Gyártási gondok miatt kevesebb vakcinát fog az EU-ba szállítani az AstraZeneca

2021. január 22. – 22:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két nappal azután, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) külön vizsgálat nélkül megadta az engedélyt az AstraZeneca-vakcina használatára, a cég a hírek szerint gyártási gondok miatt kevesebb anyagot fog az Európai Unióba szállítani, írja az MTI.

A tervek szerint a szállítmány 60 százalékkal, 31 millió adagra fog csökkenni, a Reuters hírügynökség információi szerint. A brit AstraZeneca március végéig mintegy 80 millió adag védőoltást tervezett szállítani az EU 27 tagországának.

A cég a partnere, a Novasep által Belgiumban működtetett vakcinagyár gyártási gondjai miatt kellett, hogy csökkentse a szállításokat az illetékes szerint.

A szállítások csökkentését az AstraZeneca szóvivője is megerősítette az AFP francia hírügynökségnek.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 12-én jelentette be, hogy megkapta az engedélyezési kérelmet az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára.

Az OGYÉI csütörtöki közleményében azt írta, hogy az angol hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélték meg a készítményt, így nem volt szükség itthon további vizsgálatra.