A Budapesten utazók többsége komolyan veszi a kötelező maszkviselést

2021. november 1. – 15:51

A Budapesten utazók többsége komolyan veszi a kötelező maszkviselést
Maszkot viselő utas száll fel egy villamosra Budapesten 2021. november 1-jén – Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

November 1-jétől egy sor járványügyi korlátozás lépett életbe országszerte, ezek egyike a kötelező maszkviselés a közösségi közlekedésben. Az első nap tapasztalatai alapján a Budapesten közlekedők döntő többsége komolyan veszi az intézkedést, csak elvétve találkozni maszk nélküli utasokkal. A korlátozásokról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A rendelet szerint csak a hat évnél fiatalabbaknak, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élőknek és az autistáknak nem kötelező maszkban utazni és várakozni. Aki nem visel maszkot, és még felszólítás ellenére sem hajlandó felvenni azt, akár nyolcezer forintos helyszíni bírságra számíthat. Ennek betartatásával azonban erősen a járművezetőktől függ.

Kollégáink a főváros több pontjáról is beszámoltak a tapasztalataikról:

  • A délelőtti órákban, a Farkasréti temető felé közlekedő egyik 53-as buszon minden utason volt maszk, a járművezetőn azonban nem. Nekik egyébként nem kötelező a maszk viselése.
  • A zuglói vasútállomáson hangosbemondó tájékoztatta az utasokat, hogy a vasút teljes területén kötelező a maszk viselése. Az utasok többsége már a peronon is felvette a maszkot, csak néhányan várakoztak anélkül. A vonaton viszont már mindenkin volt maszk.
  • Az egyik 72M jelzésű trolibuszon előfordult, hogy a járművezető jegyet vetetett egy lejárt bérletet felmutató utassal, de azért nem figyelmeztette, hogy maszk nélkül szállt fel. „Egy perccel később viszont az egész trolit megállította a sofőr, és ki is jött intézkedni, mert a hátsó sorban egy fiatal lány letolta az állára a maszkot. Szóval ilyen: ha akarom észreveszem” – írta kollégánk.
  • A 22-es vonalon közlekedő egyik busz sofőrje viszont szigorúan betartatta a maszkviselést, anélkül nem engedett felszállni utasokat.
  • A budai Várba közlekedő 16-os buszon néhány turistán nem volt maszk, és ez a sofőrt sem különösebben zavarta.
  • A 56-os és 61-es villamosokon azért előfordultak maszk nélküli utasok is.
  • A 4-es és 6-os villamosokon magyarul és angolul is felhívják a figyelmet a maszkviselésre, pár utas ennek ellenére sem vette fel.
  • „A 2-es metrón utazók közül szinte mindenkin volt maszk. Voltak néhányan, akik a mozgólépcsőn és a peronon még vagy már nem viselték, de közülük volt olyan, aki felvette, amikor felszállt a szerelvényre” – írta kollégánk.
A 2-es metró 2021. november 1-jén – Fotó: Telex
A 2-es metró 2021. november 1-jén – Fotó: Telex

A koronavírus-járvány negyedik hulláma október második felétől erősödött fel igazán, tíz nap alatt a napi új fertőzöttek száma négyezer fölé, a kórházban ápoltak száma kétezer, a lélegeztetőgépre szorulók száma pedig kétszáz fölé emelkedett. A járvány terjedését jól mutatja, hogy az ország legtöbb városában erősen nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!