Orbán: 5 millió az új cél

2021. május 1. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Új videó jelent meg szombat délelőtt Orbán Viktor Facebook-oldalán, a miniszterelnök ebben jelentette be, hogy megvan az új cél a koronavírus elleni küzdelemben.

„A miniszterekkel azért jöttünk ma össze, hogy a következő időszak céljait kitűzzük. A cél nem kevesebb mint az 5, azaz 5 millió beoltott magyar ember. Vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit, csak azon múlik a siker, hogy önök jelentkeznek-e” – mondta.

„Az oltás életet ment. Ne hallgassanak az oltásellenes hangokra, védjék meg saját magukat, családjukat, hozzátartozóikat. Érjük el az 5 millió beoltottat minél hamarabb!” – kérte.

Orbán a videóban fantasztikus teljesítménynek nevezte, hogy az elmúlt két hétben sikerült Magyarországnak beoltania több mint egymillió embert. Köszönetet mondott ezért „az ápolónőknek, orvosoknak, háziorvosoknak és mindenkinek, aki technikailag segítette az akció sikerét”.

Eddig hajszálpontosan a kormány elképzelései szerint alakult az oltási terv, napi frissítésű grafikonjainkkal ezt itt mutattuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!