Müller szerint a szelepes maszkok hétköznapi használata még káros is lehet

2020. november 2. – 12:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Napról napra emelkedik a fertőzöttek száma Magyarországon, „egy exponenciális növekedésnek vagyunk tanúi” – fogalmazott Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt 24 órában 70 koronavírus-fertőzött halt meg, köztük volt egy 28 éves férfi is, míg a legidősebb beteg 98 éves volt.

A tisztifőorvos szerint az elmúlt napokban jelentős teher hárult az egészségügyi ellátóintézményekre és egészségügyi személyzetre. Megköszönte az orvosok és az ápolók megfeszített, kitartó munkáját. Szerinte az egészségügyi dolgozók béremelése „egy olyan lépés, ami egyfajta elismerést jelent”, de „pénzzel ki nem fejezhető, amit a napokban teljesítenek”.

Arról is beszélt Müller, hogy a szabályokat muszáj betartani, és be is tarthatóak, nem követel nagy erőfeszítést. „Azt kérem ebben a helyzetben, hogy ne a kiskapukat keressük” – fogalmazott, hiszen az a cél, hogy megvédjük magunkat a fertőződéstől. „Ha belépünk egy szórakozóhelyre, akkor igenis viseljünk maszkot” – magyarázta. Étkezés közben persze le lehet venni a maszkot, de azt javasolja, hogy két fogás közben ismét vegyük fel a maszkot, mint ahogy maszkban ücsörögjünk egy ital mellett is.

A hétköznapi élet során a textilből készült és orvosi maszkok megfelelőek, folytatta a tájékoztatót Müller. Ha csak egyszer használatos a maszk, egy köhögés vagy tüsszentés után le kell cserélni. Nem javasolja a szelepes maszkokat, szerinte azzal még kárt is okozhat az ember a körülötte lévőknek. Ezeket professzionális használatra, kizárólag egészségügyi dolgozóknak fejlesztették, és őket védi. Aki tünetmentesen fertőzött, és szelepes maszkot hord, az töményebben fújja ki a levegőbe a vírust a szelepen keresztül, míg a textilből készült maszkok nem engedik ki a levegőt.

Egyáltalán nem való hétköznapi használatra a szelepes, azaz FFP2-es és FFP3-as maszk, csak az egészségügyi szakembereknek kötelező viselni bizonyos beavatkozások alatt, mondta Müller.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője vette át a szót, és arról beszélt, hogy a hétfőn életbe lépő új szabályokkal együtt a rendőrség is fokozza az ellenőrzést, és fellépnek azok ellen, akik fittyet hánynak a szabályokra. Hétfőtől a rendőrök ellenőrzik a boltokban, kereskedelmi egységekben, hogy mindenki betartja-e a szabályokat.

Újságírói kérdésre Müller Cecília arról beszélt, hogy a kormányzati tájékoztatási portálon megjelenő napi fertőzöttségi szám többsége PCR-vizsgálatot jelent, de van köztük gyorsteszt eredménye is. A gyorstesztet leginkább a gyors diagnózis felállítására használják, folytatta, így például mire a mentők beérnek a kórházba egy beteggel, már megvan a teszt eredménye.

A Szent László Kórházban a lélegeztetőgépre kerültek ötven százaléka kerül le, emelte ki a tájékoztatón.

Arra a kérdésre pedig, hogy terveznek-e további szigorítást, azt válaszolta, nagyon sokféle módja van a járványkezelésnek, és különböző országok különböző eljárásokat alkalmaznak. „Magyarországon viszonylag kevés szabályt hoztunk, ezeknek a szigorú betartása fogja a járvány terjedését mérsékelni – fogalmazott. – Nagy a felelősségünk, hogy ezeket szigorúan tartsuk be.” Ha valakinek kételyei támadnának a vírussal kapcsolatban, Müller azt javasolja, hogy beszéljen egy koronavírusból felgyógyult beteggel, aki elmondja majd neki, hogy ez nem csak egy kis meghűlés.

Hétfőre 3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 82 780 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma.

Az elmúlt 24 órában 70 koronavírus-fertőzött halt meg, velük már 1889-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Az aktív fertőzöttek száma 60 415 fő.

20 476-an már meggyógyultak. 4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília vasárnap arról beszélt a közmédiában, Magyarországon is eljöhet a pillanat, amikor jelentős változtatásokra lesz szükség, de bízik benne, hogy mindenki betartja a szabályokat, és kerüli a tömegrendezvényeket, és akkor nem lesz szükség drasztikus beavatkozásokra.

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy szigorítják a maszkviselési szabályokat, a változásokat a Magyar Közlönyben lehet elolvasni. Hétfőtől a hatévesnél fiatalabb gyerekek kivételével mindenkinek kötelező a maszkviselés minden üzlethelyiségben, vendéglátóhelyen, bevásárlóközpontban, zenés-táncos rendezvényen, szórakozóhelyen és a sportrendezvények vendéglátó részein is.

Aki a maszkot a hely üzemeltetője, vagy az üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem viseli, azt az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy az illető a helyet elhagyja. Jelentősen súlyosbodnak a bírságok és a szankciók, amelyekkel a vásárlókat nem sújthatják a hatóságok, a büntetéseket a helyek üzemeltetőire szabhatják ki. A szankciókról és a szabályokról részletesebben ebben a cikkben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!