2,7 millió forintot gyűjtöttek össze egy alapítványnak Börcsök Enikő emlékére
A Vígszínház előadását jelképes összegért lehetett megnézni a neten.
Negyven év után megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál
Legalábbis az eddigi formájában. A kormány kiszállt a fővárossal eddig közös rendezvénysorozat finanszírozásából.
Hamisítványnak tartja az új József Attila-kéziratot egy kutató
Sárközi Éva hiányolja a disszonancia konszonanciáját. A kéziratot hitelesítő kutató nem érti, miért mondanak úgy véleményt a dokumentumról, hogy azt nem is látták.
Demi Lovato egy róla szóló filmben beszél arról, hogy szívrohama is volt a drogfüggő éveiben
2018-as túladagolása olyan egészségügyi károkat okozott az énekesnőnek, melyekből a mai napig nem sikerült teljesen felépülnie.
Nem igazán tudott érdemben reagálni a kormány a Hétköznapi Csalódások botrányos raktárkoncertjére
Fónagy János szerint a zenekar tudott róla, hogy megvágják a műsort. Csakhogy a zenekar nem állította ennek az ellenkezőjét.
Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács
Egyre nagyobb az esély, hogy a 92,9-es frekvencia visszakerül a Klubrádióhoz.
Komoly vihart kavart az eddig ismeretlen József Attila-kézirat
A költő egyik legjelentősebb kutatója szerint az Edit című szöveg nem is vers, és további kérdések is felmerülnek. A kéziratot hitelesítő irodalomtörténész szerint az életrajzi kronológiába...
Kövess minket Facebookon is!