Ha az orosz vakcina eredményességéhez tényleg két hónapig nem szabad alkoholt fogyasztani, akkor mi lesz a magyar alkoholistákkal?

2020. december 10. – 15:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A héten több orosz illetékes is arra figyelmeztetett, hogy közel két hónapig nem ajánlott alkoholt innia annak, aki beoltatja magát az orosz Szputnyik V vakcinával – konkrétan a védőoltás előtt két hétig, majd azt követően 42 napig kerülni kell az alkoholfogyasztást. Ahogy arra az orosz tisztifőorvos felhívta a figyelmet, az alkohol megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, és ez a többletterhelés akadályozza a védettség kialakulását. Később az orosz illetékesek tovább árnyalták az alkoholfogyasztástól óvó – érthető módon óriási médiavisszhangot kiváltó – nyilatkozatokat; Alakszandr Gincburg akadémikus már azt mondta, nincs szó alkoholtilalomról, csak a fogyasztás észszerű korlátozásáról, addig, amíg a szervezetben ki nem alakul az immunválasz. Ez a nyilatkozat lényegében már csak a WHO ajánlását ismételte meg, mely szerint a koronavírus súlyos szövődményeinek elkerülése érdekében kerülni kell minden olyan káros szokást, ami gyengítheti az immunrendszert – legyen az dohányzás, drog vagy alkohol.

Az amerikai finanszírozású, de prágai központú nonprofit Szabad Európának nyilatkozó Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára azonban „meghökkentőnek” tartotta az eredeti, még nem finomított bejelentést, melyhez hasonlót oltóanyaggal kapcsolatban még nem hallott. Boldogkői szerint ha nem valamiféle félreértésről van szó, akkor az lehet a háttérben, hogy az orosz vakcina tesztelése során a kísérleti alanyoknál olyan mellékhatást tapasztalhattak, ami összefügghet az alkoholfogyasztással. Ezek a kérdőjelek pedig visszautalnak a világon elsőként törzskönyvezett Szputnyik V vakcinával szembeni fő kifogásra: az oltóanyag a klinikai tesztelés harmadik fázisát be sem fejezve kapott engedélyt Oroszországban.

Mi lesz a magyar alkoholistákkal?

A Szabad Európa azt a problémát is felvetette, hogy ha valóban komplikációk lehetnek az alkoholt fogyasztó embereknél, akkor az Magyarországon több százezer alkoholista elől zárhatja el a Szputnyik V-t (amiből decemberben már megérkezett egy tesztmennyiség, januárban pedig tömeges megrendelésre lehet számítani, de magyar vállaltok licenc alapján gyártani is fogják).

A lap által idézett források nagyon eltérő számokat adnak meg a magyarországi alkoholisták számáról a KSH 389 ezres adatától a WHO által becsült 900 ezres számig. A lap ebből azt a következtetést vonja le, hogy

ha igaz az, amit az orosz vakcina és az alkohol összeférhetetlenségéről először mondtak, akkor a legoptimistább adatok szerint is százezreknél nem lehetne itthon alkalmazni az orosz oltóanyagot.

Ráadásul aki valóban súlyos alkoholproblémákkal küzd, az nem is tudja abbahagyni az ivást. Dr. Szemelyácz János pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője felhívja a figyelmet arra, hogy a teljes megvonás az alkoholistáknál életveszélyes, pár nap alatt elvezethet a súlyos alkoholmegvonási tünetegyütteshez, a delírium tremenshez, és

akiknél ez jelentkezik, azoknak a 2-3 százaléka még intenzív terápiás kezelés mellett is meghal.

A Szabad Európa cikke nem említi, de Magyarország nem csak az orosz oltóanyagra számít az immunizációban; három nyugati fejlesztésű vakcinából összesen több mint 14 millió adagot kötött már le előre, és ezek közül egyikről sem állítják, hogy eredményességéhez két hónapig nem szabad alkoholt fogyasztani. Az operatív törzs eleinte zavaros álláspontját követően a héten az is tisztázódott, hogy ha többféle oltóanyag is rendelkezésre áll majd, akkor lesz választási lehetőség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!