Egy új tanulmány szerint a koronavírus már 2019 októberétől terjedhetett az emberek között

2021. június 25. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Covid–19 megbetegedést okozó új koronavírus legkorábban már 2019 októberétől elkezdhetett terjedni Kínában, azaz két hónappal korábban, mint ahogy az első megbetegedést azonosították a közép-kínai Vuhanban – állítja egy frissen megjelent tanulmány.

Az angliai Kenti Egyetem kutatói a PLOS Pathogens című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban a természetvédelemben a fajok kihalását prognosztizáló matematikai modellezéssel becsülték meg, hogy a SARS-CoV-2 vírus először október eleje és november közepe között jelenhetett meg az ázsiai országban.

A vírus felbukkanásának legvalószínűbb időpontja szerintük 2019. november 17., és valószínű, hogy világszerte elterjedt 2020 januárjára – írták a kutatók, akik szerint az első Kínán kívüli eset Japánban január 3-án bukkanhatott fel. Az első európai eset január 12-én Spanyolországban jelenhetett meg, az Egyesült Államokban pedig január 16-án.

Kína 2019 decemberében jelentette be az első igazolt Covid–19-esetet, amelynek eredetét a vuhani Huanan élelmiszer- és állatpiachoz kötötték. Tudósok azonban régóta feltételezik, hogy az első esetek korábban jelenhettek meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína március végén bemutatott közös tanulmányának szerzői elismerték, hogy lehettek szórványos fertőzések a vuhani járvány kitörése előtt is.

A vuhani halpiac 2021. január 21-én, amikor a WHO szakértői vizsgálatra érkeztek oda – Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP
A vuhani halpiac 2021. január 21-én, amikor a WHO szakértői vizsgálatra érkeztek oda – Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP

Egy másik, szintén a héten közzétett tanulmányban Jesse Bloom, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutatóközpont szakembere tudományos adatbázisból kitörölt, ám visszanyert adatokat mutatott be a korai Covid–19-esetekről Kínában. Az adatok azt mutatták, hogy a Huanan piacon vett minták egészében nem reprezentatívak, azok egy korábban terjedő vírusvariáns mintái, amely elterjedt Kína más részeire.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint a tanulmányban használt minták adatait az SRA bioinformatikai adatbázisba töltötték fel 2020 márciusában, a nyilvános adattár a DNS-szekvenálási adatokat őrzi szerte a világból. A kínai kutatók az általuk feltöltött adatokat később törölték, mondván, később frissítik és feltöltik egy másik adatbázisba.

A Scientific Reports tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmányukban ausztrál kutatók arra a következtetésre jutottak DNS-szekvenálisi adatok alapján, hogy a SARS-CoV-2 jóval könnyebben kötődik emberi receptorokhoz, mint más fajokéhoz, ami azt jelzi, hogy már alkalmazkodott az emberekhez, amikor először megjelent. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy más, eddig nem azonosított állat – amelyhez még jobban adaptálódik – lehetett a köztes faj, de szerintük nem lehet kizárni azt a feltételezést sem, hogy laboratóriumból került ki az új koronavírus. A WHO februárban arra a megállapításra jutott, hogy nagyon valószínűtlen, hogy a vírus egy laborból szabadult volna el. (MTI)

A vírus eredete körüli viták egyre hevesebbek a világban, a Telex Gyorstalpalóban felidéztük, hogy miről is szólnak ezek a viták, és segítünk eligazodni a laborszökevény-elmélet útvesztőiben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!