Az egyik legrégebbi magyar fesztivál a modernizáció útjára lépett, de ez nem mindenkinek tetszik

Kapolcs az a hely, ahol ha átléptem a fesztivál határát jelképező molinót, elkezdtünk üvölteni a két gyerekkel fülsértően, artikulálatlanul, mert ez egy különleges élmény volt mindannyiunknak

– mesélte nekünk Dávid Gábor, aki 1999 óta jár el minden évben a Művészetek Völgyébe.

Valószínűleg egy visszajáró kapolcsozónak nem is kell elmagyarázni, hogy mi az a „Völgy-feeling”, de annak aki tapasztalatlanabb, elmesélnék két személyes történetet a fogalom megértéséhez.

Mikor ott voltunk a fesztiválon, egy ismerősöm másfél órára egyedül maradt, és szeretett volna ez idő alatt is valakihez társulni, közösen elmenni programokra. Végül három különböző társasághoz is becsatlakozott, akik nem megtűrték, hanem szívesen fogadták, még a kikért ételüket is megosztották vele, és ez az egész olyan természetes volt.

Én később egy asztalon hagyott füzetet nyitottam ki kíváncsiságból, mert azt hittem hátrahagyta valaki. Amikor a tulajdonosa visszajött az asztalhoz, ahelyett, hogy számonkért volna, megmutatta a füzetben lévő rajzait és szívesen maradt a társaságunkban.

Valószínűleg a Művészetek Völgyét az teszi ennyire otthonossá, hogy ide mindenki hazajár kicsit.

Ez köszönhető a helyiek vendégszeretetének, az azonos érdeklődésnek a kultúra iránt, és egy olyan elfogadó közegnek, ahol egyedül sem érzed magadat magányosan.

A Művészetek Völgye az egyik legrégebbi, máig aktív kulturális fesztivál Magyarországon. Az 1989-es indulás óta számos dolog történt a fesztivál életében, hagyományőrző, falusi hangulatú, népművészeti rendezvényből mára a magyar fesztiválszezon egyik fontos eseményévé nőtte ki magát. Azóta megjelent Kapolcson az elektronikus zene, nagynevű könnyűzenei előadók és láthatóan profibbá vált a szervezés, ami Oszkó Péter volt pénzügyminiszter felbukkanásához köthető.

Közben viszont a fesztivál hét falujából már csak három maradt meg, vagyis mára tényleg komoly változások történtek a korábbi időszakokhoz képest. Cikkünkben a fesztivál történetét, múltját és jelenét igyekszünk feldolgozni, és arra keressük a választ, hogy mit jelent ma Kapolcs, milyen értékeket képvisel, és hogyan látják azok, akik már a korai évektől ott vannak.

Egy bulival kezdődött minden

Ahhoz, hogy megértsük, mennyit is változott Kapolcs, és hogyan vált jelentős kultúrtörténeti helyszínné, repüljünk vissza az időben a kezdetekhez, 1989-ig. Ebben az évben Kapolcs lakosai Márta István zeneszerzőnek, a Művészetek Völgye alapítójának vezetésével létrehozták a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet. Erre azért volt szükség, mert kiszáradt az Eger patak, és ennek megmentéséért fogtak össze a helyiek. Ez után egy bulit akartak tartani, amit Kapolcsi Művészeti Napoknak neveztek el. Az első év után még az sem volt biztos, hogy lesz folytatás.

Aztán akkora volt az érdeklődés, hogy minden évben megszervezték újra, 1995-től már Művészetek Völgye néven vált ismertté, és az ország egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. A hős időkben hét falu vett részt a szervezésben: Kapolcs, Taliándörögd, Öcs, Pula, Vigántpetend, Monostorapáti és még Nagyvázsony is egy időben.

Márta István azt mesélte nekünk, hogy a fesztivál indulásakor szinte semmilyen infrastruktúra nem volt kiépítve, például egy helyen lehetett csak ételhez jutni, Cili néni kocsmájában, ahol velős pirítóst kínáltak a látogatóknak. Nem volt telefon, szállás, parkoló, néha víz sem. Nem volt elég áram, volt olyan, hogy egy malomszínpadi opera előadást autólámpákkal világították meg.

Márta szerint öt dologra épült a fesztivál: a helyi lakosok támogató hozzáállása, közönség, mint fővédnökök, az első években ingyen fellépő
művészek, emellett a támogatók és a lelkes stáb. Szerinte ez az öt dolog volt a garancia arra, hogy egy nagyon barátságos, szabadon gondolkodó, nem
profitorientált fesztivált sikerült csinálniuk.

A fesztivál különlegessége volt, hogy széles kulturális programkínálattal készültek a szervezők minden évben, a legnagyobb művészekkel lehetett itt találkozni. Emellett lényegében a helyiek alkották meg a saját fesztiváljukat, ők alakították a programokat, az infrastruktúrát.

A fesztivál korábbi igazgatója azt mondta: természetesen a falu is sok mindent köszönhet a fesztiválnak, mert a Művészetek Völgye „tette fel a térképre” Kapolcsot. De szerinte nem szabad elfelejteni, hogy van ennek egy másik része:

„ha a falu nincs vagy nem akarta volna, akkor nincs Művészetek Völgye sem”.

Nincs pénz? – Jó lesz a zsíroskenyér is!

A történeti áttekintést folytatva elérünk egy következő fordulópontig: 2007-ben több mint 250 ezer látogató volt a Művészetek Völgyében, ami rekordnak számított.

A cikk elején említett Dávid Gábor így jellemezte a fesztivál hőskorának számító időszakot: régebben ha valakinek azt mondták, hogy fesztivál, akkor azonnal Márta István és a Művészetek Völgye jutott az eszébe.

Aztán 2008-ban már látszódott, hogy probléma lesz, mert a vezetés nem tudott annyi pénzt összeszedni, mint korábban. Ekkor Kapolcsi Bűvészeti Napok néven szervezték meg a fesztivált, és csak Kapolcson voltak programok. Márta István azt mondta: ebben az évben a fizetést zsíroskenyérben adták a művészeknek.

„A Hobo szerződésében száz zsíroskenyér volt a gázsi, amit a művész ki is követelt. Addig nem lépett színpadra, amíg a száz zsíroskenyeret a kapolcsi kocsmában nem kentük meg neki (...). Utána kiosztotta a közönség között a zsíroskenyereket és elkezdte a koncertet”.

2009-ben aztán valódi mélypont következett: ebben az évben elmaradt a fesztivál. Márta azt mondta, hogy egy fillért sem tudott összeszedni, de már a kedve is elment a szervezéstől.

Az meglehetősen szokatlan, ha egy fesztivál egyik évben látogatórekordot ér el, akkor a következő évben hogy hogy nincs pénz rendesen megtartani. A fesztivál sokáig közismert volt arról, hogy annyira mezítlábas esemény, ahol úgyis jól tudja magát érezni az ember, ha egyáltalán nem vásárol belépőt.

A kollégám a 2000-es években kezdett el lejárni Kapolcsra, azt mondta: kamaszként tisztán emlékszik arra, hogy a monostorapáti nagyszínpadhoz a kukoricáson keresztül szöktek be az emberek, mások pedig a völgymunkások (ez gyakorlatilag a staff) pólóit vették meg olcsón, mert azzal simán beengedték őket minden helyszínre. Ő a 2000-es évek közepétől a 2010-es évek közepéig nem is vett soha bérletet, se napijegyet, mert végig lehetett szórakozni a tíz napot nélkülük.

Talán nem véletlen az sem, hogy még a 2000-es évek végén hallott egy mondást kezdő újságíróként egy nyomtatott napilapnál:

Honnan lehet tudni, hogy elindult a nyári szezon? Onnan, hogy Márta István különböző reggeli műsorokban beszél arról, hogy nincs pénz Kapolcsra, állami támogatások híján veszélybe került a fesztivál.

A 2000-es évek végét a gazdasági- és kormányválság határozta meg Magyarországon, valószínűleg ez lehetett az oka annak is, hogy a fesztivál kevés vagy semmi állami támogatást nem kapott. Ettől függetlenül lehetséges, hogy a gazdasági háttérrel sem lehetett minden rendben, ha rekord méretű közönség ellenére nem tudott rentábilis lenni a rendezvény állami segítség nélkül.

2010-ben, a kormányváltás után aztán „megtörtént a csoda”. A falu nagyon akarta, hogy folytatódjon a megszokott rendezvény és Szőcs Géza, akkori kultúráért felelős államtitkár megkérdezte Mártát, hogyan tudná elősegíteni az újrakezdést. Így az ő segítségével ismét meg tudták szervezni a Völgyet, de innentől három falura korlátozták a programokat.

Más szervezeti átalakítás is történt ebben az évben, például ekkor indult el a máig működő udvaros szisztéma. Ez azt jelentette, hogy a művészeknek, művész csoportoknak olyan udvarokat biztosítottak, ahol a programokat ők alakították ki, a szervezők csak a pénzt adták ehhez. Ilyen volt például a Palya Bea udvar és a ma is létező Kaláka Versudvar.

2014-ben aztán jött egy fontos fordulópont: tulajdonosi szerkezeti átalakítás történt. Ekkortól a fesztivált létrehozó Kapolcsi Kulturális Egylet már csak 50 százalékos tulajdonosa volt a fesztiválnak. 2015-től a fesztivál igazgatója a Művészetek Völgye korábbi programigazgatója, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek a felesége lett. Márta István az alapító Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet megbízottjaként van jelen a tulajdonosi közgyűléseken, ahol a szervezetnek még mindig 18 százalékos résztulajdona van. Márta István 2018 óta önkormányzati képviselője is a településnek.

A váltás egészen látványos eredményeket hozott már a korai szakaszában. Az addigi hét faluból három maradt (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, de ez még Márta idején kezdődött el), a fesztivál bekerült a Nagyon Balaton-programkínálatába és még DJ-k is megjelentek a rendezvényen. Ez azért volt váratlan, mert Márta idején lehetett tudni, hogy nagyon nem pártolják az elektronikus zenét a fesztiválon, ahogy a nem élőzenés eseményeket sem látják szívesen.

Hogy milyen látásmódbeli különbségek voltak a Márta- és az Oszkóék-féle vezetés között, azt igazán az Oszkó Péterrel még az előző szerkesztőségünkben készült 2015-ös interjúnk jelzi. Ebben többek között elmondja, hogy

• 2014-ben döntöttek úgy, hogy felhagynak az addigi kommunikációval, ami évek óta abból állt, hogy „nem lesz fesztivál, segítsetek, nincs pénz”,
• a DJ-k és elektronikus zene megjelenését azzal indokolta, hogy a Völgyet alapvetően a pesti értelmiség, egy urbános közeg alapította, csak az idő múlásával már inkább hagyományőrző jelleget vett fel. Ezért szándékosan próbálnak most már fiatalos, urbánus programokat is vinni a Művészetek Völgyébe, ez pedig már 2014-ben látszódott a közönség összetételén és számán.

„Ha a Művészetek Völgye nem lezárni, hanem még egyszer ennyi ideig folytatni akarja a történetét, akkor nyitni kell az új generációk és irányzatok felé”

– mondta akkor Oszkó.

Volt olyan, hogy mínuszba ment a rendezvény

Szóval az új vezetés több dolgot is megváltoztatott, vagy legalábbis megújított a korábbi évekhez képest. Ezt voltak, akik pozitívan, mások negatívan fogadták a fesztiválon belül és kívül is.

Az első probléma, amit Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál mostani igazgatója felvetett nekünk, az az instabil pénzügyi háttér volt. 2013-ban, mikor ő programigazgatója lett a fesztiválnak, kiderült, hogy mínuszba ment a rendezvény. Azt mondta, első körben azon kellett változtatni, hogy pénzügyileg rendbe hozzák a Művészetek Völgyét. Szerinte jobb, ha tiszta helyzetet teremtenek, és az elején megbeszélik, hogy valaki vagy önkéntesen dolgozik, vagy előre tudja, mennyi fizetést fog kapni a munkájáért.

Most már ott tartanak, hogy májusban, mikor előveszik a kész programfüzetet, mindenkivel megvannak a szerződéseik. Ez abban is segít nekik, hogy könnyebben tudják meghatározni az éves költségvetést, mert így előre látják a bevételeket, kiadásokat.

Szerinte korábban az is probléma volt, hogy nem alakult ki ennyire szoros kapcsolat a gazdasági és a művészeti vezetés között. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy Oszkó-Jakab nem a művészeti világból jött, hanem gazdasági-jogi képzést kapott az egyetemen. Szerinte ő emiatt jobban kontroll alatt tudja tartani a vágyait, ami gazdasági szempontból meghatározó lehet egy vezetőnél.

„Ez egy általános jelenség lehet, hiszen sok helyen művészek a vezetők, és jellemzően az inspirálódás, hév elviszi őket, és nem feltétlenül maradnak a pénzügyi kereteiken belül. Mi is több grandiózus művészeti projektet álmodtunk meg az évek során a cirkusztól a saját színházi darabig, de azt is megtanultuk milyen az, amikor valamit a következő évre kell halasztani”.

Fontosnak tartja azt is, hogy mindenkinek világosak legyenek az együttműködés feltételei és ezekhez tartsa is magát a fesztivál.

Szerinte a másik változás a szervezésben, hogy ők jobban elkezdték ellenőrizni a belépőjegyeket, emiatt is tudta jobb pénzügyi helyzetbe hozni a fesztivált. Szerinte korábban nem mindenhol ellenőrizték a belépőket, ezt alátámasztották a kollégám fentebb említett tapasztalatai is. Oszkó-Jakab azt mondta:

„A 2013-as fesztiválon nagyságrendileg pár ezren voltak a tíz nap alatt, tavaly százezren.”

A mostani igazgató azt is elárulta, hogy amióta ő vezeti a fesztivált, azóta nyereséges a Művészetek Völgye.

Márta István ugyanakkor azt mondta: a 2010 utáni években a lehetőségekhez képest stabil pénzügyi háttere volt a fesztiválnak. Mind a látogatók, mind a fellépők szívesen és nagy számban jöttek a rendezvényre. Szerinte nem igaz az a „mendemonda”, hogy a rendezvény bármilyen anyagi csődbe került volna. Ez köszönhető a bevételek, kormányzati támogatások növekedésének és az innovatív gondolkodásnak.

Azt mondta: őket nem zavarta, hogy volt olyan, aki csak járta az udvarokat, nézelődött, „kapolcsozott”, de nem vett jegyet és így érezte jól magát. A falvak lakóival elbeszélgettek, barátságok szövődtek a helyiekkel, a művészekkel, a kézművesekkel. Azt mondta: nem minden áron a programok és bevételek növelése volt a cél.

„A divatos celebekkel kölcsönösen kerültük egymást, pont ezért is lett a Völgy az, ami”.

Kíváncsiak voltunk, hogy a fesztiválon résztvevők mit gondolnak mindezekről. Dávid Gábor, őskapolcsos szerint pozitív, hogy a jegyeket rendesen ellenőrzik, így tényleg csak az mehet be a programokra, aki belépőt vásárolt. Szerinte ez azért is volt fontos változás, mert korábban túl nagy részét tette ki a költségvetésnek az állami támogatás, és túl kevés volt a jegyekből származó bevétel.

Gryllus Dániel, zeneszerző, a Kaláka együttes alapítója már az elejétől részt vett a fesztivál életében. Márta István kérésére hozta létre a Kaláka Versudvart, amibe becsatlakozott Lackfi János, költő is. Azt mondta, hogy sokkal profibb lett a fesztivál az évek alatt. Korábban a falu közössége adta a bázist, de ezt ilyen látogatói létszámmal már nem lehetne megcsinálni. Szerinte azóta a világ is megváltozott:

„Nem tudom, hogy lehet-e visszacsinálni a világot, az élet változott meg”.

Szerinte az lenne a furcsa, ha minden ugyanolyan maradt volna.

Az is látszik, hogy az elmúlt években a Művészetek Völgye hagyományőrző, népművészeti, családias közege kibővült egy másik nagyobb közönséggel: a Madách téren Tubi-szódát vagy Club Matét szürcsölgető pesti középosztállyal, akiknek körében a Káli-medence egyébként is kifejezetten felkapott régió lett egy jó ideje. Az urbánusabb programok és kurrens külföldi vagy magyar fellépők miatt a klasszikusabb fesztiválos közönség is megjelent a rendezvényen, cserébe viszont láthatóan kereskedelmibbé vált a Művészetek Völgye: egyik évben például energiaitalt osztogatott a főutcában egy Red Bullos autó, ahogy a nagyobb márkák is megjelentek különböző szponzorokként a helyszíneken. Ez még a 2000-es évek végén is elképzelhetetlen volt Kapolcson.

Idén bevezették a festipayt

A gazdasági változásokhoz kapcsolódik a festipay idei bevezetése is, ami azt jelenti, hogy készpénzmentes lett a fesztivál, csak saját bankkártyával vagy festipayel lehet fizetni. A festipay rendszer már a legtöbb fesztiválon működik, lényege, hogy fel lehet tölteni pénzt egy erre kijelölt fesztiválkártyára, amivel utána lehet fizetni a rendezvény helyszínén. A tapasztalataink szerint sokkal kényelmesebb így, hogy nem csak festipayel, de saját bankkártyával is lehet fizetni mindenhol.

Ez az újítás viszont nem tetszett mindenkinek, és jól jelez némi törésvonalat a modernizáció felé haladó fesztivál és a hagyományőrzőbb vonal között. Éppen a fesztivál indulásakor juttatta el szerkesztőségünkhöz sajtóközleményét a Magyar Kézműves Szövetség (MKSZ). Ebben az állt, hogy nem támogatják tovább a Művészetek Völgyét, sőt elhatárolódnak a rendezvényen való részvételtől. Mint írták:

„ily módon tiltakozunk a szervezők által bevezetett és a kézművesekre erőltetett, kizárólagos festipay fizetési rendszer ellen. A festipay kötelező használata, a versenylehetőségeket semmibe vevő bankkártyás rendszert kényszerít a kézművesekre, nem engedélyezi a saját fizetési terminál használatát, ezzel is tovább növelve a költségeket”.

A kézműves szövetség tagjai a Művészetek Völgye megalakulásától részt vettek a rendezvényen, szorosan hozzátartoztak a már taglalt „Völgy-feelinghez”. Idén több mint 60 kézműves döntött úgy, hogy aláírja ezt a nyilatkozatot.

A fesztiválon több embert is megkérdeztünk, hogy mit gondolnak a festipay bevezetéséről. A megkérdezettek megosztottak voltak: többek szerint túl hirtelen vezették be a változtatásokat és több kivételt tehettek volna, de mások szerint ez pozitív velejárója a fesztivál modernizálódásának.

Na jó, de mi az a tradivatív?

Másik gyakran felmerülő probléma, amit a fesztiválon hallottunk, hogy kevésbé lett szabad Kapolcs az új vezetés óta, és a helyiek nem érzik annyira magukénak a fesztivált.

Márvány Gyuláné, Kapolcs korábbi polgármestere, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet egyik alapítója azt mondta: az elején mindenki segítőkész volt a faluból, részt vett a fesztivál életében, mostanra már elanyagiasodott az egész, és személytelenebbé vált.

„Korábban miénk volt a fesztivál, most már a helyiek nem érzik magukénak”.

Az elmúlt években ő személyesen már a programokon sem vesz részt. Szerinte többet nem lesz olyan Kapolcs, mint amilyen az elején volt, de ennek nem a mostani vezetés az oka, hanem a megváltozott világ: például a más politikai helyzet, a fogyasztói társadalom kialakulása.

Márta is attól fél – és ez szerinte már részben be is következett –, hogy a fesztivál elveszti az eredeti arcát. Mára „brand” lett a Művészetek Völgyéből, de nekik nem ez volt az elsődleges céljuk: „egy más korszak más filozófiája, értékrendje működött”. Ahogy a Mandinernek adott interjújában fogalmazott: „a valahai mesebeli kisgömböc branddéhízott”.

Oszkó-Jakab Natália szerint ők minden értéket megtartottak az előző érából és amellett csinálták az újításokat. 2014-ben behoztak egy új fogalmat, ami leírja, hogy milyen fesztivált álmodtak meg:

ez volt a tradivatív, vagyis a tradíció és az innováció szavak összeolvadás.

Szerinte ez azt jelenti, hogy megtartották az olyan alapértékeket, mint az emberléptékűség, emberarcúság.

„Ez egy olyan fesztivál, ami felmutat nagy nézőszámot, de hogyha ott vagy, sose érzed magadat tömegben”.

Az újítás része volt, hogy mivel 2013-ban nem volt már színház, számottevő komolyzene, kortárstánc sem, ezeket visszahozták, kibővítették.

Szerinte a fesztivál improvizatív stílusára jellemző volt korábban, hogy megérkeztél egy hatra meghirdetett koncertre, de kiderült, hogy már vége is van. A mostani vezetés ezzel szemben a kiszámíthatóságra törekszik. Sokszor kapja meg kritikaként, hogy kevésbé szabad a Völgy, amióta ő vezeti, de szerinte a kiszámíthatóság sokaknak inkább plusz biztonságot jelent, mintsem a szabadságuk elvételét.

Dávid Gábor, őskapolcsos szerint is az új vezetés megőrizte a „Völgy-feelinget”, csak a fesztivál kapott egy modern arculatot. Előbbinek szimbolikus megjelenése, hogy a „csiga csiga maradt”, vagyis a Művészetek Völgye csiga jelképe megmaradt. Ennek jelentőségét szemléltetve említett egy korábbi nyilvános beszélgetést, ahol Márta István azt mondta:

„aki a csigát meg akarja változtatni, és azt mondja, nem jó Kapolcs jelképének, az nem érti Kapolcs lényegét”.

Bús Gabriella a Petendi Plébánia vezetője, ahogy ő fogalmazott „háziasszonya”, már 1993-tól kezdve követi a fesztivál eseményeit. Ottjártunkkor lelkesen mutogatta végig a régóta gyűjtött relikviákat, a fesztivál első plakátjától kezdve Kocsis Zoltán, karmester, zeneszerző vigántpetendi látogatásáról készült fényképig.

Szerinte az első fesztiválok egyik célja az volt, hogy a kultúrát közel hozzák az ott élőkhöz, mert vidéken „kultúraéhség” volt. Persze az is cél, hogy látogatók menjenek oda, és ők megismerhessék a térséget, a helyi értékeket. Azt mondta: az igazgatóváltás után nem érzékeltek változást, mindkét vezető elismerően nyilatkozott a munkájukról.

Dé:Nash, Beton Hofi – azok kik?

Oszkó-Jakab szerint gyakran éri őket az a kritika is, hogy teljesen a könnyűzene felé vitték el a fesztivált. Szerinte ez sem igaz, mert töredéke a könnyűzene a teljes kínálatnak. Az utóbbi időben új műfajokat is behoztak, például több komolyzenét vagy jazzt.

A fesztivál fellépői között valóban sok komolyzenei előadó van, de mellettük már az olyan kereskedelmileg sikeresebb előadók is megjelentek, mint például Dé:Nash vagy Beton Hofi. Kíváncsiak voltunk, hogy a fesztivál korábbi vezetője, Márta István egyáltalán ismeri-e őket. Mikor erről kérdeztük úgy reagált:

„Azok kik? Erre mondom, hogy KapolcsSound az egy más műfaj, az nem az én műfajom”.

Dávid Gábor, őskapolcsos szerint korábban a fesztivál egy magaskultúrát képviselt, de ő tavaly ugyanúgy végig ugrálta 64 évesen a Bohemian Betyars koncertjét, mint a tizenévesek. Neki 2014 óta a sokszínűbb kortárs színházi előadások hiányoznak, másoknak viszont pont a modernebb zene lehet a fontos. Így szerinte ez a változás nem jelenti azt, hogy a fesztivál jobb vagy rosszabb lett. Lehet, hogy valaki nem egy Pintér Béla-darabra, vagy Kollár-Klemencz László dalaira vágyik, hanem arra, hogy Péterfy Bori koncertjén ugrálhasson a nagyszínpad előtt.

Szerinte az is pozitív, hogy az új vezetés nyitott a fiatalok felé:

„ha tetszik, ha nem, a modern zenei koncertek nagyobb tömeget mozgatnak meg, mint a legjobb kortárs színházi előadás. Ma Bodó Viktorra sokkal kevesebben és talán mások kíváncsiak, mint Péterfy Borira”.

Hozzátette:

„Felőlem Oszkó Péter betegre keresheti magát, hogyha jó programok vannak a fesztiválon (...)”.

Gryllus Dániel, a Kaláka Versudvar alapítója is egyetért Márta Istvánnal abban, hogy ez a fesztivál már nem ugyanazt az összművészeti értéket képviseli, mint korábban, de szerinte nem is akarja ezt tenni. Mint ahogy a Kaláka zenekar se ugyanaz, mint korábban, és ez érthető. Szerinte a Művészetek Völgye akkor is megváltozott volna, hogyha Márta István marad a fesztivál igazgatója.

Bús Gabriella szerint az ott élők változatos programokból válogathatnak, a faluvégi templomban korábban és most is megvan a lehetőség a komolyzenére. A programok összetétele szerinte tényleg megváltozott, hiszen a közönség nagy része fiatal, és őket a könnyűzene jobban érdekli. Szerinte szimbolikus, hogy a „völgylakóknak” ezek a programok is ingyenesek maradtak.

Azt gondolja, hogy a falu értékeit fontos bemutatni az utókornak, ennek szemléltetésére Morus Tamás, filozófus szavait idézte fel:

„A hagyományőrzés nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”.

Érezhetően feszült a légkör a régi és az új vezetés között

Az interjúk alatt végig érezhető volt, hogy az eltérő szakmai attitűd mellett személyes konfliktus is lehet a tulajdonosok között, de ennek okairól csak keveset árultak el. Az biztos, hogy volt már olyan alkalom, mikor a nyitás napján Márta a főszervezőktől külön tartott sajtótájékoztatót. Az ilyen apró részletekből már régóta sejteni lehet, hogy az elmúlt évek kapolcsi sikertörténete hátterében valamilyen feszültség is áll.

Oszkó-Jakab abban bízik és arra törekszik, hogy normális szakmai kapcsolat legyen köztük Mártával, de részletesebben nem akart beszélni erről. Általában Márta kritikáit figyelembe veszik, átbeszélik vele a felmerülő kérdéseket. Azt mondta, hogy sokan ottmaradtak a korábbi érából dolgozni, folyamatos a kommunikáció köztük.

Márta István az ügyvezetés és a köztük lévő konfliktusról azt mondta: a mostani vezetés nem kéri ki a tanácsát, sőt kimondottan feszült a légkör a fesztivált érintő művészeti és strukturális kérdésekben. Bárki mást kérdeztünk az érintetteken kívül a személyes konfliktus hátteréről, senki nem akart erről beszélni.

Együtt buliztak a tizenévesek a hatvanévesekkel az Európa Kiadón

Mi idén három estét voltunk lent a fesztiválon, és a saját bőrünkön tapasztaltuk meg az eddig taglalt változásokat.

Ami elsőre feltűnő volt, hogy valóban sokkal több elektronikus zene közül lehetett választani, és a magyar alternatív együttesek színe-java felsorakozott idén. Sokkal több fiatal volt most, mint a korábbi években, ráadásul nem is a huszonévesek, inkább a tizenévesek aránya nőtt meg érezhetően.

Viszont ez a korosztály talán meglepő módon, de nem csak a mai modern együttesekre vagy DJ-kre volt kíváncsi, ugyanúgy tomboltak a Kiscsillagra vagy elmentek Európa Kiadóra a Vad Fruttik helyett. Itt érdekes volt látni, hogy a hatvanévesekkel együtt buliztak a tizenévesek egy olyan zenekarra, ami régebbi, mint mikor ők születtek. Ez mégsem eltávolította a két korosztályt egymástól, hanem összehozta őket.

Ami negatívum volt, hogy az árak minden más fesztiválhoz hasonlóan itt is megemelkedtek, főleg az ételeknél volt ez érezhető. De egy deci bort sem tudsz venni a legtöbb helyen 600 forint alatt. Viszont ami itt pozitív más fesztiválokhoz képest: bevihetsz italt, ételt bárhova, nem ellenőrzik a táskádat. Így azért olcsón meg lehet úszni, mert egy napijegy 7000 forintért sokkal kedvezőbb, mint a legtöbb ilyen kaliberű fesztiválon.

Ami még zavaró volt, hogy ugyan a mobil wc-k ingyen voltak, de ha a kulturáltabb angol wc-t akartad választani, az mindenhol 200 forintba került. Akkor is, ha fogyasztottál az adott udvarban.

Tehát a modernizálódás a zenei kínálatban és a közönség összetételében is érezhető, de ennek ellenére én úgy éreztem megmaradt Kapolcs annak, ami: egy hely, ahol mindenki önmaga lehet pár napra, ahol kedves, laza emberek veszik körül, miközben a legjobb magyar zenekarokra bulizhat a tábortűz mellett a színesre világított falak árnyékában. Az a hely, ahol alkudozni lehet az alkoholmentes koktélért, és ahol olyan feltörekvő színészek előadásaira ülsz be, akiket máshol nem valószínű, hogy megnéznél. Én úgy éreztem, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő programot, még akkor is, ha a korábbi tapasztalatokhoz képest borsosabb árat és kicsit több droppot kell elviselnie cserébe.