A budapesti kerületek zöme maszkviselést írt elő minden utcára

2020. november 12. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti kerületek túlnyomó többsége elrendelte a kötelező maszkviselést az összes közterületén, három kerület azonban különutat választott. A koronavírus elleni védekezés kapcsán kedd késő este megjelent kormányrendelet szerint minden 10000 főnél nagyobb település önkormányzata maga határozza meg, melyik közterületén teszi kötelezővé a maszkot, melyiken nem.

Budapest 23 kerületéből 20 a legszigorúbb rendelkezést választotta: kötelezővé tette a maszkot az összes közterületén, kivéve a parkokat és zöldterületeket. A IV., a XII., és a XVI. kerület azonban kevésbé szigorú rendelkezést hozott. Részleteket cikkünkben olvashat, amiben térképen is megjelenítettük, hol, milyen korlátozást vezettek be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!