Franciaországban lassult a járvány terjedése, de egyelőre maradnak a korlátozások

2020. november 12. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban az elmúlt 24 órában 33 172-vel 1 millió 898 ezer 710-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya viszont 18,7 százalékra csökkent. Az elhunytak száma 418-cal 42 960-ra nőtt.

A kórházakban koronavírus-fertőzéssel kezeltek száma csütörtökön meghaladta az áprilisi tetőzés szintjét, azaz a 32 ezret. Félpercenként érkezik új fertőzött a kórházakba, hárompercenként kerül intenzív osztályra új koronavírusos beteg. „Felelőtlenség lenne egyelőre enyhíteni a karanténon” – hangsúlyozta Jean Castex miniszterelnök. Castex ugyanakkor arról beszélt, hogy a járványügyi mutatók szerint az elmúlt egy hétben lassult a járvány terjedése, de türelmet kért annak megerősítésére, hogy a folyamat tartósnak bizonyul-e.

Az éttermek, bárok, valamint a nem létszükségleti igényeket kielégítő kereskedelmi egységek (könyvesboltok, ruházati üzletek, cipőboltok, fodrászatok, virágboltok) bezárásának, az otthoni munkavégzésnek és az általános lakhelyelhagyási tilalomnak köszönhetően az új fertőzések aránya 16 százalékkal esett vissza az elmúlt héten, és a vírus reprodukciós rátája 0,8 és 0,9 között van jelenleg, míg a lezárás előtt 1,4 volt.

A kormányfő szerint a javuló „tendencia még friss és törékeny”, de amennyiben folytatódik, és a második hullám tetőzése megtörténik a jövő hét elején, a korlátozások feloldása december 1-től megkezdődhet a kereskedelmi egységek számára. Jean Castex azonban kizárta, hogy ugyanekkor a közönséget fogadó éttermek, bárok és sporttermek is megnyithatnak. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!