Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással

2021. május 05. – 18:21

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja egymás oltási igazolványait, így azok, akiknek van oltási igazolványuk, szabadon utazhatnak a két ország között, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül, jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon.

A külügyminiszter szerint a megállapodás még ezen a héten életbe lép, erről a részleteket majd a külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján osztják meg.

Szijjártó sorban egyezkedik a környező országokkal arról, hogy azok fogadják el a Magyarországon kiállított védettségi igazolványt, és azokkal lehessen megkötések nélkül beutazni hozzájuk.

Eddig Szerbiával, Montenegróval, Szlovéniával és Bahreinnel egyezett meg a külügyminiszter.

Az Európai Parlament csütörtökön fogadta el azt az uniós védettségi igazolványról szóló tervezetet, amely szerint csak azok kapnának automatikusan uniós igazolványt az oltásuk után, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltottak be. Magyarország ezért most kétoldalú egyezményekkel próbálja elérni, hogy az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak is szabadon utazhassanak.

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy azok is utazhatnak majd, akik a kínai vakcinával lettek beoltva. Elmondta, hogy ő is kínait kapott, és ő is fog utazni, de nem azért, mert diplomáciai lehetősége lenne rá, hanem mert joga lesz hozzá. Szerinte uniós igazolvány „vagy lesz, vagy nem”, de ő erre nem akar várni, addig a kormány megállapodásokat köt a szomszédos országokkal.

A már megegyezett országok mellett a külügy Görögországgal is megkezdte az egyeztetéseket, illetve tárgyalnak már Szlovákiával, Izraellel és több Öböl menti állammal is – jelentette be korábban Szijjártó.

A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg az a rendelet, amely szerint a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk.