Már a második nyomozás indul Kovács Sándor fideszes képviselő közpénzekkel való esetleges visszaélésének gyanújával

2021. május 4. – 07:34

frissítve

Már a második nyomozás indul Kovács Sándor fideszes képviselő közpénzekkel való esetleges visszaélésének gyanújával
Kovács Sándor, a Fidesz vezérszónoka felszólal a megváltozott munkaképességűekről szóló törvénymódosítás általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 8-án Fotó: MTI/Kovács Tamás

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánypárti honatya választókerületében egy barátja és a feleségének cégtársa néhány év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el.

Nyomozást rendelt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu cikke nyomán, amelyben arról írtak, hogy Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő barátjának cége néhány év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a térségben.

A portál mostani, újabb cikkében az áll, a rendőrség április 30-án rendelt el nyomozást versenyt korlátozó megállapodás tilalma közbeszerzési eljárásban minősítéssel Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentése alapján. Ezt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség meg is erősítette a lapnak.

A portál felidézte, a fő profilként mérnöki tevékenységgel és műszaki tanácsadással foglalkozó GÉ-65 Mérnökiroda Kft. az elmúlt években összesen 13 közbeszerzést nyert el olyan településeken, amelyek Kovács Sándor választókerületéhez tartoznak.

A fideszes és független polgármesterek által vezetett települések közbeszerzéseinek többségén egyedüli pályázóként indult a cég, amelynek tulajdonosát, Galambosi Csabát nem csupán baráti szálak fűzik a kormánypárti politikushoz: a közelmúltig egy másik cégben még üzlettársa volt Kovács feleségének. Ezt az üzleti kapcsolódást azonban a 24.hu eredeti cikkének megjelenése után nem sokkal megszüntették.

Arra is emlékeztettek, nem ez az egyetlen nyomozás, ami a kormánypárti képviselőt és családját érintően indult, hiszen a Fidesz politikusának családi birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások, ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával.

Annak idején a Telex is beszámolt arról, hogy Kovács géberjéni birtokán hatvanmilliós vissza nem térítendő támogatásból épült vendégház, turisztikai bemutatóház és csónakház.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!