Gulyás szerint bölcs döntés volt májusban kimaradni az uniós vakcinabeszerzésből, de most kiderült, hogy a kormány már szeptemberben visszakéredzkedett

Legfontosabb

2021. november 26. – 13:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság egyik szóvivője az Euronewsnak megerősítette, hogy Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amelyet a Pfizer–BioNTechkel kötöttek – írja a lap. Korábban a Telex is hasonlóan értesült, próbáltuk is megerősíttetni, de a Bizottság magyarországi képviselete a kormányhoz irányított, a kormány pedig nem válaszolt, míg a Bizottság szóvivője későbbre ígért választ.

Orbán a reggeli Kossuth rádiós eligazításában beszélt arról, hogy december 20-án jön az első szállítmány az 5–11 éveseknél bevethető vakcinából. A kormány kétmillió vakcinát szerzett, az első szállítmány 130 ezer adagot jelent, utána folyamatosan érkezik a többi. Ebben a korosztályban márpedig csak Pfizert használunk.

Májusban – amikor az Európai Bizottság jóváhagyta az újabb 1,8 milliárd Pfizer–BioNTech-vakcináról szóló szerződést – arról beszélt a magyar kormány, hogy nekünk nincs szükség a további Pfizer-vakcinák megvásárlására, Gulyás Gergely május 20-án be is jelentette: Magyarország nem kíván részt venni az újabb brüsszeli vakcinabeszerzésben. Ahogy az EU szóvivője akkor meg is jegyezte: az összes tagállam közül Magyarország jelezte egyedüliként, hogy nem szeretne részt venni a soron következő EU-s Pfizer-keretszerződésben.

Az Euronews információi szerint azonban a kormány később már Brüsszelben lobbizott azért, hogy mégis kaphassanak a cég oltóanyagából. Erről nem igazán beszélt a kormány, de a Bizottság sem, egyedül Gulyás Gergely említette egy novemberi 11-i kormányinfón, a Telex kérdésére, hogy uniós forrásokból hívnak le Pfizer-vakcinát a gyermekek oltásához.

De ami igazán szép, hogy néhány napja, kedden is még úgy fogalmazott a kormány által sokat ostorozott közös európai vakcinabeszerzésől Gulyás, hogy

a kormány bölcs és felelős döntése volt, hogy az uniós vakcinabeszerzés második körében nem vesz részt.

(A bizottsági szóvivő harmadik szerződésről, Gulyás második körről beszélt, de ez nem ellentmondás, mert az első körben két külön szerződés is született, és mindkettőben részt vett Magyarország is.)

Orbán reggeli nyilatkozata egyébként arra is utal, hogy nemcsak a gyerekek oltására szükséges mennyiséget, hanem annál többet hívunk le Pfizerből, hiszen a miniszterelnök kétmillió adagról beszélt.

Az Euronews azt írja, információk szerint Magyarország „bekönyörögte magát a szerződésbe szeptemberben”, így most nyugodtan tudnak rendelni gyermek- és felnőttadagot is. „Kellett a többi ország jóváhagyása is ehhez, ez egy csendes Canossa-járás volt” – mondta egy forrásuk.

A Telex úgy tudja, hogy a májusi keretmegállapodás részeként a tagállamok maguk egyeztethetik a Pfizerrel, hogy a lakosságarányosan általuk lehívható vakcinamennyiségből mennyi felnőtt- és mennyi gyerekadagot kérnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!