Münchenben a koronavírusos betegek 25 százalékánál igazolták a delta variánst

2021. június 23. – 08:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az eddig ismert változatoknál is gyorsabban terjedő delta variáns a németországi laboratóriumi vizsgálatok alapján München területén már 25 százalék környékén mozog, írja a német NTV.

Az RKI adatai szerint a delta változat Németországban csak 6,2 százalékos arányt ért el, ehhez képest kiemelkedően magas a müncheni megjelenés mértéke. Habár az országban folyamatosan csökken a fertőzöttek száma, a delta variáns egyre növekvő aggodalomra ad okot, a variáns terjedése ugyanis az ország több részén növekedésnek indult.

Ahogy arról a Spiegel ír, több tartomány is jelentette kedden, hogy a közelmúltban érezhetően megnőtt a delta variáns aránya. Kai Klose egészségügyi miniszter szerint az új fertőzések több mint ötödét teszik ki a delta mutációk Hessen tartományban (ahol pl. Frankfurt is van). A Német Szövetségi Köztársaság egészségügyi minisztere, Jens Spahn arról is beszélt, hogy

nem az a kérdés, hogy a delta variáns el fog-e terjedni az országban, hanem az, hogy mikor.

A müncheni mérésekben a június 14–20. közötti, tehát a múlt heti mintákat figyelték, ezeknél 24,6 százalékban mutatták ki az indiai mutánst. Az RKI május végétől vizsgálta az adatokat. Mint arról Florian Herrmann kancelláriaminiszter beszélt, Bajorországban egy hét leforgása alatt csaknem megduplázódott a delta variánssal fertőzöttek száma. „Eddig 229 esetnél igazoltak Bajorországban az indiai variánst, ez a szám múlt héten még 132 volt” – fogalmazott.

Magyarországnak ez azért lehet most főként problémás, mert több magyar szurkoló látogat ki szerdán Münchenbe, a labdarúgó-Európa-bajnokság német–magyar meccsére. A meccs különösen fontos egyébként Magyarországnak, a világbajnok franciák ellen elért bravúros 1-1-es döntetlennel a magyar válogatottnak megmaradt az esélye, hogy egy sikeres, németek elleni küzdelemben továbbjuthasson az F csoportból.

A vírus indiai variánsát már 2020 októberében azonosították, azóta a világ legtöbb országában, így Magyarországon is megjelent már. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a brit, a dél-afrikai és a brazil után május 11-én a B.1.617 jelű indiai variánst is a „globális aggodalomra okot adó változatok” közé sorolta.

Ez a variáns gyorsabban terjed az eddigi változatoknál, a fertőzőképessége nagyobb lehet a brit variánsnál. A benne lévő egyik mutáció miatt gyorsabban el tud szaporodni a szervezetben, és lehet, hogy súlyosabb tüneteket is okozhat.

Az eddigi adatok azt is mutatják, hogy a koronavírus elleni védőoltások, a megfelelő védelem kialakulása esetén, mind az alfa, mind a delta variáns ellen hatásosak. Nagy-Britanniában a delta variáns elemzései alapján a delta variáns nagyrészt a fiatalabb korosztály körében terjed, akik közül sokakat még nem oltottak be, vagy csak az oltás első adagját kapták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!