„Rengeteg mocskos dolog történt itt”, mondja a tyukodi anyakönyvvezető, akit a polgármester molesztált

• A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod községben anyakönyvvezetőként dolgozó Németh-Kiss Pálma 2017 júliusában jelentette fel Czibere József polgármestert, miután a hivatalban tartott Pálma-napi ünnepség után szeméremsértő módon fogdosta őt, és megszorította a karját, véraláfutást okozva.
• 2018 februárjában bizonyítékok hiányában lezárták a nyomozást, Németh-Kiss Pálma fellebbezésére azonban újraindították, és a második nyomozás során már több nő is vallott arról, hogy Czibere József korábban hasonló módon inzultálta őket a hivatalban. A megyei főügyészség ezután már vádemelést javasolt.
• A Mátészalkai Járási Bíróság 2021 novemberében hozta meg az elsőfokú ítéletet, amelyben megállapította Czibere József bűnösségét a szeméremsértés és testi sértés vádjában. Az ítélet az idén áprilisban lett jogerős, a másodfokú bíróság a korábban fideszes, majd a párttagsága felfüggesztése óta független polgármestert 300 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, hivatalától nem tiltotta el.
• Németh-Kiss Pálma azóta is Czibere József mellett dolgozik a tyukodi hivatalban. Az anyakönyvvezető most polgári perben szeretné sérelmi díj megfizetésére kötelezni Cziberét.

Az interjút szervezve a vártnál könnyebben elértem telefonon, felhívtam a tyukodi polgármesteri hivatalt, és egyből kapcsolták önt. Nem áll megkülönböztetett figyelem alatt?

Sokszor volt olyan is, hogy nem kapcsoltak, vagy azt mondták, hogy nem vagyok bent. És nem csak a sajtónak, az ügyfeleknek is. Sokan ezért direkt a mobilomon keresnek.

Ma találkozott már a polgármesterrel?

Nem, hál’ istennek.

Mégis, azt hogyan képzeljük el, ha alá kell íratnia vele valamit? Vagy ha csak összetalálkoznak a hivatalban?

Nem köszönünk egymásnak. Amit alá kell írnia, azt mással küldöm be neki. Próbálom nagyon kerülni őt, de sokszor mintha radar lenne rajta, érzi, melyik szobában vagyok, és odajön. A bizottsági üléseken is mindig úgy ül le, hogy pont szemben legyen velem, mert tudja, hogy ezzel bosszant a legjobban. Eddig is mindennap gyomorgörccsel mentem be dolgozni, és azt hittem, a másodfok után jobb lesz, de attól még, hogy kimondták, hogy bűnös, ugyanúgy szorul a gyomrom, mert látnom kell őt, ha akarom, ha nem.

Bocsánatot sem kért öntől Czibere József?

Dehogy kért. Azóta is úgy csinál, mintha semmi nem történt volna, vagy mintha ő nyerte volna meg a pert. Semmi szégyenérzet nincs benne. A polgári perben fogjuk nyilvános bocsánatkérésre kérni. Bár én most már nem bocsátok meg neki. Esetleg ha rögtön utána bocsánatot kér, lehet, hogy megtettem volna. Ehelyett ő rápakolt még tíz lapáttal.

Szinte napra pontosan öt éve, 2017. május 10-én történt az eset, jogerős ítélet pedig csak nemrég született. Összességében hogyan gondol vissza erre az időszakra?

Egy pokol volt, szó szerint. És ha nincs a jóisten, a családom meg a barátaim, szerintem nem is bírtam volna ki. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, mert széllel szemben pisilünk, de erre senki nem számított.

Nemhogy Magyarországon, Amerikában sem volt még sehol a MeToo mozgalom, amikor ön az ügyével kiállt a nyilvánosság elé. Látott vagy hallott olyat, hogy valaki hasonló sérelem miatt feljelentést tett?

Nem, semmit. De valami megoldás kellett, mert így nem hagyhattam. Tudtam, hogy itt nemcsak rólam van szó, hanem a többi lányról is, akik nem mertek feljelentést tenni. Mert olyan is volt korábban, hogy egy kolléganőmet előttem kezdte el fogdosni.

Az ön esete májusban történt, a feljelentést júliusban tették meg. Az eltelt időben mi történt?

Próbáltam a feletteseinél elintézni az ügyet. Azzal kezdtem, hogy elmentem a csengeri önkormányzat fideszes képviselőjéhez, mondtam neki, ti raktátok ide, csináljatok valamit. Azt válaszolta, ő is tud az ügyről, de tovább küldött a helyi országgyűlési képviselőhöz, Kovács Sanyihoz, akit a férjem is, míg élt, jól ismert. De ő meg szó szerint azt mondta, hogy ha megölt volna, ebből az ügyből akkor se lesz semmi, de még akkor se, ha felakasztom magam. Ezután, megmondom őszintén, mivel a férjem néhány pesti fideszes fejessel is jóban volt régebben, nekik is írtam levelet, de abszolút nem érdekelte őket sem. Ezután már más lehetőség nem volt, Helmeczy ügyvéd úrral elmentünk a rendőrségre feljelentést tenni.

A rendőrségi vizsgálatok hogyan zajlottak?

Csengerben úgy bántak velem, mint egy utolsó bűnözővel. Gúnyosak voltak, minden szavamba belekötöttek, és százszor megkérdezték, biztos vagyok-e abban, hogy így történt. Aztán a tanúk beszámolóit átfogalmazták vagy kihagyták a jegyzőkönyvből. Az egész csengeri rendőrség úgy táncolt, ahogy a polgármester fütyült. Ezután a fehérgyarmati kapitányságra kerültem, ott először egy nagyon emberi nyomozót kaptam – tőle aztán hamar el is vették az ügyet. A gyarmati kapitányságon is folyamatosan mellékvágányra akarták terelni a beszámolómat, és olyanokat kérdeztek, amiknek köze nem volt az ügyhöz: hány óra, hány perckor kivel beszéltem aznap meg ilyenek. Mondtam nekik, hogy olyan idegállapotban pont nem írtam róla jegyzeteket.

Mindenki szó szerint úgy kezelt, mintha én lettem volna a bűnös.

Közben vártam a poligráfos vizsgálatra, mert tudtam, hogy az végleg alátámasztja majd az igazamat, és így is lett. Oda is két idegen nyomozó vitt be rendőrautóval, és amikor kiszálltam, úgy kísértek, mint egy bűnözőt, nagyon megalázó volt. Ezután kerültünk Nyíregyházára. Három rendőrséget jártam meg, de érdekes módon, az ügyészség mindig maradt Mátészalkán. A polgármester sógora ugyanis Mátészalkán volt ügyész korábban, és érezhető volt, hogy a keze még mindig visszaér.

Czibere még korábban, a szembesítés során, az önök között lévő bizalmi viszonnyal védekezett: azt mondta, mindig is Pálmuskának szólította önt, és sokszor előfordult, hogy a vállára tette a kezét, „úgy beszélték meg a dolgokat”. Pontosan milyen viszonyban voltak?

Annyira jó viszonyban sosem voltunk, mint ahogy ő állította. Gyerekkorom óta ismertem, mert anyukám a téeszirodában dolgozott, Czibere volt ott a vezető, és sokszor bejártam hozzájuk.

A névnapi esetnek volt egy tanúja is: az egyik munkatársnője önökre nyitott a szobában, amikor a polgármester inzultálta önt, ő azonban a bíróságnak azt vallotta, annyit látott, hogy a polgármester keze az ön vállán volt.

Mert megijedt, pedig előtte a jegyzőnek még elmondott mindent, amit látott. A bíró egyébként azt mondta, már az is elég lett volna, ha csak a vállamra teszi a kezét, mert ha a vezető bemegy a beosztotthoz, akkor egy: viszi az ügyiratot, amiről beszélni akar; kettő: leül az asztal másik végén, és nem vállakat fogdos. De itt tényleg rengeteg mocskos dolog történt. A lányomnak közben lejárt a szerződése az óvodában, és úgy volt, hogy meghosszabbítják neki, de nem tették, hanem még azt is lefocizták, hogy ne vegyék fel a környék egy iskolájába se, pedig volt, hogy csak ő adott be pályázatot. A barátnőm is azért állt fel az óvodai állásából, mert támogatott engem és emiatt teljesen kikészítették.

A munkatársaimat, akik tanúk lehettek volna, mind megfenyegette az állásukkal, és két jegyzőt is azért távolított el, mert nem voltak hajlandók kirúgni engem

– aztán mindketten megnyerték a munkaügyi pert. Az egyik jegyző azt javasolta, inkább menjek el innen én is, de mondtam neki, hogy ha valakinek innen mennie kell, az nem én vagyok. Ha meg megpróbálnak kirúgni, akkor elmegyek a munkaügyi bíróságra – ezek után nincs az a bíró a világon, aki nem nekem ad igazat.

Felmondani tehát semmiképp nem szeretne?

Mivel a férjem halála után egyedül maradtam, annyi pénzem nincsen, hogy máshol vegyek lakást. Mi itt élünk, ez az otthonunk. Pedig gyakorlatilag az életünket veszélyeztették. Még a feljelentés sem volt meg, amikor a lányommal és az óvodás fiammal mentünk haza kocsival, és láttuk, hogy a főúton szembe jövő autó egyre közelebb jön a sávunkba, a gyerekek már kiabáltak hátul, hogy nekünk jön. Az utolsó pillanatban vett vissza. Volt olyan, hogy a kapubejárónk tele volt összetört üveggel, máskor a fakerítésünket rongálták meg. Én Tyukodon éltem le az életemet, engem eddig soha senki nem bántott, nem volt ellenségem.

Közben nyilvánosan és a Facebookon is ment a mocskolódás ellenem, nagyon csúnya módszerekkel. Elmondtak mindennek, hogy családokat tettem tönkre, pedig bármire megesküszöm, hogy senkim nem volt.

Az emberek nem mertek bejönni hozzám ügyet intézni. Még azokat is megfenyegette kirúgással, akik az oldalamon a kisfiam oklevelét lájkolták. És ez a mai napig így zajlik.

És azok, akik nincsenek függőségi viszonyban a polgármesterrel, hogyan viselkedtek önnel? Voltak, akik nyilvánosan kiálltak ön mellett a faluban?

Nyilvánosan senki, csak titokban. Ha az utcán találkoztunk, elmondták, tudják, hogy nekem van igazam, és nem csodálkoznak, hogy ez újra megtörtént. De itt mindenki függőségi viszonyban van vele, vagy ha nem ő, akkor a rokona. Tyukodon a polgármestert úgy kell elképzelni, mint egy királyt: az óvoda, az iskola, az öregotthon – minden felől ő dönt.

Volt olyan pont, amikor majdnem feladta?

Feladni soha nem akartam. Úgy voltam vele, hogy ez az én becsületem, és ennek az igazságnak ki kell derülnie.

A polgári per után mit tartana arányos kártérítésnek?

Annyi pénz a világon nincsen, hogy ezt jóvá lehessen tenni. Az első fok szerint ezt a semmi 300 százezer forintot kell kifizetnie az államnak, az ügyész nem is kért súlyosbítást. Másodfokon a bíró teljesen fel volt háborodva, azt mondta, ez a büntetési minimum, amit munkanélküliekre szoktak kiszabni, nem polgármesterekre. De még felállítani se tudják a testületből, mert hétből négyen mellette állnak. És pont a nők. Ez a legfájóbb, hogy a nők is meghajlanak előtte, pedig van köztük olyan, akinek két barátnője is elmondta, hogy ugyanez megtörtént vele, mint velem, de ő ahelyett, hogy nekik segített volna, inkább a polgármesternek asszisztált. A másik két képviselőnő meg azt harsogja, hogy lejáratom a falut, mert nyilvánosság elé vittem az ügyet.

Czibere többi áldozata közül más nők nem tettek feljelentést?

Három lány mondta el a kihallgatáson, mi történt vele, de lehettek volna többen is, csak ők nem akartak keresztülmenni azon, amin én.

Ön szerint min kellene változtatni ahhoz, hogy az áldozatoknak nagyobb bizalmuk legyen a rendszerben?

Ha lehetséges, mindig nő beszéljen az áldozattal, ha az nő. Nálam mindenki férfi volt. De főleg az igazságszolgáltatás irányába hiányzik a bizalom. Mert nem elég, hogy ezeket az ügyeket sokszor lesöprik már a rendőrségen, utána még a hatalom is bevédi a saját embereit. Ott volt Renner Erika ügye is – ha nem fogja a Fidesz az orvost, neki se kellett volna ennyi éven át szenvednie az ítéletig.

A nyilvánosságot hogy viselte?

Rosszul, szégyenkezve. Majdnem megerőszakoltak, és akkor ezt még ország-világ előtt is elmondani, nagyon megalázó. Azt éreztem, hogy hiába zuhanyozom, ezt nem lehet lemosni. Amit Magyarországon az áldozatokkal művelnek, az katasztrófa. Biztos vagyok benne, hogy néhány fejletlenebb országban különbül bánnak velük.

Pedig az a legszörnyűbb, hogy ami velem történt, az napi szinten történik meg nagyon-nagyon sok nővel a munkahelyén. És hiába mondják nekik, hogy akkor miért nem mennek el onnan. Hova menjenek?

Aki egyedül neveli a gyerekét, mint én is, nem tud akármilyen munkát elfogadni. És semmilyen segítség nem érkezik. Az én ügyemmel is tele volt a sajtó, de egy pesti egyetemi professzornőn kívül senki nem keresett meg az öt év alatt azzal, hogy figyelj, ha már ilyen hülye voltál, hogy ezt egyedül vállaltad, tudunk valamiben segíteni? 2017-ben megkaptam A legbátrabb nő díját (SzuperWMN-díj – a szerk.), de azóta egyszer nem kérdezték meg ők sem, mi van velem. Az itteni ellenzék is már csak akkor vett elő, amikor lehetett a kampányban velem fotózkodni.

A második férje hónapokkal az incidens előtt elhunyt. Mit gondol, ő támogatta volna önt az ügyében?

Biztosan, mert jól ismert engem, és tudta, hogy nem fogom hagyni magam. De ha ő él, akkor könnyebb is lett volna, mert nagyon sok ismerőse volt, és nem merték volna velem ezt az egészet megcsinálni.

A családján és a barátain kívül kapott bárkitől valamilyen lelki támogatást?

Én ezt magamnak oldottam meg. Abban az időben, amikor azt hittem, hogy összeroppanok, a Facebookon rátaláltam a Theta Healingre, és mintha a jóisten küldte volna. Elmentem Pestre egy tanfolyamra, elvégeztem a kezdőt, azután a haladót. Fantasztikus energetikai gyógyító módszer, és rengeteget segített abban, hogy a régit elengedjem, az újat beépítsem.

Anyakönyvvezetőként mióta dolgozik?

Tizenkilenc éves korom óta, én voltam a megyében a legfiatalabb. Rengeteget újítottam az esketésben, ami eleinte nem is nagyon tetszett az akkori polgármesternek, de mondtam neki, hogy változik a világ. Én vezettem be Tyukodon a szülőköszöntést, és ma már van gyertyaeskü, homoköntés, lakatceremónia is.

A házasságkötéskor általában miről beszél a pároknak?

Arról, hogy a legfontosabb a szeretet, és hogy legyen idejük egymásra, ez nagyon fontos. De minden házasságkötésre külön rakom össze a szöveget, és a párra illő idézetet választok. Legtöbbször ismerem a családi hátterüket, de néha jönnek idegenek is, mert hál’ istennek szeretik, ahogy esketek. Egyébként hozzám tartozik még a hagyaték, a segély, a népesség és a gyerekétkeztetés is. Az fájdalom, amikor halottat kell anyakönyveznem, mert ismerek itt szinte mindenkit. Anyukámat is nekem kellett kihúzni a népességből, az szörnyű volt.

Az elhúzódó eljárás és minden más nehézség ellenére végül igazat adott önnek a bíróság. Ön szerint mit üzen az ügye a munkahelyi molesztálás más áldozatainak?

Nagyon elkeserítő, hogy olyan világban élünk, ahol öt év szenvedés és nyert per után is azt várja el a társadalom, hogy én érezzem rosszul magam, mert nem hagytam, hogy a polgármester azt csináljon velem, amit akar. De ha ezeken az ügyeken mind végigmegyünk, akkor talán majd változik valami, és végre tényleg az áldozatok mellé állnak. Odáig kellene eljutnunk, hogy ne azt nézzék, ki követte el a dolgot, hanem hogy mit követett el. A sajtónak és a tévének én is nagyon sokat köszönhetek, mert ha nem szerzünk nyilvánosságot, még jobban lesöprik ezt az ügyet, amit alapesetben 3-4 hónap alatt le lehetett volna zárni. Szerintem az enyém példaértékű eset lett – nem hiszem, hogy még egyszer meg merik tenni, hogy öt évig elhúzzanak egy ilyen ügyet.