A járványtól leginkább sújtott amerikai megyék zömében Trumpra szavaztak

2020. november 06. – 06:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump hívei vannak többen – adta hírül az AP amerikai hírügynökség. A 376 megye 93 százalékában támogatja a lakosság nagyobb része Trumpot, holott ezeken a területeken szenvedik meg leginkább a világjárvány. Az AP 110 ezer szavazóra kiterjedő országos felmérése szerint egyébként Trump híveinek 36 százaléka úgy véli, a járványt az elnök tökéletesen vagy elég jól kordában tartja, 47 százalék pedig úgy ítéli meg, hogy csak valamennyire. Joe Biden szavazótáborában 82 százalék azok aránya, akik szerint egyáltalán nincs ellenőrzés alatt a koronavírus. (MTI)

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos élő közvetítésünket itt találja.