450 ezer kínai vakcina érkezett Magyarországra

2021. március 11. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

450 ezer vakcina érkezett Magyarországra csütörtökön, derült ki Orbán Viktor Facebookjáról.

Azt már Gulyás Gergely tette hozzá a csütörtöki kormányinfón, hogy ez kínai vakcina. Ezzel pedig a miniszter szerint összesen már egymillió vakcina érkezett Kínából. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig azt tette hozzá, hogy a vakcinákat Magyarország teherszállító repülőgépe hozta Budapestre, mivel a kormány korábban úgy döntött, hogy teherszállító repülőgépet vásárol, „így az ország már nincs kiszolgáltatva a piaci körülményeknek”.

A kormány ötmillió adag kínai vakcináról állapodott meg a kínaiakkal, ami 2,5 millió ember beoltására elég. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, ezeknek négy ütemben, május végéig kell megérkezniük. Mint mondta, a kormány ennél többet egyelőre nem is tervez vásárolni a kínaiból. A kínai vakcina első szállítmánya 550 ezer adagot tartalmaz, ami februárban érkezett meg Magyarországra.

A kínai vakcinák áráról szintén Gulyás beszélt csütörtökön: eszerint egy oltás ára 31,5 euró, kettőé 63 euró.

Az operatív törzs március elején jelentette be, hogy az új oltási tervben csúsztatják a második adag beadását, mert az a cél, hogy mielőbb minél többen megkapják az első oltást.

A kínai vakcináról itt szedtük össze a legfontosabb tudnivalókat, a Telexikonon pedig megnézheti, hogy működnek a vakcinák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!