Hétvégétől Csehországba is utazhatnak az oltott magyarok

2021. május 11. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten – írja az MTI.

Szijjártó Péter a megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a technikai részleteket pedig hamarosan kidolgozzák. Jakub Kulhánek szerint a részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a beoltottak szabad utazását a két ország között.

Kulhánek újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az uniós vakcinaútlevél és a nemzeti védettségi igazolvány nem oltja majd ki egymást. A nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy „előlépés” az uniós vakcinaútlevél előtt. Szerinte az lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában.

Az európai országok mostanában hoznak döntést arról, hogy milyen oltást fogadnak el a karantén nélküli beutazáshoz. Vannak egészen megengedő országok ebben a kérdésben, Horvátországba például bármilyen oltással lehet majd menni nyaralni.

Az Európai Parlament április végén fogadta el azt az uniós védettségi igazolványról szóló tervezetet, amely szerint csak azok kapnának automatikusan uniós igazolványt az oltásuk után, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltottak be.

Ezért a magyar kormány kétoldalú megállapodásokat igyekszik kötni, hogy a Sinopharmmal és Szputnyik V-vel oltottak is szabadon utazhassanak. Eddig Szerbiával, Montenegróval, Horvátországgal, Romániával, Szlovéniával és Bahreinnel egyezett meg a magyar külügyminiszter arról, hogy fogadják el a hazai védettségi igazolványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!