Karikó Katalin: Az oltások kiszabadítanak minket a járványból

2020. december 30. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer/Biontech-vakcina szabadalmát kidolgozó Karikó Katalin a spanyol El Paisnak azt nyilatkozta, hogy az oltóanyag teljesen természetes összetevőkből, például növényi nukleotidokból készült. „Nincs semmilyen ismeretlen anyag benne, egyetlen állatból sem használtunk sejteket, sem baktériumokat” – mondta az oltóanyagról, ami szerinte nem jelent egészségügyi kockázatot.

Karikó december 23-án kutatótársával, Drew Weissmannal együtt oltatta be magát. Vele dolgozta ki a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását. „Ha nem lenne törvényellenes, már korábban is beadtam volna magamnak a laboratóriumban, de mindig szerettem betartani a szabályokat” – mondta Karikó, és hozzátette: a védettség csak 10 nappal az első adag beoltása után alakul ki, ekkor a hatásossága nagyjából 88,9 százalékos, ami a második dózissal 95 százalékosra nő.

„Ezek az oltások kiszabadítanak minket ebből a járványból. Nyáron valószínűleg visszamehetünk a tengerpartra, visszatérhetünk a normális élethez. Nincs kétségem, hogy az Egyesült Államokban, ahol naponta több mint háromezren halnak meg a vírus miatt, az embereket be fogják oltani, különösen az idősebbeket” – mondta Karikó, aki szerint fontos kiemelni, hogy a vakcina a vírus 20 mutált variánsát is képes volt semlegesíteni a tesztek során.

Több tudós is kijelentette már, hogy Karikónak Nobel-díjat kellene kapnia a felfedezéséért. Derrick Rossi, a Moderna egyik alapítója a STAT magazinnak mondta, hogy Karikónak és Weissmannak meg kell kapniuk a kémiai Nobel-díjat. Kenneth Chien, a svéd Karolinska Intézet kardiovaszkuláris biológusa és a Moderna társalapítója szintén egyetért ezzel. „Minden mRNS vállalat -így a Moderna is – Karikó és Weissman munkájának köszönhetően létezik. Nélkülük az RNS vakcinák nem lennének olyan fejlettek, hogy képesek legyenek legyőzni a járványt”- mondta Chien.

Ugyanakkor olyanok is vannak, akik nem értenek ezzel egyet. „Kati nem úttörő, nevetséges lenne őt ilyennek tekinteni” – mondta Hans-Georg Rammensee, a tübingeni egyetem immunológusa, a vakcinaversenyben szintén részt vevő CureVac egyik társalapítója. Ők nem használnak módosított RNS-t a vakcinájuk fejlesztéséhez.

Karikó a díjakkal kapcsolatos felvetéseket inkább visszautasítja. „Az elmúlt 40 évben nem kaptam különösebb elismeréseket a munkámért, még a vállamat sem veregették meg. Nincs szükségem rá. Tudom, hogy mit csinálok, és tudom, hogy ez fontos. Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy megváltozzak, nem viselek ékszereket, és ugyanazzal a régi autóval járok”- mondta az Amerikában élő magyar biokémikus.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!