A nagy repohárőrület: átverés, greenwashing vagy a bolygó megmentése?

• Magyarországon több mint egy évtizede használnak a fesztiválokon többször használatos műanyag poharakat.
• Idővel stadionok, fürdők, szórakozóhelyek és kocsmák is elkezdték használni, ma már van olyan kocsma, ami egyáltalán nem használ üvegpoharat.
• A repoharakért eleinte a legtöbb helyen fizetni kellett, majd a pénzt a pohár visszavitelekor visszaadták. Ezt váltották le fokozatosan egyre több helyen a tokenek, amiért sok helyen nem is adnak vissza pénzt.
• Körbejártunk, hogyan jutottunk el eddig a helyzetig, és hogy lehetne megoldani a műanyag poharakkal és a tokenekkel járó problémákat. Több jó megoldás is lenne, de ezekért mindenkinek tennie kell valamit.
• Többen úgy vélik, hogy a repohárkoncepciót, a repoharazás rendszerét kellene fenntarthatóbbá tenni.

A repoharak elterjedéséről megkérdeztük Dominus Ákost, aki kezdetben civilként védette le a repohárelnevezést, ma pedig már a Sziget Fesztivál fenntarthatóságáért felel. Dominus szerint a 2008-as válság visszafogta a repoharak terjedését, de a 2010-es évek végére egyre fontosabbá váló környezetvédelem a rendezvényszervezőket és a vendéglátósok nagy részét is rávette a rendszer használatára.

2022-re jutottunk el végül oda, hogy rendezvényről rendezvényre, kocsmáról kocsmára különbözők a poharak, különbözők a rendszerek, sokan pedig hiába hordanak a pénztárcájukban négyféle tokent is, szinte garantált, hogy a következő hely nem fogadja el őket. Na de hol van az észszerű használat, a lehúzás, az átverés határa, és hol várható el a fogyasztótól, hogy maga is tudatos legyen?

A repoharak rendszerének megértéséhez el kell választani azt a háromfajta helyet, ahol használni tudjuk őket. Más a helyzet ugyanis a fesztiválokon, a szórakozóhelyeken (beleértve a sporteseményeket, fürdőket és hasonló helyszíneket), és a kocsmákban.

A repoharakat Magyarországon eredetileg a fesztiválokon használták, ahol a legtöbben több napot töltenek, egyik koncertről járnak a másikra, közben pedig általában szeretik magukkal cipelni az italukat. Itt az üvegpohár soha nem volt alternatíva, a többször használható műanyag poharak pedig környezetkímélőbbek, mint az egyszer használatosak.

A legtöbb fesztivál ma már több száz forintot kér el a repoharakért. Ezeket a vendégek utána vagy napokig magukkal hurcolják, vagy az este végén visszaadják, és kapnak érte egy kupont, amit másnap délután újabb pohárra válthatnak vissza. A különbség ott van, hogy a fesztivál végén adnak-e valamit a kuponért. A telexes kollégákkal végigpróbáltuk a legtöbb magyarországi fesztivált, és tapasztalataink azt mutatták, hogy a rendezvények többsége a végén semmit nem ad vissza a tokenekért. Ellenpélda volt a Fishing on Orfű, ahol készpénzt adtak vissza, és a Művészetek Völgye, ahol visszautalták a betéti díjat. Megkérdeztük Dominus Ákost, a Sziget fenntarthatóságért felelős munkatársát, hogy a Sziget eseményein miért nem adnak vissza pénzt.

Dominus szerint a tokenek használata a legtöbb esetben egyszerű lehúzás, kivételt pedig inkább csak a fesztiválok jelentenek. A fesztiválok szerinte abban különböznek az egész évben egy helyszínen működő vendéglátóhelyektől, hogy itt a résztvevők a repoharakat néhány napon belül sokszor egymás után használják, a legtöbben pedig a végén így is, úgy is, haza akarják vinni azt emlékbe. A pénzvisszaadás ellen ugyanakkor nem ez az érv, hanem a pohárcápázás gyakorlatának létezése.

És itt megérkeztünk ahhoz a problémához, amit a legtöbb beszélgetőpartnerünk a készpénzvisszaadás ellen fel szokott hozni. Ez pedig a pohárgyűjtők jelenléte, akik egy hasonló rendezvényen nagyon gyorsan nagyon sok pénzre szert tehetnek idegenek poharainak összeszedéséből és leadásából. A pénzvisszafizetéses rendszer esetén ugyanis felmerül a probléma, hogy a gyűjtögetők nemcsak a földön elszórt poharakat szedik össze, de a sátrak előterében hagyottakat, sőt egy idő után az asztalokon egy percre szem elől tévesztett félig teli söröspoharakat is. Ez utóbbi gyakorlat a szervezők szerint már a vendégeket is zavarja annyira, hogy muszáj volt valamit kezdeni a helyzettel, a legjobb megoldásnak pedig a tokenhasználat tűnt. A pohárcápázás kivédésére van még egy módszer, amelyet budapesti kocsmák is alkalmaznak. Ez a sör mellékiadott token, amely kényelmetlen és plusz műanyaggyártással jár, de ily módon csak az tudja visszaváltani a poharát, akinél a zseton van. Alternatívaként az is felmerül, hogy a rendezvény kijáratánál a kifelé menő sornál, fejenként csak egy tokent beváltva adnának vissza pénzt, ami valószínűleg elvenné a cápázók kedvét a lopdosástól. Szintén jelentős javítás lenne, ha a fesztiválok egymás tokenjeit is elfogadnák, ez azonban Magyarországon még nem megoldott.

Egy másik, Magyarországon még nem elterjedt módszer a logisztikai nehézségek leküzdésére a repohárautomata. Ezek olyan gépek, amelyekbe a vendég bedobja a használt poharát, cserébe pedig a gép vagy tokent, vagy készpénzt ad ki. Bármelyik formát használják is, az ilyen gépek tehermentesíthetik a pultokat, és megoldhatják azt a problémát, hogy ma még sok helyen lassítja a sorokat a pohárvisszaváltás.

A Cup Revolutionről a cikkben lesz még szó, ezért először a többi gyakorlatot vesszük szemügyre. Beszéltünk a repoharakat gyártó cégek vezetőivel, rendezvények, kocsmák és bárok üzemeltetőivel, a válaszaikból pedig az derül ki, hogy ha egy kocsma se pénzt, se tokent nem ad vissza, abban a legtöbben a lehúzást látják. A becsületesebben eljáró vendéglátóhelyek azt is nehezményezik, hogy ez a gyakorlat mindenkit a repoharak ellen fordít, és a repoharak egész rendszerét lejáratják. A szektorra rálátó egyik beszélgetőpartnerünk szerint a vendéglátósok egy része be is ismeri, hogy ők erre pénzszerzési lehetőségként gondolnak. Maguknak sokszor azzal magyarázzák ezt a módszert, hogy ezzel kell visszahozni a koronavírus-járvány alatt elszenvedett veszteségeket. Azok a helyek, amelyek a pohár árának csak egy részét adják vissza, pénzügyi értelemben logikusan járnak el, de tulajdonképpen átverik az ügyfeleiket. A poharak legyártásának, mosásának, szárításának költsége van, ezt pedig a vendéglátóhelyek vagy az ital, vagy a pohár árában mindenképpen kifizetik. Az újrahasznosítást persze az segíti jobban, ha a pohár teljes árát visszaadják, de egyes helyek azzal próbálják meg olcsóbbnak feltüntetni az italokat, hogy a költségek egy részét a poharakon szedik be.

Bújtatottabb módszer, amikor a poharakért olyan tokent adnak, amelyet csak az adott helyen használhat újra az ember. Ez piaci szempontból még alá is támasztható (egyszer megvesszük a poharat, majd ugyanott akárhányszor használhatjuk), de a valóságban életszerűtlen. Kevesen vannak ugyanis, akik mindig ugyanarra az egy helyre járnak, az pedig teljesen irreális, hogy valaki a 10-15 kedvenc helyének minden tokenjét a zsebében hordja. A turisták, más városból érkezők pedig a hajukra kenhetik a tokenjeiket. Nemcsak az általunk megkeresett szakértők, de a vendéglátósok nagy része is egyetértett abban, hogy ezek a gyakorlatok mindent szolgálnak, csak az eredetileg célként kitűzött környezetvédelmet nem. A legtöbb vendég ugyanis, ha nem kapja vissza a pénzét, reflexből inkább hazaviszi a repoharát, és bár sokan isznak otthon is ilyen poharakból, a tizedik után általában már inkább csak toronyban állnak a szekrényben. Ezzel pedig a repohár a környezetvédelem helyett eljut a felesleges műanyagszemét-létrehozásig, azaz az eredeti célnak pont az ellenkezőjét valósítja meg.

Több budapesti vendéglátóhely vezetője mellett beszéltünk Xu Wang Dániellel, a Fekete Kutya üzemeltetőjével, aki egyetértett azzal, hogy több, fent felsorolt módszer lehúzás. A Fekete Kutya akkor kezdett el repoharakat használni, amikor 2018-ban önkormányzati rendeletben tiltották meg az üvegpoharak kiadását éjfél után. Azóta éjféltől repohárban adják ki az italokat, amiért 300 forintot kérnek el, ezt pedig távozáskor készpénzben vissza is adják. Náluk körülbelül a vendégek háromnegyede váltja vissza azonnal a repoharat, néhányan hazamennek vele, mások pedig elhagyják az utcán. Utóbbival azonban nincsen problémájuk, járókelők néha behozzák őket, és ha nem sérültek, meg is kaphatják érte a pénzt. Azok, akik hazaviszik a poharat, jellemzően turisták, vagy olyanok, akik félig teli korsóval indulnak éjszaka útnak. Az üzletvezető szerint az sem ritka, hogy korábbi vendégek hónapokkal később viszik vissza a poharukat, természetesen ilyenkor is visszakapják a pénzüket.

Mindezek alapján úgy tűnik, mintha a repoharak problémája a róka fogta csuka esetét mutatná be. Vendégként azt látjuk, hogy a poharunkért sok esetben nem kapjuk vissza a pénzt, ezért hazavisszük, vagy esetleg ha félig tele van, elsétálunk inkább a villamosmegállóba és a kukában hagyjuk, hiszen úgyis kifizettük. A vendéglátósok egy része szerint ugyanakkor pont azért nem tudják ingyen adni a poharakat, mert a vendégek egyébként is haza szeretnék vinni őket, ha pedig a helyen hagyják is, belehamuznak, rálépnek, véletlenül kidobják. Egyes vendéglátósok szerint a készpénzvisszaadás is nehézkes, mivel ma már mindenki kártyával fizet, a betétdíjak kifizetése készpénzben lassítja a sorokat és plusz személyzetet igényel. Utóbbi érvet sokan hangoztatják, mások szerint ez csak kifogás. Az új, online pénztárgépek nagy része ugyanis 2021 júniusa óta göngyölegképes, azaz le tud húzni negatív értéket is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy visszautalja a pénzt a kártyára.

Hogy utánamenjünk a vendéglátósok érveinek, megkerestük a két legnagyobb magyarországi repohárgyártót. Az Eventcup márkanév mögött álló GreenCup Kft. egy magyar tulajdonban lévő osztrák cég hazai leányvállalata, amely többek között a Sziget Fesztivált és a nagyobb rendezvények többségét ellátja. A cég fő üzleti területe a gyártás, de bérbeadással és a poharak ipari mosásával is foglalkoznak, ma pedig már tíz körüli olyan ügyfelük van, aki hetente legalább tízezer poharat mosat el náluk. Beszéltünk Hartwig Katjával, a cég ügyvezetőjével arról, hogy mi az üzleti modelljük, és milyen változásokat látnak a piacon. Elmondta, hogy a cég 2019-es piacra lépése után az ügyfelek elsősorban vásárolni szerettek volna tőlük, a vendéglátósok pedig épp úgy szerették a kreatív, színes repoharakat, mint a vendégeik. Szerinte a repoharak eladása sok kisebb helynek plusz bevételi forrás, nagy részük pedig ezt a lehetőséget becsületesen, a minél szebb poharak gyártatásával igyekszik ki is használni. És bár azt ajánlják az ügyfeleiknek, hogy ne használjanak tokenrendszert, ez végső soron rájuk van bízva. A cég a nagyobb rendezvényeknek vegyesen adja bérbe és adja el a poharait. A bérbeadás ugyanúgy működik, mint bármely más termék vagy eszköz, amit bérelni lehet egy rendezvényre. A poharakért bérleti díjat és mosási díjat kell fizetni, de csak azon poharak után, amelyeket valóban használtak, illetve van egy hiánydíj, amit az elveszett poharak után számolnak fel. A poharak bérlése lehetővé teszi, hogy ugyanazok a poharak forogjanak újra és újra különböző rendezvényeken, és nem kell minden alkalommal új repoharakat gyártani.

Sziget Fesztiválon részt vevő külföldiek szeretik minden évben hazavinni a friss poharakat. Ezt az igényt kiszolgálva a Szigeten például egyszerre használnak arra az évre legyártott repoharakat, korábbi évekből megmaradt szigetes repoharakat és semleges grafikájú vagy színtelen poharakat. Utóbbiak rendezvényről rendezvényre járnak, mosás után mennek is a következő fesztiválra. Hartwig Katja arról beszélt, ha az egy eseményre legyártott poharakat nem viszik haza, tűnhetnek ugyan hulladéknak, de a legtöbb rendezvény a következő évben is kikéri ugyanazokat a poharakat. Összességében tehát szerinte a friss poharak legyártásával és a semleges mintás poharak arányának növelésével ki tudják szolgálni azokat, akik hazavinnék a repoharukat, és közben megelőzhetik a nagy feleslegek gyártását is.

A magyar piac másik nagyobb szereplője a Cup Revolution, amely nemcsak gyártja és mossa a repoharakat, de saját tokenrendszert is fenntart. Ennek a lényege, hogy ugyanaz a token nemcsak egy helyen érvényes, hanem több mint 50 kocsmában, szórakozóhelyen és sportlétesítményben elfogadják (a lista itt olvasható). Az egyik helyről elhozott pohár bármelyik partnernél visszacserélhető vagy tokenre, vagy egy másik, új pohárra. A Cup Revolution honlapja szerint három oka van annak, hogy nem adják vissza pénzt. Az első, hogy a pénzes visszaváltás időigényes, és hosszabb lesz tőle a sor. A második, hogy egyre több helyen nincsen a pultban készpénz, így nem tudnak abban visszaadni. A harmadik pedig, hogy mivel a tokenrendszer átjárható, egyik hely sem akarja visszaadni annak a pohárnak az árát, amit valahol máshol fizetünk ki. Bár első két indok a beszélgetőpartnereink többsége szerint inkább csak a vendéglátósok kényelmi szempontjait szolgálja, semmint valódi kizáró ok, a harmadik valóban bemutatja, hogy egy átjárható rendszerben tényleg nagyon bonyolult vagy igazságtalan lehet a pénzvisszaváltás megszervezése.

Néhány hete a G7 arról írt, hogy a Cup Revolution a poharak eladásából szedi meg magát, ezért megkerestük Maros Róbertet, a cég ügyvezetőjét és résztulajdonosát, hogy magyarázza el nekünk a koncepciójukat. Maros szerint ők a poharak gyártásán alig vagy egyáltalán nem keresnek, a fő bevételi forrásuk a poharak mosása, ami darabonként és alkalmanként 20 forintba kerül. Maros azt az előbbiekben leírt indokot is felhozta a tokenrendszerük mellett, hogy a partnereik jelentős része korábban visszaadta a pénzt a poharakért, ami azonnal a gyűjtögetők megjelenéséhez vezetett. És hiába szabták meg, hogy egy személy csak négy poharat válthat vissza, néhányan ötvenszer is sorba álltak, miután koncert vagy focimeccs közben cápáztak. Maros azt mondta, hogy a poharaik több mint 90 százaléka nem egy eseményre készül, hanem folyamatosan használják ugyanazon a helyen.

A zsetonrendszerrel kapcsolatban felmerül a kérdés, kinek mennyire kényelmetlen, a felhasználók hány százaléka hagyja otthon, veszíti el, vagy dobja ki kényelmetlenség miatt a tokenjeit. Értelemszerűen minél több helyen használnak ugyanolyan rendszert, annál egyszerűbb megjegyezni, és annál elvárhatóbb, hogy a felhasználók tényleg mindig hordjanak a pénztárcájukban egy tokent. A Cup Revolutionnek jelenleg valamivel több mint ötven partnere van, jelentős részben Budapesten és a Balatonnál. Az, hogy ez mikor jelenti a kényelmességgel egyenértékű „piaci áttörést”, egyéni megítélés kérdése. Maros szerint a mostani kényelmetlenségeket igyekeznek orvosolni, így nemsokára elindul az applikációjuk, amelyben fizikai zseton helyett digitálisan is lehet már majd a tokeneket hordozni. Ezen felül szintén a közeljövőben átjárható lesz a Cup Revolution és a hasonló koncepció szerint működő, eddig többször használatos kávésbögréket szolgáltató Cupler tokenrendszere, amivel több mint 150 új elfogadóhellyel bővül a hálózat. Ennek ellenére a Cup Revolution rendszerével több említett probléma továbbra is létezik, így például a külföldi turisták és ritkán szórakozni vágyók szemében a tokenrendszer a jövőben is lehúzás maradhat. Az is kérdéses, mi lesz, ha kialakul több, párhuzamosan működő tokenrendszer. Ha ez így történik, akkor ezután is kényelmetlen lesz, mondjuk, 4-5-fajta tokent számontartani. Az ezzel ellentétes esetben, ha a Cup Revolutionnek sikerül a piaci áttörés, és a legtöbb szórakozóhely velük szerződik, akkor monopolhelyzetbe kerülhetnek.

A repoharak lehetséges jövőjéről kérdeztük Hartwig Katját, a GreenCup ügyvezetőjét is, aki megerősítette, hogy a sima, semleges mintás poharak ingyenessé tétele az egyik megoldás lehet a problémára. A legtöbb nagy szórakozóhely kijáratánál így is, úgy is állnak biztonsági őrök, akik végső esetben a repoharat elvehetik a távozó vendégektől, ahogy tették régen az üvegpoharakkal. A másik út szerinte az lenne, hogy a repoharak gyártását a jövőben a sörgyártók veszik át úgy, ahogy az régen az üvegpoharakkal volt. A legtöbb vendéglátóhelyet az üvegpoharak elvitele és összetörése régen azért nem zavarta, mert azokat egyfajta marketingtermékként ingyen kapták a sörgyáraktól. Több nagy sörgyártó céget is kerestünk, mit gondolnak erről. Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolati vezetője azt válaszolta, házon belül vannak beszélgetések arról, hogy mivel járna, ha a Dreher is elkezdene saját repoharakat gyártani. Majd azt is hozzátette, hogy a repohárgyártás nagyon komplex, logisztikai művelet, számos olyan kérdéssel, amiket csak alapos körbejárás után lehet értékelni és megválaszolni. A Borsodi Sörgyár marketingigazgatóját, Spiegel Györgyöt is megkérdeztük, a cég tervez-e saját repohárgyártásba és -forgalmazásba kezdeni. Azt válaszolta, hogy bár jelenleg nincsenek ilyen terveik, de ők maguk is támogatói a repoharak használatának, illetve a cég maga is igyekszik minél több lépést és gyártási folyamatot fenntarthatóbbá tenni.

Ha a sörgyártók a jövőben ellátnák saját feliratos repoharaikkal a kocsmákat és szórakozóhelyeket, akkor lehet, hogy azoknak nem kellene többet attól tartaniuk, hogy a vendégek hazaviszik a poharakat. Így a régi üvegpoharakhoz hasonlóan nem kellene értük pénzt kérni. Ennek a megoldásnak előnye lehetne, hogy hasonló poharakat a vendégek valószínűleg nem szeretnék hazavinni. Hasonló rendszereket támogat Dominus Ákos, az újrahasznosítható, mosható műanyag poharak egyik magyarországi bevezetője. Szerinte a jövő az lehet, hogy az emberek egyszerűen megtanulják: a többször használható poharakat nem kell hazavinni, azokat pont úgy a vendéglátóhelyen lehet hagyni, ahogy régen az üvegpoharakat.

Dominus azt is nehezményezi, hogy a repoharakról szóló magyarországi közbeszéd teljesen félrecsúszott. Miközben szerinte ennek a témának a lényege a környezetvédelem, már régóta mindenki a lehúzásokról beszél, a vendéglátósok egy része pedig kapva kap az alkalmon, hogy a környezetvédelmi szempontokkal szembemenve a poharak eladásából csináljon nyereséget.

A magyarországi repohárhasználat előtt tehát sok lehetséges út áll. Kialakulhat még nagyobb tokenkáosz, uralhatja a piacot egy cég, vagy elerjedhetnek a sörgyárak poharai, esetleg az egyenmintás ingyenpoharak.

A Zöldövezet Társulásnak is fontos szerepe volt abban, hogy a repoharak használata hazánkban is elterjedjen a kétezres évek közepén. A nonprofit szervezet 2009 óta foglalkozik rendezvények zöldítésével, hulladékmenedzsementtel. Sidóné Koller Andrea, a szervezet társelnöke azt mesélte, hogy az egyesületük a strapabíróbb, repoharak ötletével francia és német fesztiválokon találkozott először, és úgy gondolták, ez itthon is egy jól működő, alternatív megoldás lehet. Először a Sziget Fesztiválokon kezdték el bevezetni a saját maguk által legyártatott, újratölthető poharakat, az egyesület pedig ugyanitt visszaváltó pontot üzemeltetett. Ez még a régi rendszerhez hasonlóan működött, a fesztiválozók az egyesület standjánál egy bizonyos összegért kiválthatták a poharakat, majd a buli végén visszavihették őket, és visszakapták az árát. A repoharazás rendszere azóta sokat változott, és nem feltétlenül egy zöldebb és jobb irányba:

„Az újrapohár, ahogy mi hívjuk, akkor tud környezetbarát megoldás lenni, ha a betétdíjas rendszer valóban működne, és az emberek vissza tudnák váltani a poharaikat. Ezeket a poharakat rengetegszer, akár száz alkalommal is újra lehet mosni és használni. Ha ez így működne, akkor valóban jelentősen lehetne csökkenteni a keletkezett hulladékmennyiséget”

– fogalmazta meg a szervezet társelnöke, aki arról is beszélt, hogy ez a fajta betétdíjas rendszer csupán néhány helyen valósul meg ma Magyarországon. Példaként említette a Gyüttment Fesztivált, az EcoPunk Találkozót, illetve a Paloznaki Jazzpiknik rendezvényét is. Amellett, hogy kevesebb szemetet állítunk elő, a repoharak alapanyaga, a polipropilén (PP) jól újrahasznosítható. Így ha sérülnek is a poharak, akkor is felhasználhatók ezek akár a gyártási folyamat során, vagy eladhatók másodlagos nyersanyagként. A Hanaplast a leselejtezett poharak bizonyos százalékát felhasználja az új repoharak előállításához, legújabb projektjük pedig, hogy magnókazettatokokat gyártanak, de sok alapanyagot adnak át az építőiparnak is.

Ebbe a papíron jól működtethető és zöldbetétdíjas rendszerbe zavarnak be a különböző tokenek, amelyek ráadásul műanyagból készülnek. Ha valóban lenne lehetőségünk visszaváltani a megvásárolt repoharakat, amiknek az elmosását és a megfelelő tisztítását elvégzik a megbízott cégek, akkor ugyanaz az x darab pohár forogna egyik rendezvényről a másikra, fesztiválról fesztiválra. A Zöldövezet Társulat sem ért egyet a tokenhasználattal itthon. Egyrészt úgy gondolják, hogy lehúzás, másrészt a tokenek, hasonlóan a komposztálható, kukoricaalapú bioműanyagból (PLA-ból, azaz Polylactic acidból, politejsavból) készült poharakhoz, csak a greenwashing egy fajtája a nagy fesztiválok esetében.

„Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy beteszem a poharamat vagy az evőeszközömet a komposztálóba és akkor komposztálódik. A PLA-típusú anyagok komposztálásához nagyon speciális ipari körülmények kellenek, és nem minden típusú bioműanyag bomlik le ugyanazon a hőfokon vagy nedvességtartalmon mellett, ez például gyártótól függ, hogy milyen segédanyagokat használt a gyártás során”

– magyarázta Sidóné Koller Andrea, aki szerint az egyszer használatos, biológiai úton lebomló eszközökkel a legnagyobb probléma mégis az, hogy azt a hiedelmet élteti tovább az emberek fejében, hogy eldobhatók, mert bioműanyagból vannak, és később úgyis újrahasznosulnak.

Annak kapcsán, hogy valóban környezetbarát lehet-e a repohár, jogosan vetődhetnek fel azok a szempontok, hogy a repohár is műanyag pohár, a gyártásához és tisztításához vizet és energiát használnak fel, a poharak szállítása üzemanyag-felhasználással, vagyis károsanyag-kibocsátással jár, ami szintén árt a környezetnek. „A gyártási folyamat majdnem ugyanaz egy egyszer használatos műanyag pohár és egy repohár esetében is. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a repoharakhoz ötször-hatszor annyi anyagot, polipropilént kell felhasználni, hiszen ezek vastagabb falúak, strapabíróbbak. Így a gyártási folyamat során felhasznált energia is több, megközelítőleg hatvan százalékkal. Viszont ha a repoharakat újra és újra használni tudjuk, akár már tízszer, akkor már biztosan boldogabb mindenki, főleg a környezet” – magyarázta Hanisch András. Hasonló következtetéseket vont le egy 2020-ban megjelent holland kutatás. A tanulmány a szintén holland Plastic Promise nevű kezdeményezés és az LCA Center közös munkája, azt hasonlították össze, hogy a PLA-, PP-, és újrahasznosított PET-poharak közül környezetvédelmi szempontból melyik típusú poharak használata éri meg leginkább a nagy rendezvényeken. A tanulmány szerint az újratölthető, vastagabb falú repoharak károsítják legkevésbé a környezetet, ha azokat legalább öt alkalommal újrahasználják (nem feltétlenül ugyanazon a rendezvényen), megfelelően elmossák, és a leselejtezett repoharak aránya 25 százalék alatt marad. A holland kutatás tapasztalatait egy évvel később a brit Manchester városvezetése is felhasználta az újratölthető repoharakról szóló útmutatójában.

Fesztiválokon és más eseményeken a repoharak mellett alternatív megoldásként felmerülhetnek a kizárólag szerves anyagokból készült poharak, például a papírpoharak. De itt is meg kell oldani a hulladék helyszínen történő szelektálását, elszállítását és megfelelő kezelését. Hanisch András erről azonban azt mondta, hogy a korábban széles körben elterjedt papírpoharakhoz műanyag összetevőket is adnak, hogy strapabíró poharakat kapjanak, amik nem áznak át. Ez azonban bonyolultabbá teszi az eldobott papírpohár kezelését. Szerinte kisebb rendezvényeken az üvegpohár lehet a legzöldebb megoldás, de ott is figyelni kell, hogy szelektíven gyűjtsék az üveghulladékot. Hanisch úgy véli, a repoharak használata lehet környezetkímélő megoldás, ellentétben az egyszer használatos műanyag poharakkal, de ehhez fontos hozzátenni, hogy ez esetben az egész repohárkoncepciónak kell fenntarthatónak lennie. Idetartozik a poharak mosása, a szállítás, a gyártás, a selejt- és a hulladékkezelés is, de ugyanúgy fontos a fogyasztók hozzáállása is, hogy eldobják vagy inkább megtartják és újra használják a megvásárolt repoharakat. Szerinte a fenntarthatóság kulcsa az ismételt használatban rejlik. Sidóné Koller Andrea szerint az igazán környezetkímélő megoldás az lenne, ha mindenki a saját kulacsát, poharát vagy bögréjét vinné például fesztiválokra, ez azonban még igen kevés helyen valósul meg. Ahhoz, hogy ennyire felkészülten induljon valaki, tudatos szemléletváltásra van szükség mind a rendezvényszervezők, mind a résztvevők fejében.