Milyen az indiai variáns, milyen tüneteket okoz, és mennyire kell félnünk tőle?

Milyen az indiai variáns, milyen tüneteket okoz, és mennyire kell félnünk tőle?
Utcakép az indiai Csennaiban 2021 áprilisában – Fotó: Arun Sankar / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy várható volt, Magyarországon is megjelent a koronavírus indiai variánsa. Mennyire kell félnünk tőle? Mennyire veszélyes, hogy dupla mutánsról van szó? Egy oltás elég-e a védelemhez? Mennyi esély van rá, hogy a brit variáns után most ez a változat fog elterjedni nálunk?

Hány esetben mutatták ki Magyarországon a koronavírus indiai variánsát?

Eddig két beteg mintájában igazolták a jelenlétét. Az egyik beteg már meggyógyult, neki enyhe tünetei voltak. A másik még kórházban van, de nem szorul lélegeztetésre. A hivatalos közlés szerint már a rehabilitációja felé halad.

Mi az az indiai mutáns?

A koronavírusnak szinte hetente jelenik meg újabb mutációja. Ezek nagy része ártalmatlan, sőt életképtelen. Néhány változat azonban fokozott figyelmet igényel. Ilyen volt például a brit variáns, ami a súlyos magyarországi harmadik hullámot okozta. A vírus indiai variánsát már 2020 októberében azonosították. Azóta a világ legtöbb országában megjelent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a brit, a dél-afrikai és a brazil után május 11-én a B.1.617 jelű indiai variánst is a „globális aggodalomra okot adó változatok” közé sorolta.

Hogy jönnek létre ezek a mutációk?

A vírus önmaga sokszorozásával terjed, de ebbe a folyamatba hibák csúszhatnak – minél többször másolja le magát, annál nagyobb eséllyel. Ezek a hibák a mutációk, a hibás másolatok pedig a variánsok. A legtöbb mutáció nem sok vizet zavar, sőt némelyikük még gyengíti is a vírus túlélési esélyeit, de egyes mutációk előnyére válhatnak, például fertőzőképesebbé vagy ellenállóbbá tehetik. Az ilyen mutációkat összeszedő variánsokra kell figyelni.

Mennyire veszélyes az, hogy az indiai egy „dupla mutáns”?

Bár elég vészjóslóan hangzik, ez a kifejezés félrevezető. Ahogy az összes említésre méltó variánsban, ebben is sokkal több mutáció van. A „dupla” jelzőt azért aggatták rá, mert kettő olyat is megtalálni benne, amik figyelemre méltóak, de más, fontos variánsokban együtt még nem látták őket.

Miben más ez a mutáns a többi változathoz képest?

Az indiai mutáns gyorsabban terjed az eddigi változatoknál, a fertőzőképessége 20-50 százalékkal nagyobb lehet a brit variánsnál. A benne lévő egyik mutáció miatt gyorsabban el tud szaporodni a szervezetben, és lehet, hogy súlyosabb tüneteket is okozhat.

Más tüneteket okoz, mint az eddigi vírusok?

Részben igen. Indiai tapasztalatok szerint ez a variáns gyakrabban okoz atípusos klinikai tüneteket: hastáji fájdalmakat, hányingert, hányást, hasmenést, halláskárosodást. Kevésbé okoz viszont lázat. Azt még nem lehet megítélni, hogy a betegség lefolyása összességében súlyosabb-e, mint az eddigi variánsoknál – olvasható ezen a szakirodalmat szemléző Facebook-oldalon.

Mennyire védenek az oltások az indiai variáns ellen?

Megnyugtató, hogy a Magyarországon adott oltások bizonyos fokú védelmet adnak az indiai mutáció ellen. Fontos azonban tudni, hogy egy nemrég végzett brit tanulmány végkövetkeztetése szerint ez a védelem akkor igazán számottevő, ha mindkét oltást beadatjuk maguknak. A Public Health England (PHE) a Pfizer és az AstraZeneca vakcina hatásosságát vizsgálta az indiai variáns ellen. A Pfizer második adagja a beadástól számított 2. hét után 88 százalékban védett az indiai mutáció által okozott tünetes fertőzés ellen (a brit variáns ellen a hatásossága 93 százalékos). Az AstraZeneca a 2. dózis után kb. 60 százalékos hatásosságot mutatott az indiai vírus ellen (a brit mutációnál 66 százalék ez az érték). Ha azonban az első oltás után 3 héttel vizsgálták a védelmet, az mindkét vakcinánál csak kb. 33 százalékos volt (a brit variáns ellen 50 százalékos).

Miért okozott ez a variáns olyan súlyos helyzetet Indiában, hogy a halottak a Gangeszben úsztak vagy az utcán kellett elégetni őket?

Ez inkább az indiai járványkezelés hibái miatt van, nem a vírus okozta. Az indiai mutáció ugyanis nem sokkal veszélyesebb, mint a nálunk elterjedt brit variáns. Márciusra Indiában már azt hitték, sikerült legyőzni a járványt. A kormány addig talán az indokoltnál is szigorúbb védekezést alkalmazott, de az új variáns megjelenésére későn reagáltak, és nem készítették fel az egészségügyet egy újabb hullámra. A problémát itt is az okozta, mint a brit variánsnál: a vírus gyors terjedése miatt egyszerre nagyon sok beteg lett, akiknek az ellátását nem bírta az ottani egészségügyi ellátórendszer. Az 1,3 milliárd lakosú Indiában szám szerint nagyon sok a fertőzött és a halott, de ha lakosságarányosan nézzük, ennél sokkal durvább halálozási arányok voltak Magyarországon, az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban. Egymillió lakosra számítva még most is magasabb a halálozási arány Magyarországon, mint Indiában.

Mennyire fog elterjedni nálunk az indiai variáns?

Ezt egyelőre nehéz előre megmondani. Attól függ, hogy a B.1.617 mennyivel bizonyul fertőzőképesebbnek a brit variánsnál. Figyelembe kell venni azt, hogy Magyarországon több mint 5 millió ember (a lakosság 52 százaléka) már kapott legalább egy oltást, és rajtuk kívül sokan átestek a betegségen, így a szervezetük rendelkezik valamilyen védelemmel. Az Egyesült Királyságban 50-60 százalékos átoltottságnál jelent meg az indiai variáns, ami egyelőre csak kisebb gócokban ütötte fel a fejét, nem terjedt tovább. Kutatók azért óvatosak a túl korai nyitással, mert egy ilyen variáns terjedését magas esetszámoknál nehéz észrevenni. Ahogy György István államtitkár is elmondta az operatív törzs pénteki tájékoztatóján, a szakértők szerint az indiai variáns miatt nem lehet kizárni a járvány újabb hullámát. Most azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az új fertőzések száma nálunk már alacsony, így könnyebben lehet azonosítani és kontroll alatt tartani az indiai vírusváltozat terjedését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!