Rálőttek @itsanthonymichael Tiktok-sztárra és barátnőjére, a 18 éves lány meghalt
A 19 éves tiktokker is életveszélyes állapotban van. Egy moziban lőttek rájuk, csak a vetítés után derült ki az eset.
Meghalt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa
A legendás zenészt 72 korában álmában érte a halál houstoni otthonában.
Leállították egy vajdasági színdarab turnéját, mert a Magyar Nemzeti Tanács szerint közönséges volt
A Tanyaszínház előadásán Hajnal Jenő annyira kiborult, hogy a társulat egész turnéját lefújta. A rendező szerint sikerült semmibe venni 22 fiatal törekvését.
Összeesett a forgatáson, kórházba került a Better Call Saul főszereplője
Nem tudni, hogy Bob Odenkirk mitől lett rosszul. Most forgatják a Breaking Bad előzménysorozatának utolsó évadát.
A Foszfor és verejték című mű nyerte a PesText idei pályázatát
A főzsűri tagja volt a Telextárcák két szerzője, Szabó T. Anna és Mécs Anna is.
Dragomán György: Pohár-pohár-pohár
Hallottam, hogy Anya tisztán belemondja a telefonba, hogy tudják, mit, megcsókolhatják a seggét, ha már úgyse szégyellik magukat, aztán letette a kagylót. Telextárca.
Annyi minden voltatok nekünk, de leginkább az, amik nem merünk lenni: bátorság
Egy év telt el azóta, hogy Dull Szabolcs akkori indexes főszerkesztő kirúgása után szinte az összes indexes dolgozó felmondott, beleértve az újságírókat, videósokat, fotósokat, recepciósokat,...
Trokán Péter: Nem szabad, hogy a művészt behúzza a politika az ő futballpályájára
Vidnyánszky Attila óriási hibájáról, politikus és politizáló színház különbségéről is beszél a színész Veiszer Alinda legújabb műsorában.
Kövess minket Facebookon is!