiskunhalasi járványkórházban kezelt betegek esetében az Air7 tüdővitamin alkalmazása akár életeket is menthet” – olvasható.

Ágyak a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórházban 2020. április 24-én – Fotó: Ujvári Sándor / MTI
Ágyak a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórházban 2020. április 24-én – Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Ez alapján persze még gondolhatnánk, hogy az újságíró megfogalmazásáról van szó, de nem ez a helyzet. Az Origo cikke nem említi, de az azzal lényegében azonos szövegű, november 5-i Figyelő-cikkből kiderül, hogy a cég közleményéből készült, azaz egyértelműen ők kommunikálták, hogy a készítményük a covidos betegek kezelésével életet menthet – ez után az állítás után közvetlenül szerepel, hogy „állítja a gyártó friss közlése”.

Arra a jelek szerint nagyon odafigyelt a cég, hogy a honlapján ne tegyen kifogásolható állítást, az is olvasható például a mentőszolgálatos bejegyzésben, hogy „a táplálékkiegészítő nem gyógyír a betegségre”. Nemcsak a közlemények voltak azonban kevésbé óvatosak, a Figyelő-cikket megosztó Facebook-bejegyzésében maga a cég is közvetlenül azt írja: „Egyre több súlyos állapotú koronavírusos beteget kezelnek a kiskunhalasi járványkórházban is, ahol az Air7 jóvoltából magyar fejlesztésű tüdővitaminnal kezelik a fertőzötteket. Az orvosok a terápia kiegészítéseként alkalmazzák a készítményt.”

A Covid–19 mint lehetőség

A koronavírus-járvány üzletileg kifizetődő azoknak a gyógyszercégeknek, amelyek sikerrel veszik fel ellene a harcot akár vakcinák, akár gyógyszerek fejlesztésével, ebben nincs semmi meglepő. (Hogy etikailag mennyire van ez rendben, az egyrészt ízlés dolga, másrészt olyasmiktől is nagyban függ, hogy az adott cég mennyi saját forrást ölt a fejlesztésbe, és milyen árréssel dolgozik, de ez a cikk most nem erről szól.)

Az sem meglepő, ha más cégek, például étrend-kiegészítők gyártói is lehetőséget keresnek a járványhelyzetben. Az Air7 esetében is világos, hogy a gyártó nemcsak mellesleg használja ki a terméke népszerűsítésére a koronavírus-járványt, hanem már a piacra lépést is a járvány ihlette. Bár erről a főoldalon nem találni információt, a mentőknek juttatott adományról szóló, tavaszi blogbejegyzésben azt írják: „A Magyarországon tavaly nyár óta kapható, itthon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő megalkotását a pandémia tette szükségessé, hiszen a SARS-CoV-2 légzőszervi vírusról beszélünk.”

Feltehetően a járványhelyzet nem is tett rosszat az eladásoknak. A készítmény kelendőségére utal, hogy a honlap szerint „készlethiány miatt jelenleg nem elérhető”, illetve hogy idén októberi hírek szerint már másolják is: a cég jogi lépéseket tett egy R7 nevű, szintén a tüdő erősítőjeként beállított készítmény ellen.

A cég egyébként nemcsak a vitaminkészítménnyel kapcsolódik a járványhoz. Az Air7 honlapján nincs erre utalás, de májusi híradások szerint ők állnak egy otthoni ellenanyagteszt mögött is. A Primacovid nevű tesztről van szó, amelynek a honlapjáról kiderül, hogy valójában egy svájci cég a gyártó, a magyar cég csak a forgalmazója. Bár a májusi cikkben szerepel egy szóval, hogy a vitaminkészítmény létrehozója „a Primacovid magyar forgalmazója”, maga a cég egy Facebook-bejegyzésben egyszerűen annyival hirdeti a tesztet, hogy „az Air7 bemutatja”.

Azt még nem tudni, hogy a termékek és a sajátos hirdetési stratégiájuk mennyire jöttek be a Siren7 Kft.-nek. Az Opten cégadatbázisában egyelőre annyi látszik, hogy a jelenleg egyfős céget 2020 októberében alapították (azaz már azután, hogy az Air7-ből kapott a Honvédkórház), és a tavalyi nettó árbevétele nulla, adózás előtti eredménye mínusz 8 millió forint volt.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után az Air7 gyártója közleményt küldött a Telexnek:

„Az air7 vezetősége szeretné tájékoztatni arról, hogy a cég több alkalommal is támogatott már készítményeivel egészségügyi intézményeket, valamint az Országos Mentőszolgálatot is. Az Önök által megkérdőjelezett támogatás kapcsán pontosítás szükséges: idén októberben Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház vezetője fogadta el az air7 felajánlását az intézmény betegeinek, 50db air7 tüdővitamint. A felajánlás címzettje tehát nem a ”kiskunhalasi járványkórház„, hanem a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház volt. Kérésére az erről szóló levelezést és a csomag feladóvevényét is át tudjuk adni. Kérjük a cikk szövegének és címének ennek megfelelően való módosítását” – írták.

Azaz azt állítják, hogy a cikkünkben, hogy pontatlanul írjuk, hogy a járványkórháznak adtak volna vitaminadományt. A cikkünk vonatkozó része azonban épp arról szól, hogy a járványkórháznak nem is adhattak, mivel az zárva van, ennek ellenére mégis többször és több helyen ezt komminukálták: a közleményükben és az annak nyomán született cikkekben, Facebook-bejegyzésben és Facebook-kommentben is megerősítették, hogy állításuk szerint a járványkórháznak küldtek adományt. Amikor pedig a cikk megjelenése előtt egy héttel emailben kérdeztünk rá kifejezetten arra, hogy mivel a járványkórház zárva van, miért ezt kommunikálják, és pontosan hova küldtek adományt, a cikkben fentebb is idézett válaszuk ennyi volt: „Korábban is adományoztunk már a járványkórháznak, és ezt most ősszel is megtettük”. Az utólagos közlemény alapján elképzelhető, hogy szándékolatlanul keverték a két kórházat, de ez nem változtat azon a tényen, hogy mit kommunikáltak nyilvánosan. Ahogy azon sem, hogy azt állították, covidos betegek terápiájának kiegészítéseként használták a kórházban a vitaminkészítményüket, ami szintén nem igaz.

Frissítés 2

Cikkünk megjelenése után a Lightvision Media Solutions Kft. is jelentkezett mint a cikkben említett, svájci gyártású Primacovid ellenanyagteszt valódi hazai forgalmazója. A levelükben azt írták, a Siren7 Kft.-nek nincs a tesztekre forgalmazási joga, tőlük rendeltek teszteket, de mivel azokat a mai napig nem fizették ki, jogi lépéseket is tettek az ügyben. „Ezen teszteknek cégünk a forgalmazója – ami a dobozon is látható –, megbízható, svájci gyártmányú és magas minőségű tesztek, a Siren7 Kft. ezen termék forgalmazásában semmilyen módon nem érintett” – írták.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!