Hétfőtől távoktatásra állnak át a középiskolák Görögországban

2020. november 6. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

Görögországban hétfőtől távoktatás lesz a gimnáziumokban és szakközépiskolákban a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb, legalább háromhetes országos karantén keretében – írja az MTI. Az országban csak a múlt héten 700 diákot diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel. Egy athéni gimnazista tanárnőt, aki nem viselt maszkot a tanteremben, egyévi felfüggesztett börtönre ítéltek.

Teodorosz Cuslosz, a középiskolai tanárok szakszervezetének elnöke az AFP-nek azt mondta, nem örülnek a döntésnek, mert a távoktatás nem helyettesítheti a személyes jelenlétet. Szerinte sok gimnazista lába alól már az első, tavaszi karantén idején kicsúszott a talaj. A második bezárás várhatóan csak tovább növeli majd az egyenlőtlenségeket, mert számos diáknak nincsen a távoktatáshoz sem internete, sem számítógépe. „Ezeket a problémákat a kormánynak a nyáron kellett volna megoldania, de ehelyett úgy tett, mintha minden rendben volna. Ez már a második hullám, de nem tudjuk, hány jön még” – mondta.

Az országban az óvodák és az általános iskolák nyitva maradnak, de Tanaszisz Kikinisz, a görög tanárok szövetségének elnöke szerint a vírus terjedése miatt a bezárásuk csak idő kérdése. Kikinisz szerint „az iskolák a megfelelő egészségügyi feltéteket biztosítása nélkül, túlzsúfolt osztályokkal működnek”.

Görögország mellett Románia, Olaszország, Szlovákia, Belgium vagy Ausztria is kötelező középiskolai távoktatást vezet be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!