29 millió AstraZeneca-dózisra bukkantak Olaszországban

2021. március 24. – 15:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

29 millió dózis AstraZeneca-vakcinára bukkantak Olaszországban – írta meg a BBC az olasz La Stampa után.

A lap szerint az oltóanyagot az Egyesült Királyságba szállították volna, és a Róma melletti Anagniban, a Catalent-gyárban tárolták, amikor az olasz ellenőrök az Európai Bizottság nyomozása révén rájuk bukkantak.

Az oltóanyagok valószínűleg az AstraZeneca hollandiai Halix-gyárából származnak, amelynek az EU még nem adott engedélyt a vakcina gyártására, csupán a „befejezésére”. A La Stampa cikke szerint az AstraZeneca nem tájékoztatta az uniós hatóságokat a dózisokról. A Reuters szerint azonban még megerősítésre vár, hogy a vakcinákat exportra szánták volna.

Az olasz katonai rendőrség nem tagadta, hogy a razzia megtörtént, de a római külügyminisztérium és az olasz miniszterelnöki hivatal nem volt hajlandó kommentálni az esetet a BBC-nek.

A hír pont Boris Johnson kérdéses kijelentése után jelent meg, ami szerint a brit oltási kampány sikeressége a kapitalizmuson és a kapzsiságon múlt.

Szintén fontos előzmény, hogy néhány nappal ezelőtt, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megfenyegette az AstraZenecát, hogy exporttilalmat rendel el a gyógyszerészeti cég vakcináival szemben, ha nem teljesíti az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeit. A brit–svéd AstraZeneca ugyanis eddig még csak a megígért vakcinák 30 százalékát szállította le.