6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra

2020. december 28. – 17:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra, derül ki Szijjártó Péter hétfő délutáni Facebook-bejegyzéséből. A külgazdasági és külügyiniszter a közösségi oldalon azt írta, a korábbi megállapodás alapján folytatódik Oroszország és Magyarország között a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos együttműködés.

Tájékoztatása szerint a vakcinát szállító kamion Tornyosnémetinél lépte át a szlovák-magyar határt, ahonnan rendőri kísérettel a Nemzeti Népegészségügyi Központba viszik a szállítmányt, ahol „a magyar szakembereknek újabb lehetősége nyílik arra, hogy döntést hozzanak az oltóanyag felhasználásának módjáról”.

Oroszországban 40 ezer ember bevonásával már túl vannak a klinikai tesztelésen, aminek az eredménye 91,4 százalékos hatékonyságot mutat, írta a külügyminiszter a Facebookon.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere szombat délelőtt arról beszélt, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát 3 ezer magyaron is tesztelni fogják (pont ennyire elég a ma megérkezett 6000 dózisnyi oltás).

Szombat hajnalban érkezett meg Magyarországra az első adag koronavírus-vakcina. Az első szállítmány 9750 adag Pfizer-BioNTech által gyártott oltóanyagot tartalmaz, amely 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. Hétfő délig 1094-en már meg is kapták az első dózist.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!