Megugrott a brit fertőzöttek száma

2020. november 12. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva

A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a csütörtök estével zárult 24 órában országszerte 33 470 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Ez az eddigi legmagasabb, tesztekkel igazolt napi fertőzésszám a nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdete óta.

Az elmúlt hetekben viszonylag stabil, 20-22 ezer volt a naponta kiszűrt koronavírus-fertőzések száma. Yvonne Doyle, az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) orvosigazgatója az új fertőzési adatokismertetése utáni nyilatkozatában utalt arra, hogy a fertőzések számának megugrásának okai között lehetett például a vendéglátóhelyek megnövekedett forgalma az egy hete elrendelt korlátozások előtti időszakban.

Szerinte az emberek közötti kapcsolattartás azóta bevezetett korlátozása hozzájárul majd a vírus terjedésének megállításához. A brit kormány által elrendelt, 56 millió angliai lakost érintő intézkedéscsomag értelmében múlt csütörtöktől december 2-ig az Angliában élők csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat. Emellett a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, a szabadidőközpontok, az edzőtermek, a mozik, a pubok, a bárok és az éttermek szintén négy hétre bezártak, de elvitelre és házhozszállításra továbbra is lehet ételt rendelni. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!