Hiánycikk az FFP2-es maszk, de ez hamar el fog múlni

Másolás

Vágólapra másolva

Mi is írtunk arról, hogy hirtelen megugrott a kereslet az FFP2-es maszkok iránt, miután megjelent egy valótlannak bizonyult sajtóértesülés arról, hogy hétfőtől kötelezővé tehetik Magyarországon ezt a maszktípust. Nem tették, de mire ez kiderült, addigra már sok helyen hiánycikk is lett:

Hiánycikk az FFP2-es maszk egy veresegyházi gyógyszertárban – Fotó: Bolcsó Dániel / Telex

Torma Ádám, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke azonban az Infostartnak azt mondta, hogy aggodalomra nincs ok, mert a két legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő szerint biztosított a folyamatos utánpótlás, és a patikák készleteit hamarosan után lehet tölteni, tehát aki mégis ilyen típusú maszkot szeretne vásárolni, annak meglesz erre a lehetősége.

Attól sem kell szerinte tartani, hogy nagyon megugranának az árak. Némi hullámzás tapasztalható, amikor a hirtelen megugró kereslet miatt a patikák drágább forrásból is kénytelen beszerezni a maszkokat, de ahogy újra lesz elég maszk a megszokott beszállítóktól, az árak is helyreállnak.

Az FFP2-es maszkok beszerzése nemcsak nálunk téma. Pénteken Ausztriában kerekedett kisebb botrány abból, hogy kiderült: átcímkézték, és osztrák gyártású maszkként akartak eladni Kínában gyártott maszkokat. Az átcímkézett maszkok CE-megfelelőségét igazoló dokumentumokon álló szám ráadásul magyar intézethez köthető.

Az FFP2-es maszkok használata bizonyos helyeken – tömegközlekedési eszközökön, néhol üzletekben is – kötelező például Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is. Torma Ádám továbbra sem számít arra, hogy itthon kötelezővé tennék ezeket. Az általános kültéri maszkhasználatot viszont valóban elrendelték Magyarországon: eddig az önkormányzatok helyben határozhattak arról, hol kötelező – bármilyen – maszkot hordani, hétfőtől ez a mozgástér megszűnik.