Boris Johnson: Az EU sürgősen tisztázza szándékait

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU-nak „sürgősen tisztáznia kell szándékait”, miután bevezette a Covid-oltóanyagok exportellenőrzését Észak-Írországra is kiterjesztve, közölte Boris Johnson a BBC tudósítása szerint. A brit miniszterelnök szerint az Uniónak meg kell magyaráznia, mit tervez tenni annak biztosítására, hogy teljesítse az Észak-Írország iránti kötelezettségvállalásait.

Az EU és az AstraZeneca oltásgyártó közötti, a vakcinaszállítási problémák miatt éleződő konfliktusról már több cikkünkben is írtunk. Az AstraZeneca február 15-től tervezi a szállításokat az EU-ba. A tagországok szinte megváltóként várták az AstraZeneca vakcináját, mert az uniós vakcinaellátás a reméltnél lassabban indult be. (Ennek okairól, illetve a kormány erre épített brüsszelező kommunikációjáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) Ezen az újabb gyártó bekapcsolódása is nagyot lendíthet, ahogy az is, hogy ezt a vakcinát könnyebb tárolni és szállítani, mert egyszerű hűtőben, 2-8 Celsius-fokon is eláll.

Múlt pénteken azonban kiderült, hogy a cég a belgiumi gyártópartnere, a Novasep gyártási problémái miatt jelentősen, 60 százalékkal kevesebb adagot fog tudni kiszállítani az EU-ba az első negyedévben, mint tervezte. Március végéig 80 millió adag jutott volna a 27 tagországnak, jelen állás szerint 31 millió fog jutni. A csúszások miatt az Európai Unió is bekeményített, és az engedélyezést megelőző napokban

előbb az EU és az AstraZeneca üzengetett egymásnak, majd az EU és az Egyesült Királyság között éleződött ki a vakcinaverseny.

Csütörtök este merült fel, hogy ha az AstraZeneca nem pótolja a kieső uniós szállítmányokat a brit gyárakból, akkor az EU tagországai korlátozhatják az Egyesült Királyságba irányuló vakcinaexportot, magyarul a britek nem kapnák meg a Pfizer-BioNTech Belgiumban gyártott vakcináit, ami a brit oltási program több hónapos csúszásához vezethetne. Ezután az Európai Bizottság pénteken közleményben tudatta:

„a koronavírus-oltóanyagok kiviteléhez ezentúl a tagállamok engedélye szükséges. Az intézkedés azt hivatott biztosítani, hogy az uniós polgárok kellő időben részesülhessenek koronavírus-védőoltásban, és hogy az oltóanyagok Európai Unión kívüli országokba történő exportja – a jelenlegi helyzettel ellentétben – átlátható legyen”

– írták. Az intézkedés a tervek szerint márciusig lesz érvényben, és ez alapján azoknak a gyártócégeknek, amelyekkel az EU oltóanyag-vásárlási szerződést kötött, be kell jelenteniük, ha az Európai Unió területén gyártott vakcináikat nem uniós országokba kívánják exportálni, és ennek engedélyezéséről a tagállami hatóságokat illeti meg a döntés joga.

Az intézkedés hatálya kiterjed Észak-Írországra is, jóllehet a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit szabályozó megállapodás az unióból Észak-Írországba irányuló árukivitelt mentesíti az exportellenőrzés alól. Az EU szerint a lépés „indokolt” volt az oltóanyagellátásban felmerült problémák elhárítására, Boris Johnson viszont arra emlékeztetett, hogy a Brexit-megállapodás értelmében szerinte

minden terméket ellenőrzés nélkül kell exportálni az EU-ból Észak-Írországba.

Boris Johnson ennek betartására hivatkozva követelte is, hogy az EU vonja vissza felfüggesztő intézkedéseit az írekkel szemben. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője péntek este közölte: a brit kormány sürgős magyarázatot kér az Európai Bizottságtól az Észak-Írországba irányuló oltóanyag-kivitelről elhangzott uniós bejelentésekről és az EU ezzel kapcsolatos további szándékairól.

Azt tény, hogy az AstraZenecával (is) később szerződött az EU, mint a britek vagy az amerikaiak: előbbiek már májusban lekötöttek 100 millió adagot, utóbbiak 300 milliót. Júniusban pedig a cég több megállapodást is kötött a szegényebb országok vakcinaellátásáról. Az EU-s szerződés csak augusztusban született meg a 300+100 millió adagról, bár az uniós vakcinakészletben így is ez volt az első leütött megállapodás. (Kanadával egyébként még később, csak szeptemberben állapodott meg a cég.)

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!