1377 milliárd forintnyi nyeresége volt a BioNTechnek 2021 első félévében

2021. augusztus 9. – 16:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2,8 milliárd eurós profitot termelt 2021 második negyedévében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszercéggel közösen fejlesztette ki és hozta forgalomba a koronavírus elleni vakcináját. Az AP szerint a hétfőn kiadott második negyedéves eredmények azt jelentik, hogy az első félévben összesen 3,9 milliárd eurós (kb. 1377 milliárd forintos) adózás utáni nyereséget ért el a vállalat.

Egy évvel korábban ebben az időszakban 142 millió eurós vesztesége volt a cégnek. A bevétel 7,36 milliárd euró volt a január–júniusi időszakban. A növekedés a Covid-19 elleni, Comirnaty márkanévvel forgalmazott oltóanyag iránti keresletnek tulajdonítható. Az mRNS-alapú vakcinát már száznál is több országban és területen használják, és több mint egymilliárd adagot szállítottak ki belőle.

Az év végéig 2,2 milliárd adagra van biztos megrendelés, további mintegy 800 millió adag elkészítésére is van kapacitás, így 2021-ben az idén hárommilliárd adagot gyárthatnak, írja az MTI. A kapacitást tovább bővítik, így jövőre elérhetik a négymilliárd adagot is.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech jelezte, hogy az mRNS-alapú vakcina segíteni fog a daganatos és más betegségek elleni készítményeik kifejlesztésében is.

A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar kutató, Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez, aminek egyik alelnöke.

A Financial Times információi alapján augusztus elején arról írt, hogy a Pfizer több mint negyedével, a szintén mRNS-vakcinát gyártó Moderna több mint tizedével emeli a koronavírus elleni vakcinája árát a legutóbbi európai uniós szerződések szerint, amelyek alapján 2023-ig összesen 2,1 milliárd adag vakcina fog érkezni a két cégtől az EU-ba.

A Pfizer és a Moderna is nagy üzletet csinált a rendkívül hatékonynak bizonyult vakcináikkal, és a bevételeik várhatóan még tovább fognak emelkedni. Az Airfinity nevű konzultációs cég becslése szerint a Pfizer jövő évi bevétele a vakcinák után elérheti majd az 56 milliárd dollárt, a Modernáé pedig a 30 milliárdot (azaz a 16,8 és a 9 ezer milliárd forintot).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!