Von der Leyen megfenyegette az AstraZenecát, hogy szállítsák le a beígért vakcinamennyiséget

2021. március 20. – 22:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megfenyegette az AstraZenecát, hogy exporttilalmat rendel el a gyógyszerészeti cég vakcináival szemben, ha nem teljesíti az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeit.

Von der Leyen szombaton közleményében azt írta: „Megvan rá a lehetőségünk, hogy megtiltsuk a tervezett kiviteleket. Ez egy üzenet az AstraZenecának. Teljesítsék az Európával kötött szerződést, mielőtt más országokba kezdik meg a szállításokat.” Az EB elnöke azt állítja, hogy 2021 első negyedében a brit-svéd gyógyszerészcég csak a megígért vakcinák 30 százalékát szállította le.

Azt is felhozta, hogy a szerződés szerint a cég az Európai Unióban és Nagy-Britanniában található gyáraiból is szállít vakcinákat, de eddig semmit sem kapott az unió a britektől, miközben vakcinákat importáltak EU-s országokból. Von der Leyen statisztikája szerint 41 millió adag vakcinát exportáltak az unió 33 országából, miközben ezekben az országokban is hiány van az oltásokból. Az EB szerint Nagy-Britannia 9 millió adagot kapott az EU-ból, míg az Egyesült Államokba egymillió adagot szállítottak.

Ursula von der LeyenFotó: Thierry Monasse/AFP
Ursula von der LeyenFotó: Thierry Monasse/AFP

„Az európai polgároknak nem tudom megmagyarázni, hogy miért exportálunk vakcinákat olyan országokba, amelyek maguk is gyártanak oltásokat, és semmi sem érkezik onnan vissza. Az olyan országokba való kivitelt sem nagyon tudom elfogadtatni, amelyeknél magasabb az oltási arány, és sokkal kevesebb a fertőzés, mint az unióban” – írta Von der Leyen.

(via Deutsche Welle)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!