77 új áldozata van a járványnak Magyarországon

Másolás

Vágólapra másolva

1241 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 351 828 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 11 341 főre emelkedett.

A gyógyultak száma 228 615 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 111 872 főre csökkent. 4 345 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 329-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a kormányzati járványügyi tájékoztató honlapon.

Nyugati vakcina, keleti vakcina

Eddig közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beadták. Eddig 119 944 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozó és eddig tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és korlátozások feloldása.

Az M1 úgy értesült, hogy a közös uniós beszerzés keretében biztosított nyugati vakcinákból kevesebb mint félmillió embernek elegendő adag érkezik Magyarországra március végéig. Az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta, hogy a következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNtech vakcinájának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy az első negyedévben teljesíteni fogja a korábbi vállalásait. A Pfizer azt közölte, hogy a fennakadás egyetlen szállítmányt, a jövő hetit érinti, és az oka éppen a belgiumi gyártási kapacitás bővítése:

„A január 25-i héttől az Európai Unióban visszatérünk az eredeti szállítási terveinkhez, február 15-től pedig már a megnövelt mennyiségű szállítási igényeknek teszünk eleget. Így az első negyedévre vállalt vakcinamennyiségeket is teljesítjük, továbbá jelentősen megnöveljük a szállított vakcinadózisok számát a második negyedévtől.”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter eközben a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a magyar kormány gyakorlatilag már megállapodott a kínai Sinopharmmal a vakcinabeszerzésről, az első szállítmánnyal akár egymillió adag is jöhet az országba, ennek időpontja a magyar hatósági engedélyezés gyorsaságától függ. A Magyarországra érkező kínai vakcináról itt írtunk részletesebben.

A kínai vakcina gyártási folyamatait az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői is ellenőrizték Pekingben, és rendelkezésükre bocsátották a gyártás teljes dokumentációját is. Az ellenőrzés során a magyar szakértőknek csak olyan, apróbb észrevételeik voltak, amelyek a készítmény minőségét nem befolyásolják – mondta szombaton Lukács Ferenc, az OGYÉI Hatósági Ellenőrzési Főosztályának vezetője. A Demokratikus Koalíció eközben bejelentette, hogy petíciót indítanak, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!