Covid-sztorik 3: pszichésen a legnehezebb, hogy nem tudod, mi történik benned

2020. december 01. – 07:03

frissítve

A Covid-sztorik 3. részével az a nem titkolt szándékunk, hogy a sok tragikus történet mellett megmutassuk azokat a hétköznapi tapasztalatokat, amelyeket az otthon lábadozó emberek élnek át. A statisztikák szerint az emberek nagy része nem is tud arról, hogy átment rajta a vírus, a teszteltek 80 százaléka pedig enyhe vagy közepes tünetekkel otthon heveri ki a betegséget. De ez sem mindig könnyű. A tipikus tünetek ellenére a Covid-19 szinte mindenkinél más egy kicsit, és az otthon fekvő betegekben is sok a bizonytalanság. A Telex koronavíruson átesett munkatársainak beszámolói következnek. A koronavírus nem játék, ne kapja el, ez a legjobb tanácsunk.

A negyedik nap tornáztam – nem kellett volna

Én az egyetemről szedtem össze a vírust, valószínűleg épp azelőtt, hogy mindenkit kipakoltak volna a kollégiumból. Három nappal a hazaköltözés után, pénteken jelentkeztek az első tüneteim. Először azt vettem észre, hogy fáj a lábam, nyakam, derekam, de azt hittem, hogy csak túl sokat ültem a számítógép előtt. Aztán még aznap este hőemelkedésem lett, és annyira fájt mindenem, hogy csak feküdni tudtam. Influenzától soha nem fájt még ennyire semmim. Másnap jobban éreztem magam, de már az kimerített, hogy megreggeliztem. Ébredés után egy órával szinte rögtön visszatértek az előző napi tünetek, úgyhogy a nap további részében csak feküdtem (hőemelkedéssel és enyhe lázzal, 37-38 fok között).

A harmadik napon viszont lényegesen jobban voltam, hétfőn pedig annyira jól éreztem magam, hogy még tornáztam is aznap. Nem kellett volna. Azt hittem, hogy ennyivel letudtam az egészet, és ez nem is korona volt. Két nappal később viszont három napra visszatért az enyhe hőemelkedés és a végtagfájdalom, annyira, hogy nem bírtam egy óránál tovább ülni, igaz, fekve sem volt jó. Az első tünetek megjelenése utáni 11. napon most már csak egy minimális náthát és nagyon enyhe ízületi fájdalmakat érzek, egyébként jól vagyok. Mivel az első négy nap után egy időre elmúltak a tüneteim, nem teszteltettem magam. A testvérem viszont öt-hat nappal a hazaérkezésem után hasonló tünetekkel szintén beteg lett, és nála pozitív az eredmény, egyértelmű, hogy én is koronás vagyok. (Bozsó Ági, 22)

Nem tudtam, mi történik bennem

Szeptember 14-én hétfő délután kaptam meg a pozitív tesztemet. Előtte, péntek délután még cserszegi fűszerest bontottam fel, még éreztem az illatát, vasárnap már nem, a családban rajtam kívül mindenki más igen. Ez volt az első gyanakvásra okot adó jel. Köhögés és láz nélkül megúsztam, a totális levertség négy-öt napig tartott, szeptember 19. volt a legrosszabb. A teljes étvágytalanság is körülbelül addig tartott, gyógyszert évente max. egyszer veszek be, most se gondoltam, hogy szükséges a fájdalom csillapítása.

Amikor eltelt a bűvös két hét, úgy gondoltam, itt az ideje felkészülni a home office-ra, és új íróasztalt, polcot, pultot vettem. Október elsején hoztam haza. Semmi különöset nem éreztem csak azt, hogy nagyon elfáradtam. Sokkal jobban, mint amennyi indokolt lenne ekkora tehertől. A bútorcipelés nem olyan, mint a futás vagy az úszás, hogy tíz perc után abbahagyom, mert nem esik jól, a lapra szerelt cuccokat nem hagyhattam a lépcsőfordulóban. Két hétig nagyon befeszültek az izmaim, ráadásul szívtájékon éreztem, hogy valami nem olyan, mint volt. A baloldalamon aludni sem tudtam, és a nehéz légzés sem volt annyira kellemes. Pszichésen ez volt a legnehezebb része, mert sohasem féltem egyetlen betegségtől sem, de ekkor nem tudtam, mi történik bennem. Elmentem a kardiológiára. A Margit kórházban megállapították, hogy a szívem hibátlan, semmi zörej, semmi elváltozás, de egy vírusfertőzés két hónap, nem pedig két hét. Ha nem is ágynyugalom javallott, de a mozgással nagyon óvatosan kell bánni. Nem tudta ezt Mehemed, az jutott eszembe. A kardiológus megkért, hogy jegyzeteljek, hogyan teltek és telnek a napok, mert október közepén még én voltam az első ilyen panaszos, novemberben és decemberben már lényegesen többen lesznek, és a példámból is lehet okulni. Pár kilót lekapott rólam a Covid, 43 évesen másféle fogyókúrára vágytam, de igyekszem nem visszaszedni. (Ághassi Attila, 43)

Hamis biztonságérzetet adott a negatív teszt

Szeptember közepén, egyik hétfő este derült ki a céges antigén teszten, hogy covidos lettem, egyáltalán nem éreztem magam betegnek. Kedden tudtam beszélni a háziorvossal telefonon, a rendelési idejében. A mentők csak szombat délután jöttek ki PCR-tesztre (pontosabban oda kellett sétálnom a mentőautóhoz, mert két utcával arrébb tudtak leparkolni). Hétfőn megnéztem, és az EESZT-ben láttam az eredményt, majd felhívtam a háziorvost. Az asszisztense azt mondta, hogy maradjak otthon tíz napig, meg kell gyógyulni. Végig home office-ban voltam, nagyon enyhe tünetekkel: egy kis rekedtség, torokkaparás volt, a torkom nem fájt. Egyszer-kétszer fájt a fejem, néha tüsszentettem és időnként fáradt voltam. Mindennap mértem, de sosem voltam lázas, nem köhögtem, végig éreztem az ízeket és az illatokat is. Nem mozdultam ki otthonról, vártam fegyelmezetten, de hivatalos értesítést, kontaktkutató telefonhívást vagy piros matricát nem kaptam.

Rákövetkező csütörtökön elmentem egy újabb céges antigén tesztre, mert a munkahelyen kérték. Ekkor már harmadik hete voltam otthon, az antigén teszt negatív lett, és a háziorvos elfogadta (emailben küldtem el neki ezt is), de azon a héten sem engedett közösségbe. Volt kb. egy hónap, amíg egy picit örültem annak, hogy már átestem a fertőzésen. Egy kis hamis biztonságérzetet adott a negatív teszt a mindennapi utazásnál, de betartottam a szabályokat, pl. rendesen viseltem a maszkot a tömegközlekedési eszközökön. Viszont egy hónappal a gyógyulás után, egy újabb céges teszteléskor az antitest teszt már azt mutatta, hogy megszűnt a védettségem. Csináltak rögtön egy antigén tesztet is, ami negatív lett. Ez elmulasztotta a hamis biztonságérzetet, aminek örülök, hogy kiderült, de most félelmetesebb, mint előtte, mert benne van a pakliban, hogy ismét megkaphatom a fertőzést. (Fodor Orsolya, 44)

Minden sokkal lassabban zajlott, mint egy átlagos megfázásnál

Csak visszagondolva lett gyanús a ritkásan jelentkező köhécselés, torokkaparós érzés. Ez volt az első két napon, aztán egy kicsit furcsán éreztem magam, de még ekkor is azt hittem, hogy biztos átfáztam, mert alulöltözve bringáztam. A tüneteket egy influenzáéhoz hasonlítanám, nálam semmi extra nem jelentkezett, fejfájás, hőemelkedés, néha 38 fok körüli láz, bedugult orr, kisebb fülfájás gyötört. Az volt aggasztó, hogy a hőemelkedés csak a hatodik napon hagyott alább, a fejem is csak négy-öt nap után tisztult ki. Szóval minden sokkal lassabban zajlott, mint egy átlagos megfázásos betegségnél, igazából csak a nyolcadik napon éreztem azt, hogy ezt most már legyűrtem.

Azóta viszont folyton aludni akarok. Letaglózó erőtlenséget csak az elején éreztem, akkor órákig egyezkedtem magammal, hogy képes vagyok a másik oldalamra fordulni az ágyban. Aztán amikor tudtam, erőltettem a felkelést, több olyan orvosi véleményt is hallottam, hogy szövődményeket úszhatunk meg, ha nem csak fekszünk naphosszat. Gyakorlatilag végig is dolgoztam a covidos időszakomat. A gyógyszerezésemet sem vittem túlzásba, összesen három tasak megfázás elleni szert vetettem be a koronavírus ellen, inkább abban bíztam, hogy a rengeteg tea, amit megiszom, majd segít. (Fehér János, 41)

Ha nem tesztelnek, nem vettem volna észre magamon semmi különöset

Miután egy munkahelyi tesztelésen kaptam kézhez egy pozitív eredményt, tünetek nélkül, nem maradt más, mint irány azonnal haza, és a feszült várakozás, hogy vajon mikor jönnek elő a tünetek. A helyszínen azt a tanácsot kaptam, hogy lehetőleg maradjak karanténban tíz napig, majd folytathatom a mindennapjaimat. A biztonság kedvéért felhívtam a háziorvost, elmondtam, mi a helyzet, mire közölte velem, hogy hetes kód, öt-hat nap múlva jelentkezzek hogy érzem magam, és ha minden rendben, tíz nap után szabad vagyok. Ha nem tudom ezt az eredményt, valószínűleg nem vettem volna észre magamon különösebben semmit. Az egyik legrosszabb a tudat volt, hogy bennem van a vírus, és a feszült várakozás, hogy vajon az én szervezetem hogyan reagál erre. Végül képzelt, vélt vagy talán valós alig észrevehető tünetekkel átvészeltem, letelt a karantén. Mélyebb nyomot mentálisan hagyott, különösen az a része, hogy ha ez a teszt nincs, óvatlanul hány embert tehettem volna ki a megfertőzés kockázatának, még a tudatos maszkhasználat ellenére is. (Rostás Bianka, 31)

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Nem tudtam végigmondani egy mondatot egy levegővel

Késő általános iskolás koromtól az egyetem második félévéig rengeteget voltam beteg. Volt, hogy több mint egy évig folyamatosan megfázásos tüneteim voltak, de gyakran súlyosabb bajok voltak. Azt hittem, akkor megedződtem, de tévedtem. Az én Covidom enyhe köhögéssel kezdődött, de másnap már 39 fokos lázam volt. Négy-öt napig abban is kifáradtam, ha az ágyból felkeltem, az ennél komolyabb attrakciókról nem is beszélve. Egy mondatot sem tudtam egy levegővel végigmondani, de szerencsére ha nem csináltam semmit, levegőt rendesen kaptam. Öt nap után folyamatosan javult a helyzet, elmúlt a lázam, kitisztult a fejem.

Ezután több mint három hét kellett, hogy majdnem olyan tempóban tudjak például cikket írni, mint a fertőzés előtt. Öt hete jött ki az első tünetem, még mindig gyakran köhögök és szédülök, de már elviselhető. Most már csak el kell mennem néhány vizsgálatra, hogy megtudjam, mennyit roncsolódott a szervezetem. (Világi Máté, 25)

Ha nincs teszt, nem tűnt volna fel az enyhe fejfájás

Október 30-án kora reggel lefutottam a szokásos 5 kilométeremet. A három órával később végzett antigén gyorsteszt pozitív lett. Tíz nap karanténba vonultam. Három-négy napig enyhe, de folyamatos fejfájásom volt. A háziorvos és a tesztet végző cég munkatársai azt javasolták, ha a karantén utolsó három-négy napjában semmilyen tünet nem jelentkezik, nyugodtan menjek dolgozni, mert már nem vagyok fertőző, azonban PCR-tesztet még korai 10 nap után csinálni, mert az pozitív lenne. Ezért november 16-án, azaz 17 nap után végeztettem el a PCR-tesztet, ami negatív lett. Ha nincs a 30-i teszt, akkor dolgoztam volna tovább, nem tűnt volna fel az fejfájás. (Bődey János, 43)

Nem tudtuk, mennyire kitartó és alattomos ez a vírus

Emlékszem, mentem az autóban, és olyan érzés volt, mintha hatalmas fáradtság zuhant volna rám. Aznap reggel a barátnőmnek már hőemelkedése volt, aztán az én tüneteim félnapos késéssel szóról szóra követték az övéit. Az első három napban az izomfájdalmak, a fejfájás, a hőemelkedés és a hasgörcsök bőven elviselhetőek voltak. Ennyivel ellennénk, mondogattuk magunkban, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a vírus mennyire kitartó és alattomos tud lenni. A 3. napon már nem volt hőemelkedés, a 4. napon viszont furcsa érzés jelentkezett az orromban, aztán teljesen elment minden szaglás- és ízérzés. Utána minden reggel beleszagoltunk az ágy mellé tett parfümbe, és semmit nem éreztünk.

Közben azt érzed, hogy az immunrendszered irtózatosan küzd, elfáradsz a fogmosástól, a zuhanyzástól, az evéstől, a beszédtől. Ez a küzdelem annyira kimerít, hogy volt olyan nap, amikor napközben négyszer aludtam el ülve. Se dolgozni, se olvasni, se filmet nézni nem tudtam. Inkább csak enyhén köhögtem, a légszomj szerencsére elkerült. Közben közösen próbáltunk megküzdeni a parákkal, a sok rossz történettel, amiket olvastunk a váratlan állapotromlásokról, a tragikus sztorikról, úgyhogy az egyik legfontosabb gyógyszer az lett, hogy nem olvastunk ilyen híreket. A 6-7. napon már bizakodtam, hogy kilábalok ebből, mert jobban voltam, erre a 8. napot szinte megint teljesen végigaludtam, a totális kimerültség miatt máshoz nem volt erőm. A 9. nap megtörtént a csoda: amikor reggel ráöntöttem a teafilterre a forró vizet, megéreztem a gyümölcstea illatát. A szaglásvesztés óta ezt a teát ittam, most először kóstolhattam meg. Éreztem, hogy egyre több az erőm, de azóta (15. nap) is vannak jobb és rosszabb napok: két-három jó nap után teljesen váratlanul újra elhatalmasodott rajtam a kimerítő fáradtság. Jó lenne végleg megszabadulni ettől az egésztől, de tartok tőle, nálam ez még hosszú harc lesz, amihez kitartó türelem kell. (Joób Sándor, 48)

A Covid-sztorik előző részeit itt olvashatja:

Továbbra is várjuk leveleiket az [email protected]-ra.