Franciaországban a jövő hét második felére várják a második hullám tetőzését

2020. november 06. – 23:25

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban egy hete vezették be a lakhelyelhagyási tilalmat, de továbbra is meredeken emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma. A szakemberek jövő hét második felére várják a második hullám tetőzését, legalább 6 ezer intenzív ellátásra szoruló fertőzöttre számítanak, írja az MTI.

Az elmúlt 24 órában 60 486 új esetet regisztáltak az országban, ez újabb rekord, még sose volt ennyi új fertőzött egy nap alatt a járvány kezdete óta. Ráadásul az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint egy informatikai hiba miatt nem is érkezett meg az összes friss napi adat. Az elhunytak száma 828-cal 39 865-re emelkedett, nagyjából minden második haláleset idősotthonokban történt. Pénteken 28 979 fertőzöttet ápoltak kórházban, közülük 4321 beteg fekszik intenzív osztályon.