Tényleg rommá keresik magukat a vakcinán a nagy gyógyszercégek?

2021. február 08. – 07:06

frissítve

Tényleg rommá keresik magukat a vakcinán a nagy gyógyszercégek?
Illusztráció: Lerch Julcsi (julialerch.hu) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A vakcinagyártás általában nem a gyógyszeripar slágere, a fejlesztés drága és nem mindig sikeres, a cégek sokkal többet tudnak keresni más termékeikkel. Emiatt egy időben hanyatlott is az üzletág, de ez már a múlté, és a koronavírus persze most teljesen átrajzolja a térképet. A jól hajrázó gyártók iszonyatos összegeket fognak keresni a következő időszakban a Covid-oltáson, bár akad olyan is, amely egyelőre bekerülési áron adja. Ez etikus húzásnak tűnik, tekintve, hogy rengeteg állami támogatást kaptak a gyógyszercégek a fejlesztésre. Az általános vakcinahiány miatt hiába lenne hatalmas üzlet most felturbózni a gyártást, sajnos nem fog menni egyik pillanatról a másikra, mert a gyógyszeriparban több olyan szűk keresztmetszet is van, ami miatt sem a piac, sem az állami beavatkozás nem tud eleget lendíteni az ügyön.

Az egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélet a koronavírusról, hogy az egész „hisztériát” a nagy gyógyszercégek érdekében gerjeszti a háttérhatalom. A Covid-vakcina valóban nagy üzlet most azoknak a gyártóknak, amelyek a leghamarabb készen lettek a magukéval, de a vakcinaüzletágról általánosságban ez már nem mondható el. Sőt, az oltóanyag-fejlesztés és -gyártás más termékekhez képest a gyógyszercégeknél gyakran inkább mostohagyereknek számít, kockázatos dolognak, amin bukni is lehet.

Ez elsőre furcsának is tűnhet, hiszen a vakcinák gyakran kötelező védőoltásokat jelentenek, vagyis az állami szabályozás hatalmas keresletet generál rájuk, a gyerekeknek beadandó alapvető vakcinák kiszámítható módon milliószám fogynak az egészségügyben. De ez csak az érem egyik oldala. A másikon ott van egy csomó minden, ami miatt a vakcinagyártás macerás, drága és nem mindig nyereséges. És hiába lehetne most a koronavírus miatt brutálisan nagy bizniszt csinálni, ha egy cég sokszorosára növelné a gyártási volumenét, az iparág sajátosságai miatt ilyen rövid távon ez még állami segítséggel is lehetetlen küldetés.

Kiszámíthatatlan, kockázatos üzlet

A szintetikus gyógyszerekkel ellentétben (amelyeket mindig pont ugyanúgy elő lehet állítani ugyanazokból az alapanyagokból) a vakcinákban élő organizmusok, vírusok, baktériumok, fehérjék vannak, amelyek nem mindig viselkednek kiszámíthatóan. 2000-ben például átmenetileg hiány alakult ki az influenza egyik törzse elleni oltásból, mert laboratóriumi körülmények között nem sikerült olyan gyorsan tenyészteni a kórokozót, ahogy az elképzelték, így a gyártók lekésték a határidőket.

Aztán ott van az is, hogy mivel a vakcinákat egészséges embereknek szánják, a mellékhatásokat sokkal kevésbé tartja elfogadhatónak bárki, mint a klasszikus gyógyszerek esetében. Így aztán olyan vakcinákat kell létrehozni, amelyek hatékonyak, de közben nem vagy csak nagyon kevés embernél váltanak ki igazán kellemetlen tüneteket. A vakcinakészítés a legszigorúbban szabályozott gyógyszerészeti fejlesztések között van, a hatóságok mindenhol tüzetesen ellenőrzik a gyártási folyamatot (a sima gyógyszerekénél is jobban), ráadásul az egyes vakcináknak külön az adott anyagra specializált gyártósort kell kiépíteni. Az értékesítési árak pedig nem a legmagasabbak, mivel az állami ellátórendszerek által nagy mennyiségben vásárolt készítményeket olcsón kell tartani, különösen a szegényebb országok nem tudnak értük sokat fizetni. Egy-egy adagon tehát alacsony a profitráta, amit maximum a beszerzés nagy volumene kompenzál. (Hogy el tudjuk helyezni, mi számít „alacsony” profitnak: a gyógyszeripar profitrátája a bankszektoréhoz mérhető, becslések szerint 20 százalék körül van, de egyes cégeknél jobb években a 40-et is megugorja. Ezért belső összehasonlításban olyan üzletágak is tűnhetnek rossznak, amelyek profitabilitása más ágazatban még jónak számítana.)

És ezek csak azok a problémák, amelyekkel a gyógyszercégek akkor szembesülnek, amikor már tutira mennek, tehát kész vagy már célegyenesben van a vakcinájuk. De mire eljutnak ide, hosszú kísérletezési, fejlesztési folyamaton kell túl lenniük, ami nem mindig zárul sikerrel.

A koronavírus elleni harc során is kiderült, hogy néhány cég nem jó nyomon indult el: a Merck például nemrég jelentette be, hogy leállítja a vakcinafejlesztést, mert nem lett elég hatásos az oltóanyaga. Pedig nem egy amatőrről, hanem nagy múltú, amerikai vakcinafejlesztőről van szó. Mire azonban kiderült, hogy kár a gőzért, már majdnem egyévnyi kutatás-fejlesztésen volt túl a cég, ami minden bizonnyal nem volt olcsó: egy-egy vakcina kifejlesztése átlagban több százmillió vagy akár néhány milliárd dolláros tétel.

Aztán előfordul olyan is, hogy mindegy, sikerül-e a fejlesztés, mert időközben maga a piac szűnik meg. Ez történt a 2003-as SARS-járvány idején, amikor a vakcinafejlesztés ugyan ígéretesen haladt, de pénzt csinálni végül nem lehetett belőle: a járvány egyszerűen magától lecsengett, mire a kísérleti oltóanyag eljutott az állati tesztelési fázisig. És azóta se tért vissza (szerencsére). A gyártóknak az olyan vakcinák a legjobb üzletek, amelyeket minimális módosításokkal akár évente el lehet adni (pl. influenza), de ahogy sok minden mást, azt sem lehet előre tudni egy új kórokozónál, hogy minden évben újra meg lehet-e majd vele fertőződni, vagy egy oltás elég lesz egy életre.

Lefele ívelt, majd magára talált

Egyszóval a vakcinakészítés a kockázatos gyógyszeripari ágak közé tartozik, a cégek sokkal kiszámíthatóbban és egyszerűbben tudnak profitálni más termékeikből. Volt olyan időszak, amikor más ágakhoz képest annyira rossz biznisz volt a vakcináké, hogy a fejlett világban a cégek sorra építették le a vakcinarészlegüket; az USA-ban 1967-ben összesen 26 FDA-engedélyes vakcinagyártó volt, 1980-ra ez a szám 17-re csökkent. A vakcinaágazat Amerikában olyan ramatyul ment egy időben, hogy nagy volt az aggodalom, fokozatosan elfogynak majd a helyi vállalatok, amelyek foglalkoznak még egyáltalán ilyesmivel, ez ellen pedig tennie kéne az államnak.

A helyzet ehhez képest már sokkal jobb, az elmúlt években ugyanis több minden felpörgette a vakcinaágazatot. Az egyik fejlemény, hogy a fejlődő gazdaságokban masszív oltási programok indultak el. Ez egyszerre örvendetes abból a szempontból, hogy a gyermekhalandósági mutató javulhatott ezekben az országokban, másrészt viszont a gyógyszercégek is jól jártak a hatalmas keresletélénküléssel, a GSK már 2013-as jelentésében azt közölte, hogy oltóanyagainak 80 százaléka a fejődő gazdaságokba ment.

A másik tényező, hogy az iparág elő tudott rukkolni néhány olyan vakcinával, amelyekre van igény a gazdag országokban, és nagyobb nyereségrátával árusíthatók, mint a kötelező életmentő vakcinák.

Szakértők szerint a hepatitis B elleni oltás egyfajta fordulópontot jelentett azzal, hogy megmutatta, magasabb áron is el lehet adni az oltásokat. Emellett két nem kötelező, de a piacon hamar slágerré váló termék is bejött a piacra: az agyhártyagyulladás és a HPV elleni oltások. Ezek egyike sem olcsó mulatság, agyhártyagyulladás ellen típustól függően kb. 15-40 ezer forintért, HPV ellen pedig 25-50 ezer forintért oltathatjuk be magunkat egy magánegészségügyi intézményben, és a gyártóknak is vaskos profitjuk van rajta. A borsos ár ellenére ezek kelendő termékek a gazdagabb országokban, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a globális délen felélénkült vakcinakereslet ellenére a WHO szerint továbbra is a legmagasabb jövedelmű gazdaságokból jön a vakcinabevételek 82 százaléka.

Mekkora biznisz a Covid-oltás?

De evezzünk most vissza a cikk apropóját adó Covid-19 elleni védőoltáshoz, ami kétségtelenül nem illeszthető be a hagyományos vakcinapiaci működésbe. Soha ilyen kereslet nem volt még oltóanyag iránt, akkor a gyártók most biztosan rommá fogják keresni magukat, nem igaz? Hát, nem egészen, vagy legalábbis nem mindegyikük azonnal.

A koronavírus elleni vakcina fejlesztése a legtöbb esetben eleve nem a hagyományos piaci logika mentén történt. Alapesetben, ha nincsenek különösen sürgető tényezők, vagy nem ennyire létfontosságú dologról van szó, egy gyógyszerfejlesztés úgy nézne ki, hogy a magáncégek beletolják saját zsebből a fejlesztéshez szükséges kezdőtőkét, aztán ha sikeres a projekt, a befektetés visszahozza az árát. (Ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor nincs semennyi közpénz a sikeres végtermék hátterében, hiszen az alapkutatásokat, amelyekre minden épül, gyakran egyetemi, állami kutatóintézeti laborokban végzik.)

A koronavírus-járvány viszont felülírta a sima piaci logikát. Az államok érzékelték, hogy a fent részletezett kockázatok miatt magától az optimálisnál sokkal kevesebb gyártó vágott volna bele a munkába, ezért szponzorálni kezdték a gyógyszercégek oltásfejlesztésre irányuló erőfeszítéseit.

Az USA-ban a Trump-kormányzat nagyszabású programot hirdetett vakcinafejlesztési támogatásra, az Operation Warp Speed keretében decemberig 12,4 milliárd dollárt kaptak különböző cégek K+F-re. A legelőször elkészült vakcina, a BioNTech–Pfizer ebből ugyan nem részesült, de ők sem maradtak állami pénz nélkül, Németország beszállt a fejlesztés finanszírozásába. A már engedélyezett vagy ígéretes állapotban lévő oltások kifejlesztése mögötti anyagi hátteret az alábbi ábra szemlélteti:

Mint látható, nagy a szórás, de majdnem minden kész vakcinában van állami pénz, méghozzá dollár-, euró- vagy fontmilliárdok. Az AstraZeneca, ami az Oxfordi Egyetemmel együttműködésben készítette el a maga oltását, úgy döntött, hogy a nagyarányú állami támogatás miatt bekerülési költségen fogja árulni a vakcináját a pandémia végéig, és ígérete szerint így tesz majd a Johnson and Johnson is (ha egyszer elkészül az oltása).

Egy ilyen akció nyilván márkaépítésnek sem rossz, egy vezető gyógyszercég pedig megengedheti magának, hogy ebben a formában jótékonykodjon. A Moderna – ami a többiekhez képest egy aprócska, ismeretlen biotechnológiai cég volt a járvány előtt – viszont nem ezen az úton jár, ők szeretnének némi profitot felmutatni a befektetőiknek a vakcinából. A nagyarányú állami támogatást számításba véve ennek etikai oldaláról lehet vitatkozni, mindenesetre a legmodernebb, mRNS-technológiás vakcinájukra még úgy is óriási a kereslet, hogy a jelenleg a legdrágább a piacon: 25-37 dollárba kerül egy adag, szemben a skála másik végén álló AstraZenecával, ami 4-8 dollárért kapható. (Tegyük azért hozzá, a Moderna készítménye nem kizárólag a nyereségtermelési szándék miatt drágább, hanem azért is, mert ebből fedezik a rendkívül alacsony hőmérsékleten történő szállítás költségeit is).

Wall Street-i elemzők becslése szerint a vakcinával elsőként befutó Pfizer és a Moderna 2021-ben 32 milliárd dollárt bevételre tehet szert csak az oltásból, a Pfizer a maga részéről 15 milliárdra számít.

Ezek hatalmas nagyságrendek a cégek életében, a Pfizer 2020-ban összesen 41,9 milliárd dolláros árbevételt hozott össze, a Moderna pedig mindössze 232 ezer dollárt. Ez az eredmény elképesztően kilóg mindenből, amit hagyományosan a gyógyszerpiacon megszoktunk: egy normális évben a több billió dolláros iparágon belül összesen 2-3 százaléknyi bevételt, egy becslés szerint 24 milliárd dollárt ad ki a vakcina üzletág.

Miért nem tudja a piac vagy az állam megoldani a hiányt?

Tehát ha a vakcinagyártás nem is mindig, most biztosan jó üzlet: a koronavírus elleni oltás fejlesztési költségeinek egy részét az államok állták, de aki akar, így is profitálhat rajta. A világnak kb. 10 milliárd dózis oltás kell minél előbb, lehetőleg a legjobb hatásfokú vakcinákból – aki a legnagyobb mennyiséget tudja előállítani a leggyorsabban, az nyilván iszonyatos pénzt kaszál. Az elmúlt hetekben mégsem hallunk másról sem, mint hogy nincs elég vakcina, mindenhol akadozik az ellátás, a politikusok kétségbeesésükben már inkább olyan oltásokat is jóváhagynak, amelyek engedélyeztetése nem volt olyan megnyugtató, mint a legnagyobb bizalomnak örvendő Pfizer-vakcináé. Miért nem fog össze a világ, teszik közkinccsé a tudást a vakcinafejlesztők, és fekszik rá a legpotensebb oltóanyag gyártására mindenki, aki tud? Vagy ha ez túl utópisztikus: miért nem szállnak be az államok legalább a kapacitásbővítés finanszírozásába, ahogyan ezt a kifejlesztésnél tették?

Az első kérdésre a válasz a szellemi tulajdon körül keresendő: hiába voltak benne nagy összegekkel az államok a fejlesztésekben, attól még a legtöbb cégnél nagyobb rész jött magántőkéből. A tőkének pedig nem érdeke, hogy kiadja a kezéből a nagy befektetéssel szabadalmaztatott vakcinalicenceket.

Elméletileg ugyan az államok dönthetnének úgy, hogy átállnak kvázi hadigazdaságra, és elrendelik a licencek átadását konkurens gyártóknak, de ilyen radikális eszközök bevetésére a legtöbb országban aligha számíthatunk, legalábbis addig nem, amíg nincs nagyon durva pánik.

Németországban már az év elején meghozták azt a jogszabályt, amellyel az egészségügyi miniszter rendkívüli járványhelyzetben felszólíthatja a gyártókat a licencük más cégeknek való átadására, de még ha végül élnének is ezzel, akkor sem oldódna meg a helyzet egy csapásra. Ahogy a vakcinahiány kapcsán korábban írtuk: egymás oltóanyagainak gyártása komoly technikai akadályokba ütközne, hiszen a vakcinagyártó cégek sokszor nagyon eltérő összetevőkkel, alapanyagokkal és nagyon más gyártási eljárásokkal dolgoznak. Nem véletlen, hogy a cégek közötti együttműködés keretében a Sanofi is csak csomagolni fogja a Pfizer-vakcinát, nem gyártani.

Hasonló a helyzet a gyártási kapacitások bővítésével: nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra véghez vinni. Még akkor sem lehetne, ha az államok úgy döntenének, kifizetik a gyártók helyett a költségeket, hallottuk vakcinapiacra rálátó forrásoktól. Egyrészt mert a vakcinaágazatban az alapanyag és a képzett munkaerő is szűk keresztmetszetet jelent, és az ellátási láncok rendkívül bonyolultak, másrészt mert maguk az üzemek is azok. Ha gyárakra gondolunk, akkor ipari komplexumok, autó- és csipgyárak jutnak elsőre az eszünkbe. Ezek általában könnyűszerkezetes csarnokok, amelyek egész hamar összerakhatók, szétszedhetők, de a gyógyszeriparban, és különösen a vakcinagyártó részlegek esetében sokkal bonyolultabb folyamat egy üzem felépítése: akár három évig is eltarthat. Például a német Curevac új gyárának építése már évekkel ezelőtt elkezdődött, de csak jövőre adják át a létesítményt. Az építkezés, gépesítés után pedig az engedélyeztetés is hosszú és körülményes, amire jó okuk van az egészségügyi hatóságoknak: egy oltóanyagnál kivételesen fontos, hogy az azonos néven forgalomba kerülő termék tényleg 100 százalékban megegyezzen az eredetivel, nem lehetnek minőségi különbségek.

Ez azt jelenti, hogy még ha a koronavírus világjárvánnyá válásának idején el is kezdenek építkezni (bár akkor még nem tudhattuk biztosan, hogy lesz-e használható vakcina, vagy hogy milyen lesz, így erre nem is volt esély), akkor sem valószínű, hogy mostanra tömegével lennének új, már használható gyártókapacitásaink.

Van néhány futó bővítési projekt, a BioNTech például megvett a Novartistól egy gyárat, hogy ott is Covid-vakcinát állíthasson elő, az AstraZeneca pedig arra alkalmas külső szereplőkkel állapodott meg a vakcinája gyártásáról. Arra azonban ne nagyon számítson senki, hogy a kapacitások hipp-hopp feltornázhatók, ehhez túlságosan precíziós és jó okkal körülményes iparágról van szó.

A mostani ellátmányakadozás ellenére azért fontos kiemelni, hogy összességében elégedetlenségre semmi ok vakcinafronton. Amikor kirobbant a járvány, a legtöbben évek múlvára tették, hogy elkészül az oltóanyag, ehhez képest egy éven belül lett többféle, és a paletta a közeljövőben még bővülni fog. Érdemi kapacitásbővülést inkább ettől lehet majd várni, ha ugyanis további nagy gyártók készítménye megy át az engedélyeztetési eljáráson, és ők is be tudnak szállni a gyártásba, az jócskán megnöveli majd a kínálatot.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.