Az olasz miniszterelnök szerint egyes gyártók többször is eladják ugyanazokat a vakcinákat

2021. március 26. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint egyes vakcinagyártók ugyanazokat a vakcinákat többször is értékesítik, azt viszont nem árulta el, hogy pontosan mely gyártókra gondol – írja a Politico.

Draghi a pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy bizonyos vállalatok akár kétszer, háromszor is eladhatnak olyan készleteket, amelyeket még le sem gyártottak. Szerinte vannak olyan gyártók, amelyek a limitált mennyiségű vakcinájukat egyszerre több vevőnek is kínálják. Ezért azt javasolja az Európai Uniónak, hogy az exportellenőrzési mechanizmust különösen azokkal a vállalatokkal szemben alkalmazza, amelyek nem tartják tiszteletben a megállapodásokat.

Az elmúlt napokban az uniói vezetői leggyakrabban az AstraZenecát kritizálták az akadozó szállítmányok miatt. A vállalat eredetileg azt ígérte, hogy az első negyedévben 80-100 millió adag vakcinát szállít le az uniónak, de eddig ennek csak a 30 százalékát tudták teljesíteni. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megfenyegette az AstraZenecát, hogy exporttilalmat rendel el a vakcináikkal szemben, ha nem teljesítik az Európai Unió számára vállalt kötelezettségeket.

Nem sokkal ezután razziát tartottak az AstraZeneca Róma melletti raktárában, ahol 29 millió AstraZeneca-dózisra bukkantak, amelyről azt feltételezték, hogy a brit–svéd cég exportra szánta. A gyártó közleményt adott ki, amelyben azt állították: 13 millió adag vakcina arra várt, hogy a minőség-ellenőrzés után a COVAX-program keretében leszállítsák az alacsony jövedelmű országok számára. Ezt az oltóanyagot az EU-n kívül gyártották, az anagni üzemben pedig injekciós üvegekbe töltötték.

„Szintén ebben az üzemben vár további 16 millió adag vakcina minőség-ellenőrzésre, majd azt követően Európába történő kiszállításra. Közel 10 millió adagot juttatunk el az EU országaiba március utolsó hetében, a további mennyiséget pedig áprilisban, amint a minőség-ellenőrzést követően engedélyezésre kerül a kiszállítás” – írta az AstraZeneca, akik szerint mindezt helytelen lenne készletezésnek tekinteni.

Pénteken Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos bejelentette, hogy az Európai Unió addig nem engedi ki területéről az AstraZeneca szállítmányait, amíg a cég nem kezd el a korábban ígért, a szerződésekben szereplő tempóban szállítani.

Eközben az olasz média arról is beszámolt, hogy a dél-olaszországi Campania régió önállóan előszerződést kötött az orosz Szputnyik V vakcinák gyártójával. A RAI közszolgálati műsorszolgáltató azt közölte, hogy amint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyt ad a Szputnyik V használatára, akkor Campania régió megkapja a lefoglalt adagokat. A régió kormányzója, Vincenzo De Luca köszönetet mondott a moszkvai olasz nagykövetségnek az üzlet megkötésében nyújtott segítségért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!