Veszélyhelyzetet hirdetnek ki Bajorországban, betiltják a köztéri alkoholizálást

2020. december 6. – 08:42

frissítve

Veszélyhelyzetet hirdetnek ki Bajorországban, betiltják a köztéri alkoholizálást
Fotó: Bryan R. Smith / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Minden fontos koronavírusról szóló vasárnapi hír egy helyen.

Pozitív lett Rudy Giuliani, egykori New York-i polgármester koronavírustesztje, erről Donald Trump amerikai elnök számolt be Twitteren, írja a CNN. Trump mihamarabbi felgyógyulást kívánt Giulianinak a „kínai vírusból”, és azt üzente, folytatni fogják az általuk sejtett „tömeges választási csalások” miatt indított jogi eljárásokat.

Bővebben a hírről ebben a cikkünkben írtunk.

Már csak egy tartomány, Abruzzo számít kiemelten járványveszélyes régiónak Olaszországban, írja az MTI. Hétfőtől viszont itt is felváltja a vörös jelzést a narancssárga, azaz közepesen veszélyes jelzés – ide tartozik most már a tartományok többsége is. November vége óta csökkenő tendenciát mutat a vírus terjedése, csütörtök óta pedig fokozatosan csökken a halottak napi száma is. Vasárnap 564 halálos áldozatot jelentettek az olasz hatóságok – ezzel 60 ezer fölé nőtt a vírus szövődményeiben meghalt betegek száma –, az elmúlt 24 órában pedig több mint 18 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

Az ünnepek alatt, azaz december 21-től január 6-ig viszont megtiltják a régiók közötti közlekedést, a bevásárlóközpontok pedig a keddig tartó hosszúhétvégén is zárva tartanak. Hétfőn lenne egyébként a milánói Scala évadnyitója, ez viszont idén elmarad – helyette internetes előadáson mutatják be az operaház történetét.

Nagy a nyomás a szlovén kormányon, hogy enyhítsen a járványügyi intézkedéseken, írja az MTI. A kereskedelmi ágazat képviselői szerint az egy hónapja tartó lezárások miatt 750 millió eurónyi forgalom esett ki, és közel tízezer ember munkájára nincs már szükség. Járványügyi szakemberek szerint viszont csak december 19. után jöhetnének az első enyhítések, és egészen február elejéig fenntartanák a lakhelyelhagyási és az éjszakai kijárási tilalmat. A kétmilliós Szlovéniában az elmúlt 24 órában 1039 új fertőzöttet regisztráltak, és 44-en haltak bele a vírus szövődményeibe.

A szomszédos Horvátországban 2899 új fertőzöttet jelentettek vasárnap a hatóságok, és 72 halálos áldozatról számoltak be. Karácsonyig biztosan nem enyhítenek a járványügyi intézkedéseken a horvátoknál sem: bezártak a kávézók, az éttermek és az edzőtermek, ahogyan betiltották a karácsonyi vásárokat is a négymilliós országban.

Várhatóan december 11. után érkezik meg a kínai CoronaVac oltóanyag első adagja Törökországba, írja az MTI. 50 millió dózist rendelt meg a török kormány a Sinovac BioTechtől, a vakcinát pedig első körben az egészségügyi dolgozók és a 65 év felettiek kaphatják meg.

A járvány terjedése egyébként enyhén lassul: míg pénteken 32 736 új fertőzöttről számoltak be a török hatóságok, vasárnap 30 402 új esetet jelentettek. Az elmúlt 24 órában 195 halálos áldozata volt a koronavírusnak, a járvány tavaszi kitörése óta pedig 14 900-an haltak bele Törökországban a vírus szövődményeibe.

Húszpercenként szed újabb halálos áldozatot a koronavírus-járvány Bajorországban, ezért a tartomány miniszterelnöke, Markus Söder bejelentette, december 9-től veszélyhelyzetet hirdet ki, írja az MTI. Mint mondta, a november elején bevezetett korlátozásokkal nem sikerült visszafogni a vírus terjedését, ezért szigorúbban fogják ellenőrizni az intézkedéseket. Emellett az egész tartományban betiltják a köztéri alkoholfogyasztást, és mindössze karácsonykor engednek lazítani a gyülekezési szabályokon, szilveszterkor nem.

Bajorország az egyik legsúlyosabban fertőzött német tartomány, csak Berlinben és Szászországban magasabb a fertőzések gyakorisága. Németországban az elmúlt 24 órában 17 767 új fertőződést regisztráltak, ez magasabb az egy héttel ezelőtti adatoknál. Emellett 255 halálesetet regisztráltak egy nap alatt, így a járvány halálos áldozatainak száma 18 772-re emelkedett.

Fotó: Daniel Karmann / Picture Alliance / Getty Images
Fotó: Daniel Karmann / Picture Alliance / Getty Images

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság szerint nem okozna fennakadást a koronavírus-vakcinák importjában, ha nem sikerülne megállapodnia az Egyesült Királyságnak az EU-val a kilépés utáni kereskedelmi szabályokról, írja az MTI. Bár az ország már január 31-én kilépett az Unióból, elvileg december 31-ig kéne megállapodniuk a vámszabályokról. A Pfizer és a BioNTech vakcináját szerdán engedélyezték a brit hatóságok, az első szállítmány pedig meg is érkezett Belgiumból Angliába.

A hatóság szerint szülessen bármilyen eredmény a brexittárgyalások során, biztosítani fogják, hogy az oltóanyag az ország minden pontjára eljusson. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint a berendelt 40 millió oltóanyagból több millió már decemberben megérkezhet, és belátható távolságban van az a pillanat, amikor kijelölhetik a korlátozások felszámolásának időpontját.

Magasabb lett a járvány terjedésének kockázati indexe, és a reprodukciós ráta is Csehországban, írja az MTI. Utóbbi a hét eleji 0,8-as értékről 1,02-re növekedett, ami szerint statisztikailag minden koronavírus-fertőzött egy további személyt fertőz meg. Szombaton 3308 új fertőzést regisztráltak – ez 641-gyel több, mint egy héttel korábban. A kórházban kezeltek és a súlyos esetek száma viszont továbbra is csökken, ahogyan a halálozási adatok is javulnak – ezen a héten már stabilan 100 alatt maradt a napi halálesetek száma.

Még múlt vasárnap határozott arról a cseh kormány, hogy a javuló adatoknak köszönhetően enyhíthetnek a szigorú járványügyi intézkedéseken. Csehországot érintette világszinten a legsúlyosabban a járvány az őszi második hullámban, csütörtök óta viszont újra kinyithattak az éttermek, a kocsmák és az edzőtermek is. Újra tarthatnak miséket a templomokban, hétfőtől az iskolákban is újra kezdődik a tantermi oktatás, és véget ért az éjszakai kijárási tilalom is. A maszkviselés viszont továbbra is kötelező a legtöbb helyen, írja a Politico.

150 kilométerre Madridtól, Campo de Criptana városában a Szent Szív idősotthon falai már 9 hónapja ellen tudnak állni a járványnak. Az otthon már napokkal azelőtt bezárta a kapukat, hogy a kormány kihirdette a rendkívüli állapotot, sőt akkor már néhány hónapja egy főre korlátozták a látogatók számát. A dolgozók is a minimumra csökkentették a társadalmi érintkezések számát. Az épület szektorokra van osztva, a szektorok pedig osztályokra, és csak azok érintkezhetnek egymással, akik ugyanazon az osztályon élnek. Az Európai Unión belül Belgium után Spanyolországban a második legmagasabb a halálozási arány a nyolcvan év feletti korosztályban. Becslések szerint egy millió lakosra 7168 haláleset jut ebben a korcsoportban. (Euronews)

Harmadik napja tart Ausztriában a koronavírus-járvány megfékezését célzó önkéntes tömeges tesztelés, de a kezdeti érdeklődés vasárnapra szemlátomást alábbhagyott, már szombaton is jóval kevesebben mentek a tesztállomásokra, mint az első napon. Szombaton csak 21 329-en jelentek meg a szűréseken, miközben a szűrőállomások napi kapacitását 150 ezer főre tervezték. >> Cikkünk a témában itt olvasható.

Tesztelő állomás Ausztriában 2020. december 4-én – Fotó: Alex Halada / AFP
Tesztelő állomás Ausztriában 2020. december 4-én – Fotó: Alex Halada / AFP

Bulgáriában az összeomlás szélén áll az egészségügy a koronavírus-helyzet miatt. Jelenleg Európa országai közül a lakosság arányában itt a legmagasabb a halálozási szám a járvány következtében: 100 ezer lakosból 25,4 fő. November utolsó napjaiban 20 ezer új megbetegedést jelentettek be, a kórházak mára megteltek, az egészségügyi rendszer elérte teljesítőképessége határait. A bolgár média az elmúlt hetekben rendszeresen beszámol olyan elhalálozásokról, amelyek az egészségügyi ellátás hibájából, hiányából, a túlterheltségből fakadnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy Bulgáriában különösen rossz a megfertőződési arány az orvosok és a nővérek körében: jelenleg is kétezer egészségügyi dolgozó hiányzik betegség miatt az ellátórendszerből. (Euronews)

Nem lassult számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint 11 590 új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, és ismét nőtt, méghozzá több mint ötezerrel az aktív betegek száma. Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese ugyanakkor azt közölte, hogy a kormány várhatóan január elejétől három hétre fog a jelenleginél szigorúbb korlátozásokat bevezetni, de ezek nem fognak kiterjedni a közösségi közlekedésre, a szállodákra, a síüdülőkre és az egyházakra. Az új szabályozások életbe lépésének időpontját a tervek szerint szerdán határozza meg a kormány. (MTI)

Őrizetbe vették vasárnap Indonézia szociális ügyekért felelős miniszterét, aki a gyanú szerint 1,2 millió dollárt (355 millió forintot) sikkasztott el egy, a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésére létrehozott segélyalapból. Juliari Batubara két beosztottjával együtt kenőpénzeket fogadott el olyan vállalatoktól, amelyek feladata az volt, hogy élelmiszercsomagokat juttassanak el olyan embereknek, akik nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt. A rendőrség hét bőröndben, három hátizsákban és számos borítékban foglalt le készpénzt. A miniszterre akár halálbüntetést is kiszabhatnak, ha bebizonyosodik a vád. (MTI)

Hétmillió embert kell beoltani Moszkvában a Covid-19 terjedése elleni küzdelem keretében – jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere. A mintegy 12,5 millió lakosú orosz fővárosban szombaton kezdődött meg a széles körű vakcináció. Szobjanyin elmondta, hogy Moszkvában a vakcinatesztelés harmadik szakaszára 45 ezer önkéntes jelentkezett, akik közül 25 ezret már beoltottak. A fővárosban szombaton 70 védőoltási rendelő nyílt meg, ezek száma az év végéig 170-re bővül. Putyin orosz elnök szerdán arra utasította Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest, hogy készítse elő a koronavírus elleni országos védőoltáskampány jövő heti megkezdését, elsősorban az orvosok és a tanárok körében. Putyin elmondta, hogy tudomása szerint már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V áll rendelkezésre, ami lehetőséget ad „ha nem is a tömeges, de a széles körű” vakcinációra. (MTI)

A Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcinát adja be egy páciensnek egy ápoló egy moszkvai kórházban december 5-én.Fotó: Pavel Golovkin/MTI/AP
A Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcinát adja be egy páciensnek egy ápoló egy moszkvai kórházban december 5-én.Fotó: Pavel Golovkin/MTI/AP

A Sun, a Sunday Times is azt írja, hogy az első között ajánlják fel Erzsébet királynőnek és férjének Philip hercegnek a koronavírus elleni vakcinát. De az már a személyes döntésük lesz, hogy elfogadják-e az oltást vagy sem.

A brit lapok szerint – ha a 94 éves Erzsébet és 99 éves férje úgy dönt, beadatják maguknak a vakcinát –, akkor egészen biztosan nyilvánosságra hozzák majd ezt a hírt, ezzel is bátorítva a briteket, hogy oltassák be magukat. Ugyanis Nagy-Britanniában is felbukkantak az oltásellenes közösségek, így kiemelten fontos – fogalmaz a Sun cikke –, hogy a királynő példát mutasson. (Sunday Times, Sun)

Szöulban szombaton szigorú kijárási tilalmat vezettek be, és két hétre elrendelték a legtöbb üzlet bezárását is. Vasárnap azt is bejelentették, hogy 50-ben maximálják az összejövetelek létszámát, és korlátozzák a résztvevők számát a vallási rendezvényeken, valamint az iskolai tanórákon is. Az új szigorítások december végéig biztosan hatályban maradnak. Dél-Koreában 37 546 koronavírus-fertőzöttet tartanak számon, és a járvány miatt eddig összesen 545 ember halt meg.
(Reuters)

Összeomolhat a szerbiai egészségügyi rendszer, ha a téli ünnepekre több tízezer vendégmunkás tér haza Nyugat-Európából, és behurcolja a koronavírust az országba, ahol már így is hétezer körüli a napi új fertőzöttek száma – közölte Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakembere. A regisztrált fertőzöttek száma vasárnapra Szerbiában 6903-mal 213 843-ra, Koszovóban 560-nal 42 337-re, Észak-Macedóniában 984-gyel 67 311-re, Montenegróban 412-vel 37 879-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 975-tel 93 768-ra emelkedett. (MTI)

Vasárnap reggelre 66 504 022-re emelkedett a koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma, a halálos áldozatok száma 1 528 373, a gyógyultaké pedig 42 747 893 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A fertőzés jelenleg 191 országban és régióban van jelen, de a szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma továbbra sem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!