Ilyen tempóval nem lesz meg májusban az 5 millió beoltott

2021. május 11. – 13:05

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány beoltottsági számokhoz kötötte a könnyítéseket: 3,5 milliónál nyithattak a teraszok, 4 milliótól a védettségi kártyával sok, rég el nem érhető szolgáltatás vehető ismét igénybe, és Orbán Viktor ígérete szerint május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Ezt a folyamatot követjük az alábbi, napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását.

Május 1-jén kezdődött az oltási terv újabb fázisa, mégpedig a nehezebb része, cél az 5, majd a 6 millió. Ehhez 2 héten át napi átlagban 150 ezer első dózist kell eloltani, ami nem tűnik egyszerű feladatnak, és eddig egyszer sem sikerült.

Május 1-jén Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit, a siker csak azon múlik, hogy jelentkeznek-e az emberek”. Ha ez valóban így van, az azt jelenti, hogy bizony jóval kevesebb az oltandó ember, mint amennyivel eredetileg számoltak. Müller Cecília hétfőn elismerte, hogy lassabban haladt az elmúlt héten az oltások beadása, de ahogy ő mondta: a héten új lendületet veszünk. Arra nem tért ki, hogy Orbán állításai ellenére miért esett napi 30 ezer körülire az oltások száma.

A május 11-én közölt adatok szerint

hétfőn (tegnap) 40 214 első dózist adtak be, így egyre kétségesebbé válik, meglesz-e a 6 millió beoltott május közepére.

Az április 30-án bejelentett 4 millió óta összesen 323 ezer embert oltottak be, így a tervezettel szemben a beoltottak száma nem ment fel 7-10 nap alatt 5 millióra, a tervnek ez a szakasza nem teljesült.

Kérdéseket küldtünk az operatív törzsnek, felülvizsgálják-e az oltási tervet, és mikorra hány beoltottal számolnak, sajnos nem válaszoltak. Ezen a grafikonon követheti, hogyan áll a beoltottság a terv 5, illetve 6 millióhoz vezető, második ütemében:

A miniszterelnök 2021. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette az oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70 százalékát jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz (ez meg is lett) ✓ ;
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra (ez tart most) ✖ ;
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina. Pontos számot ugyan nem árultak el, de a legutolsó közlés szerint 4,9 millióan regisztráltak, vagyis még lenne kit oltani. Egy új korosztály regisztrációjának megnyitása ezt az ütemet ismét felpörgetheti, a 84 ezer 16–18 év közötti fiatal regisztráltat a hét második felében oltják majd.

Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a javuló járványügyi adatok hatására egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat, nem véletlenül hívta fel a figyelmet Merkely Béla is, hogy nem szabad elveszteni az oltakozási kedvet. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, például hiába érkezik elég vakcina, ha abból a fajtából pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy áll a beoltottság a 7 millióhoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,✓
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!