WHO: Nagyon valószínűtlen, hogy laborból szökött ki a koronavírus

2021. február 9. – 14:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány kitörési pontjának tartott Vuhanban vizsgálódó csoport szerint semmi jel nem mutat arra, hogy a vírus egy laborból került volna ki, továbbra is az a legvalószínűbb magyarázat, hogy egy állatfajról ugrott át az emberre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatócsoportja már közel egy hónapja vizsgálódik Kínában, hogy tisztázzák a vírus eredetét. Pontos válaszuk még nincs, de a csoportot vezető Peter Ben Embarek egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta: a Covid-19 legvalószínűbb útja az volt, hogy egy közvetítő faj segítségével jelent meg az emberben. Egyelőre azonban még ezt is csak hipotézisnek tekinti a WHO, és a bizonyításhoz további tanulmányokra és célzott kutatásokra van szükség.

A WHO vizsgálatában részt vevő munkatársak az elmúlt hetekben végigjárták a vuhani kórházakat, laboratóriumokat és piacokat is, hogy minél többet megtudjanak a járvány kitöréséről. Annyit már most tudnak a kutatók, hogy december 19-e előtt nem volt nyoma Vuhanban az új koronavírusnak, viszont a huanani halpiacon már jelen lehetett a bizonyítékok szerint.

Peter Ben Embarek, a WHO kutatócsoportjának vezetője szerint nem laborból szökött ki a vírusFotó: Hector Retamal/AFP
Peter Ben Embarek, a WHO kutatócsoportjának vezetője szerint nem laborból szökött ki a vírusFotó: Hector Retamal/AFP

Arra nem feltétlenül lehet számítani, hogy pontosan tisztázzák a vírus eredetét, mert például a SARS-nál is tíz évbe telt a bizonyítás, míg az 1970-es években azonosított eboláról még mindig nem tudják, honnan származik.

„A laboratóriumi baleset hipotézise különösen valószínűtlen magyarázat lenne arra, hogyan jutott be a vírus az emberi populációba. Éppen ezért ez nem is olyan feltevést, amit további kutatásra javasolnánk” – mondta Embarek. Ezt a kijelentést sem alaptalanul tette, komoly szakmai vita és kutatások alapján jutott erre a csoportja. A múlt héten a magyar netet is körbejárta, hogy egy kutató statisztikai alapon bebizonyította, hogy egy laborból szökött vírus okozott járványt, de ezt például statisztikus és virológus is cáfolta.

A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szóvivője azt mondta, most azt próbálják meg kideríteni, hogy az emberek előtt mely állatokban cirkulálhatott a vírus. Eddig a tobzoska és a denevér merült fel potenciális átadó fajként, de bennük eddig nem találtak olyan vírust, ami az emberekéhez hasonló lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!